Az ACB Liga playoffjában járunk, ahol a negyeddöntőben a Tenerife és a Barcelona fut versenyt a továbbjutásért. Az első meccsen a katalánok hazai csarnokban 96-86-ra nyertek, de ma sokkal nehezebb dolguk lesz, a Pabellón Insular Santiago Martín arénában!
- Bár a Barcelona tízpontos győzelmet aratott az első mérkőzésen, a Tenerife egyáltalán nem játszott alárendelt szerepet. Főleg a meccs első három negyedében vették fel a versenyt nagynevű ellenfelükkel. Txus Vidorreta csapata azonban nem bírta a pszichikai nyomást és az utolsó 10 percben támadásban összeomlottak. Ami addig bement, onnan már nem nagyon. Mindössze 14 pontot szereztek, amit a Barcelona köszönt szépen és fordított. A Tenerife legjobbja Kyle Guy volt, aki mesteri teljesítményt nyújtott, csapata 86 pontjából 34-et szerzett, öt hárompontost dobott be. Marcelinho Huertas 17 ponttal és 10 assziszttal dupla-duplát ért el, míg Fran Guerra 13 pontot és 9 lepattanót tett hozzá. Ráadásul úgy sikerült majdnem csodát tenni, hogy a csapatból hiányzott sérülés miatt Giorgi Shermadini, Aaron Doornekamp és Jaime Fernandez, akinek a játéka ma us kérdéses!
- A Barcelona támadó kapacitása remekül működött, a csapat minden negyedben legalább 22 pontot szórt, nem sok hiányzott a 100 pontos álomhatárhoz. A védekezésben viszont akadtak problémák, elsősorban a meccs középső részében, és ez intő jel Roger Grimau mester számára! A Jabari Parker és Alex Abrines duó remekelt, együtt 42 pontot szerzett, Parker 12 kísérletéből kilencet értékesített, szinte hibátlanul, míg Abrines hét hárompontosából hatot dobott be. Minden kulcsjátékos egészséges és készen áll a második mérkőzésre. A hosszabb rotáció döntő tényező lehet a közelgő összecsapáson, mivel a Tenerife játékoskerete nem teljes!
- A Tenerife nagyon erős hazai környezetben, de a Barcelona minden téren jobb csapat, mint a Tenerife, de egy ilyen fontos mérkőzésen a hazai környezet sokat számít majd! Sokkal hatékonyabb védekezést várhatunk mindkét oldalon, így a pontszám is kisebb lesz és várhatóan a különbség is.
Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
Ezeket játszom még.
tippszelvény
Tenerife - Barcelona
Kevesebb, mint 88,5
Vechta - Chemnitz
Több, mint 158,5