A tabella 2. helyén büszkélkedő Olympiakosz fogadja a 7. helyen álló Bayern Münchent az Euroliga 20. fordulójában. Az athéni csapat négymeccses győzelmi szériával érkezik, míg a Bayern két fájdalmas vereséget követően igyekszik javítani mérlegén.
- Az Olympiakosz remek formában van, sorozatban négy győzelmet aratva, és ezzel a tabella második helyén áll. Bár a csapat teljesítménye nem mindig volt lehengerlő, a győzelmeik a nagycsapatokra jellemző hatékonyságot mutatják. Sasha Vezenkov kulcsszereplővé vált, míg Evan Fournier szerepe a támadójátékban különösen fontos. Az athéni gárda támadásban jelenleg harmadik a ligában, míg védekezésben a kilencedik helyen áll. A centerposzton tapasztalt sérülések ellenére Giorgos Bartzokas vezetőedző célja továbbra is a Final Fourba kerülés, ami teljesen reális elvárás. A Bayern elleni meccsen az Olympiakosz előnye főként a palánk alatti dominanciából és a két csapat minőségi különbségének kihasználásából származhat.
- A Bayern a szezon egyik meglepetéscsapata, akik az eddigi nehézségek ellenére 11-8-as mérleggel állnak. Bár legutóbbi két mérkőzésüket elveszítették, ezek rangos ellenfelek, a Real Madrid és Panathinaikosz ellen estek meg. Devin Booker élete formájában játszik támadásban, de védekezésben gyengébb teljesítményt nyújt. A hátvédpáros, Shabazz Napier és Carsen Edwards, valamint a remek hárompontos dobó Andreas Obst a Bayern legfőbb fegyverei. Védekezésben azonban komoly problémákkal küzdenek, ami különösen idegenbeli mérkőzéseiken jelentkezik és ma különösen-, mondhatni fájdalmasan számít majd! Az Olympiakosz otthonában gyors tempót és eredményes hárompontos dobásokat kell hozniuk, ha meglepetést szeretnének okozni. De nem fog sikerülni.
- A görögök hazai pályán mutatott erős formája egyértelművé teszi, hogy esélyesebbek a találkozón. A Bayern elsősorban támadójátékában bízhat, de a pireusziak védekezése elegendő lehet Carsen Edwards semlegesítésére. A palánk alatt egyértelmű görög fölény uralkodik majd, a közönség pedig űzi-hajtja majd kedvenceit. Magabiztos Olymp-sikert várok, kicsi mínuszos hendiről is biztonsággal el lehet engedni őket, valamint az over oldaláról várom a pontokat:
Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!