A legfontosabb, amit muszáj a legelején leszögezni: alapvetően hibás az a sportfogadói felfogás, hogy az alacsony odds könnyebben jön. Részben igaz, de csak részben. Fotók: pixabay.com
Kezdjük matekkal
- Matematikai oldalról minden háromesélyes mérkőzés végkimenetele ugyanakkora eséllyel lehetséges, amíg el nem kezdődik. A valószínűségszámítás szerint viszont már el tudnak tolódni az arányok, és el is tolódnak, ezeket hívjuk mi, sportfogadók odds-nak. Az odds egy mérőszám, ami egy esemény statisztikai végkimenetelét jósolja meg. Származtatott alapmérőszáma az 1.00, amikor az esemény a benne résztvevők számától függetlenül kizárólag egyféle végkimenetellel ér véget. Ilyenkor nem beszélhetünk más végkimenetelről, így egyéb opció sem létezik, ezért nem találkozunk a sportfogadásban 1.00 oddsokkal. Amint bármilyen másik végkimenetel is lehetségessé válik, vagyis valószínűségi mérőszámot lehet hozzárendelni, az odds eltolódik >1.00 irányba. Ebből egyértelműen az következik, hogy egyrészt csak és kizárólag olyan sportesemény végkimenetele fogadható, aminek az oddsa magasabb, mint 1.00 hozzárendelt mérőszámmal bír, másrészt az is látszik, hogy minél közelebb van az odds az 1.00 értékhez, az adott esemény hozzárendelt végkimenetele annál nagyobb valószínűséggel bekövetkezik. Hogy könnyebb legyen megérteni az odds jelentését, felhozok egy egyszerű példát a valószínűségszámításra: oszd el a 100-at az adott odds mérőszámával, és az egy megközelítőleg pontos valószínűségi számot ad. Vagyis ha egy mérkőzés egyik lehetséges végkimenetelének oddsa 1.02, akkor a bekövetkezési valószínűsége 100/1.02, vagyis 98.03%. Ha az odds 1.30, akkor az esély 100/1.30, vagyis 76.92%, és így tovább. Aműgy pontosan ez a fogadóirodák odds-számítási algoritmusa, csak fordítva, ők nem oddsból számolnak valószínűségi százalékot, hanem valószínűségi százalékokból generálnak oddsot.
Adná hát magát a “tuti”, hogy kössünk össze tetszőlegesen eseményeket 1.30-as oddsokkal, és nyerjünk sokat. Mégse nyerünk, vagy csak ritkán. Miért?
- Ahhoz, hogy ezt megértsük, meg kell értenünk a mögötte húzódó matematikát. Modellezzük le. Tételezzük fel, hogy 1000 forintból szeretnél 2000-et csinálni, sportfogadói nyelvezettel élve: duplázni. Kiválasztasz három 1.30-as oddsot kínáló eseményt, és összekötöd. 1.30x1.30x1.30, az eredő odds 2.197, vagyis telitalálat esetén az 1000 feltett forintodra 2197 forint lesz a kifizetés. De itt jön képbe a csúnya, gonosz matematika. Mint fentebb írtam, az 1.30-as odds az 76.92%-os valószínűség. Kerekítsük 77-re. Most mutatok valamit:
0.77x0.77x0.77=0.456
- Durva, mi? 45.6% eséllyel játszol, három eseménnyel, alig több, mint egy duplázóért. Súgok: ez pont ugyanaz, mint egy 2.19-es odds valószínűsége (100/2.19=0.456, azaz 45.6%). És ahogy a jó öreg megboldogult Horst Fuchs mondaná a Teleshop-reklámban: ez még mind semmi!
- Ugyanis Te, kedves barátom, aki 1.30-as oddsokkal operálsz, ugyanazért az eredőért csúnya csapdába sétálsz bele. Vegyük a legközkedveltebb sportágat, a labdarúgást. Tettél három meccset, ugye? A három meccs hármas kötésben van, három lehetséges végkimenetellel, vagyis összesen 27 lehetséges végkimenetelből kell szerencsésnek lenned a 2.197-es eredőért. Én egyetlen meccsel játszom, 2.19-es oddsért, viszont nekem nem 27 lehetséges végkimenetelem van, csupán csak 3. Mindössze három, barátom.
