2025.04. 16.

Kosárlabda Bajnokok Ligája: Nanterre – AEK Athén

Kosárlabda Bajnokok Ligája: Nanterre – AEK Athén

Szintén a FIBA Bajnokok Ligája negyeddöntőinek visszavágójában a francia Nanterre próbálja életben tartani továbbjutási esélyeit az AEK Athén ellen. Az első mérkőzést a görögök hazai pályán 76–69-re megnyerték, így előnnyel érkeznek Franciaországba, de a párharc még korántsem lefutott. Vajon tud-e új szintre lépni a Nanterre, vagy az AEK megőrzi rutinját és bebiztosítja Final Four-szereplését?

  • A francia Nanterre felemás szezont fut. Miközben hazai pályán, a LNB Pro A-ban csak a 11. helyen szerénykednek (10 győzelem, 15 vereség), addig a nemzetközi porondon, a FIBA Bajnokok Ligájában egészen a negyeddöntőig meneteltek. Azonban az első mérkőzés Athénban megmutatta, hogy elérkeztek a határhoz, ahol már egy olyan szintet kellene megugrani, ami nekik már túl sok. És bár a találkozó nagy részében vezettek, az utolsó negyedre teljesen elfogytak, mindössze 9 pontot szereztek, és végül simán alulmaradtak. A csapat kulcsembere a 15.4 pontos átlaggal rendelkező Desi Rodriguez, akit Justin Tillman (13.1 pont) és a fiatal Roko Prkačin követ, utóbbi 16 ponttal vezette a csapatot az első meccsen. A támadójáték időszakos akadozása és a záró negyedekben tapasztalható energiahiány továbbra is gondot jelenthet. Sérülés is hátráltatja a csapatot, Ahmad Caver nem bevethető, ami tovább csökkenti a rotációs lehetőségeket.
  • A görög AEK Athén nagyszerű formában várja a visszavágót. Január vége óta csupán három vereséget szenvedtek el, egyet-egyet a Bajnokok Ligájában, a Görög Kupában és a bajnokságban. Tapasztalatuk és minőségi keretük az első meccsen is megmutatkozott, ahol higgadtan, fokozatosan felőrölték ellenfelüket. Jelenleg párhuzamosan két negyeddöntős sorozatban is helyt kell állniuk, de eddig jól bírják a terhelést. A csapat legponterősebb játékosa Hunter Hale (15.4 pont), míg Prentiss Hubb 13.5 pontos átlaga mellett a legtöbb gólpasszt is adja (3.8), így kulcsember a szervezésben. A litván válogatott Mindaugas Kuzminskas tapasztalata szintén fontos tényező, különösen kiélezett szituációkban. Dragan Sakota vezetőedző mesterien időzítette a csapat formáját, és az együttes jelenleg rendkívül kiegyensúlyozott formában van.
  • A két csapat formája és a játékoskeretek alapján az AEK Athén továbbjutása erősen esélyes. A Nanterre otthon sem feltétlenül számít félelmetes ellenfélnek, ráadásul az utóbbi hetekben komolyabb visszaesés figyelhető meg a teljesítményükben. Mégis, a hazai pálya előnye és a "nincs vesztenivaló" hozzáállás miatt szoros, fizikai csatára van kilátás. Az AEK oda fog figyelni a hazaiak féken tartására, így egy küzdelmes, alacsony pontszámú összecsapás várható, ahol az AEK esélyesebb a győzelemre és a továbbjutásra. A tipp a pontok alakulására vonatkozik: kevesebb, mint 162,5 pont várható.

KÉRJÜK, SEGÍTSD A MUNKÁNKAT ÉS A TIPPMEZŐRE VAGY ERRE A FELIRATRA KATTINTVA, REGISZTRÁLJ A MEGÚJULT TIPPMIXPRÓRA AHHOZ, HOGY JÁTSSZ! KÖSZÖNJÜK!

tipp
Nanterre – AEK Athén
Kevesebb, mint 162,5 pont a mérkőzésen | 1.76 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Muki80 2025-04-16 09:37:14
Nagyon jó tipp! Főleg figyelembe véve, hogy az AEK nem szokott idegenben sok pontot dobni és itt főleg az előnyük megtartása lesz a cél.... jó védekezéssel! ;) Veled tartok!

további tippjeink a Kosárlabda világából

A 11. helyen álló Breogan látja vendégül a bajnoki címre éhes Real Madridot a spanyol kosárlabda-bajnokság záró fordulójában. Míg a hazaiak már tét nélkül léphetnek pályára, a királyiak számára ez a meccs is része annak a küldetésnek, hogy legalább a Liga Endesa megnyerésével mentsék meg a csalódást keltő idényt.

A Buducnost hazai pályán kezdi meg a negyeddöntőt a fiatal és felszabadultan játszó Mega ellen az ABA Ligában. Míg a podgoricai csapat elvárt célja az aranyérem, a vendégek számára már az is siker, hogy bejutottak a rájátszásba!

Az EuroLeague Final Four-részvételt kivívó Monaco újra pályára lép, ezúttal hazai környezetben fogadja a hullámzó teljesítményt nyújtó Bourg csapatát a francia bajnokságban. Ég és föld a két csapat közötti különbség, ráadásul a Monaco mentálisan is nagyon erős, hiszen az Euroliga legjobb négy közé bejutni hatalmas dicsőség!