2020.06. 15.

Sevillai ötlet a város zöld feléről 3.65-ért

Sevillai ötlet a város zöld feléről 3.65-ért

A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban a koronavírus miatti szünet utáni újrakezdésen a Betis mindjárt a városi rivális Sevillával kezdett és ki is kaptak 2:0 arányban annak rendje és módja szerint. De ma alkalom van a javításra, mégpedig a Granada ellen, hazai pályán.

LABDARÚGÁS, SPANYOL BAJNOKSÁG | 2020.06.15. 22:00
BETIS - GRANADA

FORMA: Érdekes módon a városi derbin a Betis birtokolta többet a labdát, de amíg a zöldej jobbára a középpályán dajkálták a játékszert, addig a Sevilla villámgyors és hatékony ellentámadásokkal operált és ezzel nem tudott mit kezdeni a Betis. A számokból kiválóan látható, hogy csak a labdabirtoklásban volt hasonló a statisztika minden másban a piros-fehérek voltak jobbak. Támadásban, góllövésben, szervezésben is. A Betis három kiemelten jó játékosa, Loren (9gól), Joaquin (8gól) és Nabil Fekir (7gól) sem tudtak mit kezdeni a harmadik helyen, a BL-ért küzdő Sevillával. És ma is egy náluk előrébb szereplő csapat következik a Granada személyében. A Granada a 9. helyen áll 41 ponttal, vajmi kevés eséllyel bírnak még az EL-selejtezős helyre jutásra, ráadásul jó formában kezdtek újra, hiszen az első meccsen a koronavírus után legyőzték az 5. helyen álló Getafe csapatát 2:1-re, méghozzá jó játékkal! 
ESÉLYEK: A Betis számára inkább csak a hazai környezet, még nézők nélkül is, illetve a vesztes derbi utána akarat lehet említésre méltó, de az az igazság, hogy hátul nagyon gyengék. A Betis védelem 45 gólt szedett be, ennél csak kettő rosszabb statisztika van. És alighanem emiatt a Granada ellen is meg fognak szenvedni. 
TIPP: Mindkét csapattól várok találatot. A Granadától azért, mert a nagyon gyenge Betis védelmet illene mattolni, a Betistől pedig a hazai pálya és a már említett Loren-Joaquin-Nabil Fekir hármas miatt. 

tipp
Betis - Granada
Mindkét csapat szerez gólt | Igen | 1.80 | (8/10)

kapcsolódó meccs

Betis - Granada

2020. 06. 15. 22:00 | Spanyol bajnokság Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A La Liga hétfő esti zárómérkőzésén az Alavés és a Valencia csap össze Baszkföldön, ahol a hazai gárda jó formában van, a vendég Valencia viszont két vereség után próbál javítani. Kiegyenlített mérkőzésre van kilátás.

A kellemetlen ellenfélnek minősülő Getafe otthonában folytathatja „hadjáratát” a Real Madrid.
A kellemetlen ellenfélnek minősülő Getafe otthonában folytathatja „hadjáratát” a Real Madrid.
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Nem indult jól a szezon az Atletico számára, de ma kiváló lehetősége van Simeone csapatának arra, hogy hazai pályán győzelemmel javítsa az eddigi összképet!