Jól van Toro, akkor ha Te ilyen okos vagy, miért nem vagy még milliárdos a magas oddsaiddal?
- Azért nem vagyok, mert a matematika nekem is az ellenségem, ráadásul minél magasabbak az oddsok, annál inkább fordul ellenem a matematika. Hogy megértsük a miértjét, levezetem 2.00 oddsokkal ugyanazt, amit levezettem 1.30-cal. A 2.00 oddsú végkimenetel bekövetkezési valószínűsége már csak 100/2.00, vagyis 0.50, azaz 50%. Összekötök én is három meccset, mindhármat 2.00 oddson. 2.00x2.00x2.00=8.00, vagyis ha felteszem én is az 1000 forintot kötésben, 8000 lesz a kifizetés. Megint mutatok valamit:
0.50x0.50x0.50=0.125
- Jól látszik, hogy ekkora oddsokkal már csupán 12.5% eséllyel indulok a teliért, ezért jönnek meg ritkán az ilyesmi kötések telibe. De ha ránézel a két sorra, akkor feltűnhet egy érdekes összefüggés.
- Te az 1.30-as oddsaiddal a hármas kötésedben 45.6%-os eséllyel játszol 2197 forintért, én a 2.00-ás oddsaimmal a saját hármas kötésemben 12.5%-os eséllyel 8000 forintért. Ha rendelünk hozzá egy aránypár-mérőszámot, akkor ez a szám nálad 2197x0.456, azaz 1002, nálam meg 8000x0.125, azaz 1000, vagyis vonogathatod a vállad, mit oktat itt ez a féleszű, amikor negyedakkora sansszal tart ott, ahol én?
De Toro csak mosolyog, miközben a füledbe súgja, hogy most figyelj:
- A közgazdaságtanban van egy fogalom, a diverzifikáció, magyarul kockázatporlasztás. Pontos definíciója szerint “a kockázat tervezett megosztásával az esetleges veszteségek csökkentése, ami általában (de nem törvényszerűen) a várható hozam csökkenésével is járhat. A sportfogadásoknál ezt nevezzük kombinációs fogadásnak, minden ilyen kötésforma ide tartozik, ami nem “telibe” megy játékba. Ültessük át ezt a sportfogadásba, a fenti példáknál és oddsoknál maradva.
- Te 1000 forinttal összekötöd telibe a három meccsed, 1.30-as oddsokkal, ebből lesz a 2.197-es eredőd. Én 2/3 kötésben játszom a meccseim, itt háromszoros tétszorzó van, vagyis én 3x333 forintot kell hogy feltegyek, így összesen 999 forintot tettem fel. Három meccsel megyek, 2.00-ás oddsokkal. Ha nyerek, akkor mindhárom nyertes kettes kötést kifizeti, vagyis 2.00x2.00x333x3, azaz 3996 forintot nyerek. Viszont ha egy meccsem elmegy, a nyertes kettes kötést akkor is kifizeti, vagyis 2.00x2.00x333, azaz 1332 forintot akkor is nyerek, ami 33% profit, pedig a három meccsemből egy elment, vagyis a meccseimnek csak 66%-a nyertes! A dolog matematikája megmutatja, hogy egy mérsékeltebb, 1.73-as oddsokkal játszott kombinációs játék (ebben az esetben a 2/3) is már visszahozza a feltett téted, még akkor is, ha a háromból egy meccsed elmegy (1.73x1.73x333=997 forint). Aranyszabály: minimum 1.73 odds, kombinációban.
