
Az az érzésünk, hogy nem... Az Albacete erősen tartalékos lesz, így az esélyek a hazaiak mellett szólnak.
- Az egykor szebb napokat megélt gijoni együttes jelenleg csak a 13. helyről várta a játéknapot a második vonalban. A csíkosak végül is kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtanak, majdnem minden mésodik meccsüket ikszre adták - összességében már 14 reminél járnak, sorozatban pedig hatszor végeztek pontosztozkodással! Hazai pályán 7-5-4-es sort hoztak össze, 2025-ben pedig még nem kaptak ki saját közönségük előtt. 41 egységnél járnak, még nem lehetnek teljesen nyugodtak a kiesés veszélye miatt.
- Az Albacete is az alsóházban állomásozik, a társulat 40 ponttal a 16. helyről várta a játéknapot. A gárda mai riválisával ellentétben nagyon régen döntetlenezett: győzelmekre vereségek jöttek január vége óta, vendégségben viszont november vége óta nem ünnepeltek, sorozatban háromszor kaptak ki a túrákon. Legutóbb nagy csatában 2-0-ra verték a Malagát, de a győzelmért súlyos árat fizettek: kiállították egy csatárukat, egy középpályásukat, ugyancsak ebből a csapatrészből le kellett cserélni egy játékost sérülés miatt.
- A Sporting reményeink szerint megtöri az ikszes szériát, és legyőzi a tartalékos összetétleben pályára lépő Albacetét!
Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!