Sportág: Foci

A Totó 16-ik hetének első fordulójában az első nyerőosztály várható főnyereménye 4.8 millió forint!

A keddi Napi favorit nem jöhet úgy létre, hogy ne szerepelne benne Bajnokok Ligája mérkőzés. Ez a mostani is ilyen, a Bayern München - Real Madrid elődöntőtől azt várom, hogy marad esélye a bajoroknak a visszavágóra. E tipp mellé még két Championship bajnokira adott tipp került, együtt alkotva egy több mint kétszeres szorzót. Fogadjátok szeretettel!

Ebben a rovatunkban a Tippmix aktuális listájáról választunk három mérkőzést, ezeket elemezzük és egy tippet adunk hozzá. Az érdekesség az, hogy egyik mérkőzés nyereményszorzója sem lehet 1,5 alatt, vagyis három mérkőzés esetén is szép eredőre számíthatunk. Fortuna legyen veletek!

A Tippfutam első győztese, bandita9292 a Tipplap.hu felkérésére elvállalta az eddig általam (riverside) vezetett Veszélyes Vizeken nevű rovatot. Ezentúl naponta jelentkezik majd a Tippmix kínálatból általa kiválasztott mérkőzésekre kigondolt tippjeivel. Általában 3/4 vagy 4/5-ös kombinációk kerülnek terítékre. Meccsek, amelyek ha bejönnek remek, de nem szakad meg a szív ha véletlenül mellétrafálunk.

Ebben a rovatunkban a Tippmix aktuális listájáról választunk három mérkőzést, ezeket elemezzük és egy tippet adunk hozzá. Az érdekesség az, hogy egyik mérkőzés nyereményszorzója sem lehet 1.5 alatt, vagyis három mérkőzés esetén is szép eredőre számíthatunk. Fortuna legyen veletek!

Rangadók! Háromesélyes mérkőzések! Vajon ki a jobb? Ki a kedvenc? Szavazzuk meg!

Ez a rovat azért jött létre, hogy az interneten fogadóknak minden napra biztos tippeket, elemzéseket adjon. Esetenként 3-6 eseményt fogok kiajánlani, ahol minél alacsonyabb kockázattal, minél magasabb bevételt lehet elérni. Fortuna legyen veletek!

Most vasárnapra a Napi favoritba három bajnoki, valamint egy nemzeti kupameccset szemeltem ki. Az Ajax, a Manchester United, a Basel és a Videoton sikerében bízok, az egyiket ázsiailag egy kicsit felspannolva, a másik három csak úgy egyszerűen megfogadva.