- Leegyszerűsítve: ha a három darab, egyenként 1.30-as oddsszal összekötött meccsedből csak egy is elmegy, az azt jelenti, hogy 66%-os találati aránnyal máris buktál mindent, és elvesztetted a pénzed, én meg 66%-os találati aránnyal vagy ingyen játszottam, vagy nyertem...
Hát ezért ne játssz kis oddson kínált meccseket. Mit gondoltok a fent leírtakról?
Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
Köszönöm
Csak azt tudd, hogy minden más cikkhez kommenteld tippedet is figyelembe veszi!
Szerintem az már nagy segitség ha valaki kombiba vezeti itt a csomagját és kiírja hogy ő milyen kötést alkalmaz és mi lett az eredménye pl.
Mert akik szeretik böngészni az oldalt és beszélgetni dolgokról ők megfogják látni benn az értéket nem csak annyit h xy na már megint nem nyert a szelvényen.
Én is szeretem elolvasni az olvasok által hozott tippeket kommenteket véleményeket stb nem csak annyi hogy ott egy meccshalmaz azt csókolom. Sokkal többet tanul az ember ha van ideje rá és megpróbálja megismerni olvasótársait s azok stratégiáját itt az oldalon mert saját hasznodra tudod fordítani.
Akartam röfögni az alap tartalomhoz egy bibliányit csak rohanós a nap remélem több napon át látható elsz ez a cikk (ha nem akkor majd megoldom mert látom van ertelme mert megy a beszélgetés rendesen a dolgokról) csak ma is mondom leülök és írok rá de mire megírtam a saját cikkeket majdnem elkéstem az utamról, a buszon máshol jártam most dartsverseny, este hazaérek aludni kéne mert hajnalban kelek isli meccset nezni azt véget alig ér go munka.
Szóval sűrűség van de írok majd toro és többiek :)
1. SZERENCSEJÁTÉK, NINCS NYERŐ stratégia! Aki azt állítja, hogy ebből él, az hazudik. Ugyanis ha lenne, akkor mindenki azt csinálná és a fogadóirodák nem is léteznének.
2. A tiszta matek pontos lenne, de a valóság nem ez. Ugyanis ha a valószínűségek valóban így lennének, ahogy fent le van írva, akkor a fogadóirodának nem lenne haszna. Hogy egy egyszerű példát hozzak, ha már focinál tartunk: olyat sosem fogsz látni, 1X2-re is 3,00 odds-ot adnának. Azaz odds-ból valósznínűséget számolni badarság. Az 50% valószínűség valahol 1,85-as odds körül van. Az 1,3-as odds pedig kb nem 77%, hanem olyan 65-70% körül van. Inkább ez a csapda!
De úgy, hogy kiraksz ide valamit, elbukod, de melléírod, hogy nincs gond mert másik 6 szelvényed nyerő... Hiszi, aki akarja.
Mutasd be! Igazolád, hogy működik a stratégiád! De átlátható módon, ne csak szövegelés legyen!
Indíts egy 1 milliós bankot, írd ki az összes szelvényed, tedd láthatóvá. Amíg ez nincs, addig mindenki azt mond, amit akar.
1. A napi tippjeimbe mindig kötést láthattok, mert egyesével nem tudja kezelni a ROI-motor, és az oldal tulajdonosának kifejezett kérése volt, hogy így legyen. EZ NEM JELENTI AZT, HOGY EZZEL, VAGY KIZÁRÓLAG EZZEL A KÖTÉSSORRAL JÁTSZOM, FŐLEG NEM AZT, HOGY TELIBE. Technikai akadályai vannak annak, hogy az oldal nem kompatibilis a tippmixpro-val, így a kombinációs kötéseket nem lehet megjeleníttetni. A saját oldalamon MINDIG KOMBINÁCIÓS JÁTÉKOT JÁTSZOM, TÖBB SZELVÉNNYEL. Ezen a tényen nem változtat az sem, ha hiteltelennek, hazugnak, vagy csalónak bélyegez egy-két sporttárs. Fáj, de a tényen nem változtat.
