Mindkét együttes hullámzóan teljesít eddig a bajnokságban. Ma egymás ellen kellene javítaniuk a formájukon. Fotó: pixabay.com
GAIS - Jönköping Sodra, 08.24., 19.00, Svéd II.
- A GAIS 17 egységével a 13. helyről várja a mérkőzést - jelenleg osztályozós pozícióban van a társulat, így mindenképpen nyerni kellene a zöld-feketéknek, hogy kicsit megszökhessenek a veszélyes zónától. A kupában nyertek, de előtte a bajnokságban össze-vissza játszottak. Hazai pályán is mínuszos az eredménysoruk (3-1-4), ehhez 10-12-es gólkülönbség társul. Ma egy bekk nem lesz bevethető.
- A 24 pontos, jelenleg a 7. helyen álló Jönköping vegyesen kezdett, de aztán jött egy jobb periódus, majd megint gödör (három vereség sorozatban), amit egy győzelemmel orvosolt. Igen ám, de a kupában kiesett, idegeneben egy alacsonyabb osztályú alakulattal szemben kapitulált. Vendégségben amúgy is haloványan teljesítenek a zöld-fehérek, 2-1-5-ös soruk errőltanúskodik. Ma eltiltás és sérülés miatt két alapember marad ki az alapcsapatból.
- A GAIS-nak nagyon kellenének a pontok, ám a Jönköping is tapadna az élmezőnyhöz. Az az érzésünk, hogy jó eséllyel mindkét háló megzörren majd!
Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!