2025.04. 19.

Single Value Tipp: Mallorca - Leganes

Single Value Tipp: Mallorca - Leganes

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A nemzetközi kupaindulásra hajtó Mallorca hazai pályán fogadja a kiesés ellen küzdő Leganést a La Liga 32. fordulójában.

Mallorca – Leganes
2025. április 19., szombat,18:30
Labdarúgás - Spanyol bajnokság
Tipp: 1X és kevesebb, mint 2,5 gól a mérkőzésen
Odds: 1,80
Stake: 7/10
Indoklás:

  • A Mallorca remek idényt fut, jelenleg a nyolcadik helyen áll a La Ligában 43 ponttal, ami már most komoly előrelépés a tavalyi 15. helyhez képest. Jagoba Arrasate együttese stabil védekezésével tűnik ki, hiszen bár csak 31 gólt szereztek eddig, az erős hátsó alakzatnak köszönhetően mégis versenyben vannak az európai kupahelyekért, mindössze öt pont a lemaradásuk a hatodik Betis mögött. A legutóbbi fordulóban magabiztosan, 2-0-ra verték a Real Sociedadot, és most céljuk a győzelmi széria folytatása hazai pályán. Otthon eddig 16 mérkőzésből 23 pontot gyűjtöttek, és a szezon korábbi szakaszában már legyőzték mostani ellenfelüket idegenben 1-0-ra.
  • A vendégek formája gyenge idén. Borja Jiménez csapata a 19. helyen szerénykedik, 31 meccs után mindössze 28 ponttal. Bár még van esélyük a bennmaradásra, csupán két pont a hátrányuk a 17. Alavésszel szemben, formájuk szánalomra méltó! A legutóbbi öt meccsükből négyet elveszítettek, legutóbb éppen a Barcelonától kaptak ki 1-0-ra. A Leganés mindössze hatszor nyert az idényben, idegenben pedig csupán egyszer győztek, igaz, az a bravúros barcelonai siker volt még decemberben. Gólszerzés terén szintén gondban vannak, hiszen csak 29 találatnál járnak, ami a második legrosszabb mutató a ligában.
  • Mire számíthatunk mindezek alapján? A két csapat idei első összecsapása és az elmúlt három bajnokijuk közül kettő is 1-0-s végeredménnyel zárult, és most is hasonló forgatókönyvre számíthatunk. Mindkét együttes gyengélkedik támadásban, viszont a Mallorca védelme stabilabb, a formája pedig biztatóbb, különösen hazai környezetben. De a Leganes védelme is erős, ezért akkor is nehéz falat lesz legyőzni őket, ha a formájuk éppen gyenge aktuálisan. A hazai csapat derekasan darál majd és döntetlennél rosszabb eredmény nem lesz a szempontjukból, valamint kevesebb, mint 2,5 gól várható.

KÉRJÜK, SEGÍTSD A MUNKÁNKAT ÉS A TIPPMEZŐRE VAGY ERRE A FELIRATRA KATTINTVA, REGISZTRÁLJ A MEGÚJULT TIPPMIXPRÓRA AHHOZ, HOGY JÁTSSZ! KÖSZÖNJÜK!

tipp
Mallorca – Leganes
1X és kevesebb, mint 2,5 gól a mérkőzésen | 1.80 | (7/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Ezek az ötletek kiválóan alkalmasak arra, hogy egy kétmeccses duplázóban az egyik tagot adják. Az odds alacsonyabb, viszont ezzel párhuzamosan a kockázat mértéke is csökken. A Bajnokok Ligája-indulásról álmodozó Real Betis vasárnap este hazai pályán fogadja az európai kupaszereplésre szintén pályázó Osasunát a La Liga 35. fordulójában. A tét mindkét fél számára hatalmas: a hazaiak a BL-lel kacérkodnak, míg a vendégek az európai kupaindulás küszöbén állnak.

A spanyol bajnokság idei legnagyobb rangadójára kerül sor vasárnap délután az Estadi Olimpic Lluis Companys stadionban, ahol az éllovas Barcelona fogadja a négy ponttal mögötte második helyen álló Real Madridot. Ez a mérkőzés nemcsak presztízsharc, hanem akár a La Liga 2024–25-ös szezonjának döntő momentuma is lehet, hiszen egy vendégsiker nyílttá tenné a bajnoki versenyt, míg a hazai pontszerzés szinte végleg eldöntené az aranyérem sorsát.

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A nemzetközi kupaindulásról álmodó Mallorca hazai pályán fogadja a már biztosan kiesett Real Valladolid csapatát a La Liga hétvégi fordulójában. Tét itt már csak a hazai pályán játszó Mallorcának van!