Nem vagyok veszteséges sportfogadó, sőt. Több szelvénnyel, több pénzzel, de szigorú szabályok mentén játszom. Nyereségesen. Ez az egyik oka, hogy játékokat tudok itt indítani, amiket meg is tudok finanszírozni nektek. MEG TUDOM NYERNI AZ ÖSSZEGET, AMIT RÁSZÁNOK, BÁRMILYEN FURA EZ EGYESEKNEK.
Sosem fogom közzétenni itt a bankrollom, úgy érzem, az elég abszurd lenne. Főleg nem a napi kötéseimet fogom közszemlére tenni, úgy vélem, rohadtul nem tartozik az senkire, és nem érzem, hogy bármit is bizonyítanom kellene bárki felé.
Bukok? Igen. Gyakran? Meglehetősen. Nyerek? Igen. Gyakran? Meglehetősen. Többet tudok nyerni annál, mint amit bukok? Igen, jóval. Van, hogy a bukott szelvényemet egy élővel (vagy többel) visszahozom? Igen. Van, hogy négy szelvényemből három bukó, de a negyedik nyerő, és profitálok a nap végén? Igen. Van, hogy minden szelvényem bukó? Igen. Van, hogy minden szelvényem nyerő? Előfordul. Ha minden szelvényem bukó az adott napon, sokat vesztek? 5-20ezer között. Ha nyerek, sokat nyerek? Relatív, mostanában 20-250ezer között, de jelenleg inkább 20-40ezer környéke. Mindennap nyersz? Nem, dehogy. Többször buksz, mint nyersz? Igen. Mégis nyereséges vagy? Igen. Miért? Mert legtöbbször az alaptétem visszanyerem a kombinációs játék miatt, a nyertes szelvényeim nyereménye meg bőven fedezi a vesztes szelvény bukott alaptétjét. Mi volt idáig a legnagyobb nyereményed idén? 5ezerre 250ezer. És a valaha volt legnagyobb? Kicsivel több, mint 6millió. Van róla képed? Igen, amikor felvettem, küldtem a feleségemnek képet róla. Mennyi volt a legtöbb pénz, amit egy nap alatt elbuktál? Húsz éve 840ezer egy kaszinóban, fél lakás ára volt akkoriban.
Maradt még bennetek kérdés, srácok? Tegyétek fel, csak ne hiteltelenezzetek.
Nekem felajánlottak néhány tízezret? Haver, én ajánlok fel az oldalnak néhány tízezret, hogy legyen miért játszanotok, és most indítok majd új játékot, épp erről, illetve ennek a technikai korlátairól beszéltem az imént az oldal egyik tulajdonosával. Aki nem mellesleg pontosan tudja, hogy nem szarral gurigázok, amikor sportfogadok, mi több, ismeri az eredményességemet, pont ezért kért meg ennek a cikknek is a megírására, aminek örömmel tettem eleget. Leszarom, ha szerinted a szavak embere vagyok, hogy őszinte legyek. Ahogy azt is, hogy mit hiszel rólam.
Én anno a pókerből éltem. Pontosítok: nem abból éltem, de annyit nyertem vele, hogy minden gond nélkül meg tudtam volna élni belőle. Ha valaki nekem azt mondja, hogy a pókerből nem lehet megélni, javaslom nézzen szét a profik világában, ezerszámra vannak emberek, aki dollárszázezres, milliós vagyonokat szereztek a pókerből. Ugyanolyan stratégiai döntéseken alapuló játék, mint a sportfogadás. A sportfogadásból is meg lehet, keveseknek, de hát a pókerből is élnek fényűző módon párezren, nagyon magas szinten párszázezren, világszinten.
A fogadóirodáknak nem azért van haszna, mert a fent leírtak nem felelnek meg a valóságnak, mert azok megfelelnek. Abból élnek, hogy az emberek kapzsik és telhetetlenek, és érzelemvezérelt döntéseket hoznak, nem megfelelő bankrollmenedzsmentet alkalmaznak, és alapvető ismeretek nélkül kockáztatják a pénzúket a nagy haszon reményében.
