Továbbra is azt szeretnénk, ha ez a kis társaság, akik minden nap összegyűlnek itt, ne csak egymást segítve hozzunk ötleteket, tippeket, hanem növelni-bővíteni is szeretnénk a csapatot! Várunk mindenkit, bárki beszállhat új ötlettel, elemzéssel, bármivel. Tulajdonképpen ez a rovat mindig az aktuális napi események, történések kibeszélésével, ötleteléssel foglalkozik. Kérünk mindenkit, hogy csak egy sorszámmal-, vagy még anélkül sem, ne szemetelje tele 30-40 tippel a topicot, mert azzal zavarja a konstruktívan résztvevők szórakozását! Legyünk figyelemmel egymásra! Várjuk a hozzászólásokat, hogy aztán a kiváló gondolatok úgy törjenek az égig, mint egy rakéta!
Sziasztok!
Mára a Nacional – Braga portugál bajnokit hoztam. Önmagában is értékes tipp következik.
- A Nacional lefutóbb vereséget szenvedett az Estoril Praia ellen. Lucas Franca kapus a 19. percben hibázott, Joao Carvalho pedig 35 méterről pontosan a kapuba lőtt. A csapat öt meccsen 4 pontot gyűjtve csak a 15. helyen áll, mindössze négy gólt szerezve és kilencet kapva. A Braga ezzel ellentétben öt meccs, 8 pont és a 7. hely a tabellán. Ez viszont számukra gyenge eredmény! Múltkor a szezonban első vereségét szenvedte el múlt vasárnap, amikor 2-0-ra kikapott a Vitoria de Guimaraes-től az Estadio Braga Municipalban. Mivel a gárda szerepel az Európa Ligában is, erejüket meg kell osztani és ez nem biztos, hogy hasznukra válik a bajnokságban. Viszont ma van esély, hiszen a Nacional láthatóan küzd és nehezen találja a helyét a bajnokságban! Komoly különbség van a két gárda között minőségben, így várhatóan a Braga még akkor is nyerni fog, ha egyrészt idegenben van, másrészt az EL-meccsére készül már fejben.
Tipp: Vendég – 1,75
Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!