2025.01. 09.

Kosárlabda Euroliga: Panathinaikosz - Partizan

Kosárlabda Euroliga: Panathinaikosz - Partizan

A görög Panathinaikosz és a szerb Partizan mai meccse a rájátszás szempontjából fontos meccs lesz. Panathinaikos lendülete és a hazai csarnok előnyt jelent, de Partizan formája és motivációja szoros mérkőzést vetít előre.

  • A Panathinaikosz az Euroliga címvédője és idén is minimum a Final Four-ba szeretnének bekerülni. Ehhez kicsit össze kell magukat kapniuk. A gárda célja, hogy visszavágjon a Partizannak a belgrádi vereségért. Ergin Ataman edző kiemelte, hogy erős védekezéssel és gyors tempóval kell kontrollálniuk a mérkőzést. Bár több kulcsjátékos, mint Marius Grigonis és Mathias Lessort is sérült, a csapat mélysége miatt továbbra is favoritnak számítanak. A zöldek erőssége, hogy Mathias Lessort sérülése ellenére sem veszített lendületéből. Omer Yurtseven kiemelkedő formában pótolja Lessortot, amit a Virtus elleni 27 pontos és 7 lepattanós teljesítménye is bizonyít. A csapat legnagyobb fegyvere Kendrick Nunn, aki az utóbbi hetekben Európa egyik legjobb játékosává nőtte ki magát. Nunn 39 pontos Milánó elleni rekordját követően folyamatosan kiemelkedő eredményeket szállít, többek között 27 pontot dobott a Bayern és a Virtus ellen is. Ő a támadások motorja, akire a védekezés nagy része összpontosul, de ez gyakran lehetőséget teremt a csapattársaknak a hárompontosokhoz.
  • Partizan a szezon eleji gyenge kezdés után magára talált, és már 9-10-es mérleggel küzd a rájátszásba kerülésért. A legutóbbi, Maccabi Tel Aviv elleni 98-75-ös győzelem magabiztosságot adhat számukra. Duane Washington formája javul, aki betörtéseivel és hárompontos dobásaival kiemelkedik. Carlik Jones ugyan visszaesett a decemberi dominanciájához képest, de továbbra is kulcsjátékos. Mivel Gabriel Lundberg visszatért, így a rotáció lehetősége mélyült, ez-, valamint Frank Ntilikina stabil játéka még jobban megerősítette a Partizant. Brandon Davies is kezd stabilabb teljesítményt nyújtani, ezzel pedig Tyrique Jones terhei is csökkentek. Aleksej Pokusevski is hasznos perceket kapott a Mega elleni ABA Liga-meccsen, míg Isaac Bonga formája visszaesett, de még mindig meghatározó lehet. A szerb vállakra minimális nyomás nehezedik, mivel idegenben senki sem számít favoritnak a Panathinaikosz ellen. Ez felszabadult játékot eredményezhet, bár a sérült Vanja Marinkovic és Mitar Bosnjakovic hiánya érezhető lesz.
  • A Panathinaikosz hazai pályán dominánsan teljesített az utóbbi hetekben, míg Partizan idegenben is versenyképes maradt. A görögök fő fegyvere Kendrick Nunn, aki szinte megállíthatatlan támadásban, míg Partizan erős csapategységgel és taktikai fegyelemmel próbálhatja ellensúlyozni a hátrányait. A mérkőzés várhatóan szoros küzdelmet hoz, ahol a Panathinaikosz tempója és támadóereje adhatja a különbséget. Partizan küzdeni fog, de valószínűleg nem lesz elég erejük a győzelemhez, viszont nem fogják őket agyonverni! Azt gondolom, hogy egy izmos plusszos hendikeppel lehet nyeretni a Partizant, valamint a támadójáték miatt overes oldalról közelítek.

KÉRJÜK, SEGÍTSD A MUNKÁNKAT ÉS A TIPPMEZŐRE VAGY ERRE A FELIRATRA KATTINTVA, REGISZTRÁLJ A MEGÚJULT TIPPMIXPRÓRA AHHOZ, HOGY JÁTSSZ! KÖSZÖNJÜK!

tipp
Panathinaikosz - Partizan
Partizan +12,5 és több, mint 159,5 pont a mérkőzésen | 1.83 | (7/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Jordan 2025-01-09 12:20:09
Monaco értelmesen nézve jó tipp kell, hogy legyen, bár a Barcelona az aztán tényleg mindenre képes, még ha ennyire gyengék is most.

Maccabi - Milano, bármi lehet, két impotens csapat.

Fenerbahce kötelező előtt áll.

Ez a Panathinaikosz meg szerintem megveri ezt a Partizant, ez nekik nem egy súlycsoport.
Barnamedve 2025-01-09 13:08:33
Na látod! Megy ez! :)
Mondjuk sem a Maccabit, sem a Milánót nem nevezném impotens csapatnak, mégiscsak az Euroligáról beszélünk, ahol a legjobb európai klubok játszanak. De a Maccabinak nincs "otthona" most, nincsenek nézők, ez pedig mindenképp hátrány.
A Panathinaikosz szerintem is nyer, de szoros lesz és a szorzók megállapítása után ennek a hendinek lehet nagyobb az ár-érték aránya. De persze, lehet, hogy tévedek.
Jordan 2025-01-09 13:23:30
Idén a Panathinaikosz és az Olympiakosz a legjobb, utánuk jön a Real Madrid (lehet meglep) a többi nem fog beleszólni, de az ígéret Monaco talán.

további tippjeink a Kosárlabda világából

A Pana – Partizan meccs kapcsán írtam, hogy nem lesz agyonverés. Na itt viszont könnyen az lehet! A hazaiak a szezon során folyamatosan a rájátszásért küzdenek, addig a vendégek történetük egyik legrosszabb idényét élik.
A Pana – Partizan meccs kapcsán írtam, hogy nem lesz agyonverés. Na itt viszont könnyen az lehet! A hazaiak a szezon során folyamatosan a rájátszásért küzdenek, addig a vendégek történetük egyik legrosszabb idényét élik.
A Monaco az Euroliga egyik legjobb formában lévő csapata, míg Barcelona egy gyengébb időszakon megy keresztül, amelyet sérülések és belső problémák súlyosbítanak. Vajon a katalánok képesek lesznek megállítani Monaco lendületét, vagy a hazaiak folytatják domináns szereplésüket?
A Monaco az Euroliga egyik legjobb formában lévő csapata, míg Barcelona egy gyengébb időszakon megy keresztül, amelyet sérülések és belső problémák súlyosbítanak. Vajon a katalánok képesek lesznek megállítani Monaco lendületét, vagy a hazaiak folytatják domináns szereplésüket?
Az Euroliga következő fordulójában a gyengélkedő Maccabi Tel Aviv és a javuló formát mutató Milano csap össze. A találkozó kulcskérdése, hogy a hazai pályától megfosztott, sérülésektől sújtott Maccabi képes lesz-e meglepetést okozni a rájátszásba igyekvő olaszok ellen.
Az Euroliga következő fordulójában a gyengélkedő Maccabi Tel Aviv és a javuló formát mutató Milano csap össze. A találkozó kulcskérdése, hogy a hazai pályától megfosztott, sérülésektől sújtott Maccabi képes lesz-e meglepetést okozni a rájátszásba igyekvő olaszok ellen.