Inkább nézzünk egy valós példát, mert ezekkel a számokkal hülyeség fog kijönni.
Roma H 2.50
X D 3.20
Milan V 2.67
Legyen egy esemény valószínűsége p
Akkor éri meg játszani, ha
p*(odds*tét)-tét>0
Illetve a cég úgy határozza az oddsokat, hogy mindig
p*odds-tét<0 álljon fenn, ekkor termel a cég nyereséget.
Persze a cég által becsült p és a játékos által becsült p eltérhet, így a cég gondolhatja, hogy fennáll az egyenlőtlenség, míg a játékos is ugyanezt hiszi.
Tehát egységnyi tét mellett:
p*odds-1=0
p=1/odds
40%
31,25%
37,45%
Összesen 108,7%
azért nem jön ki a 100%, mert nem =0- ra teljesül az egyenlőtlenség, hanem <0-ra.
De az arányok ugyanezek, úgyhogy mindhármat szorozni kell 100/108,7-el:
36,8%
27,7%
34,5%
Ez lehet a fogadóiroda által becsült p érték, amiből az oddsokat számolta.
Számítsuk ki a játék várható értékét ezek mellett:
0,368*2,5+0,277*3,2+0,344*2,67-3=-0,275
Vagyis átlagban kb 10%-ot veszítünk minden fogadáson.
Mikor éri meg játszani?
A fogadóiroda azt mondja, hogy 36,8%, hogy a Róma nyer. Ha te úgy gondolod, hogy több, mint 40%-ban a Róma fog nyerni, akkor megéri tétet tenni rá.
Vagyis akkor éri meg fogadni, ha a te szubjektív valószínűség megítélésed jó pár %-al meghaladja a fogadóiroda becslését.
Ha okosabb vagy, mint a cég, akkor azzal pénzt tudsz keresni. Ha hülyébb vagy, akkor bukni fogsz :)
Vagy ha találsz két különböző fogadóirodát, akik eltérően becsülték a valószínűségeket, akkor azt ki lehet elvben használni.
A másikra reagálva, akkor áruld már el, hogy miért adnak 1,90-ot odds-ot pl Denver-San Antonio 222,5 underre és overre is? Pedig 50/50% lenne. Azért, mert a 10% a tiszta hasznuk. Persze ez mozoghat a leadott fogadások arányában. De sosem lesz az, hogy under/over 2,00-es oddon menne.
Még az angoloknál sem 2/1 mindkét eseményre.
"Ha a póker szerencsejáték, meg a rulett is az, akkor miért nem rendeznek rulett-világbajnokságot?"
Gus Hansen profi pókeres, aki tudja, hogy a rulett szerencsejáték, a póker viszont stratégiai, pont mint a sportfogadás 🙂😉
Egyetlen megjátszott eseményre nem lehet kombinatorikai szabályokat levezetni, nyilván.
A matek része teljesen világos, abba nem lehet belekötni.
A tökéletesen felépített, bankrollmenedzsmenttel és tétemeléssel egybekötött fogadási sorozat is kerülhet olyan negatívspirálba, hogy bukik az egész bank. Jó példa erre Miroslav cikksorozata. Még talpon van a bankja, de erősen megcsappant már csak fele kb, mint ahol volt, és még mindig bukózónában van. Pedig a tippek jók. Én focival próbálkoztam hasonlóval, egy darabig megy, aztán mindig van egy rossz széria és bukás lesz a vége.
Összefoglalva én azt gondolom, hogy ez a sportfogadás elsősorban szórakozás, hobbi, amelynek vannak olyan időszakai, amikor jól jönnek a tippek! Ebben a fázisban lehet nyerni! De folyamatosan, mindig sosem.
És a legfontosabb: Teljesen lényegtelen, a stratégia, a tét, a szorzó, minden, ha szarul tippelsz még az a kicsi esélyed sincs meg a nyerésre. A jó tipp a fontos!