Talán a legnagyobb keresési találatot a sportfogadás témában a „Bet of the day” kulcsmondatra kapunk az interneten, vagyis a sportfogadást kedvelő olvasók arra kíváncsiak, mi lehet a nap tippje? A kis baszk csapat, az Eibar, hazai pályán fogadja a valenciai Levante alakulatát!
Eibar – Levante
2024. szeptember 02., hétfő,19:00
Labdarúgás - Spanyol 2.
Tipp: Eibar nyer és kevesebb mint 3,5 gól
Odds: 2,60
Stake: 7/10
Indoklás:
- A kis baszk csapat, az Eibar a 2022/23-as szezon végeztével esett ki a La Ligából és szeretett volna azonnal visszakerülni az élvonalba. Ennek megfelelően alakították ki a keretet a második vonalban és végig meggyőzőek voltak. A tavalyi szezont aztán a harmadik helyen zárta a gárda, de ez csak a feljutásért folyó rájátszásra volt elég. A csapat az elődöntőben búcsúzott, miután a Real Oviedo kettős győzelemmel kiejtette őket. A sportvezetés elszántan próbálja a gárdát még inkább megerősíteni annyira, hogy idén már ne jelentsen gondot a feljutás. Felemásan kezdték az új szezont. A nyitó fordulóban az Eibar 1:0-ra győzte le a Castellont, ahol Jon Bautista már a második percben betalált. Soványka siker is siker, így három ponttal várták a második kört, ahol az Eibar 2:0-s vezetést szerzett Racing Santander ellen, de aztán érthetetlen módon összezuhant és a meccs vége csak döntetlen lett. Ez a teljesítmény még nem az, ami elég lesz a feljutásért, így a csapat nyomás alatt van. Ma pedig nem könnyű mérkőzés vár a baszkokra.
- Levante jelenleg a hetedik helyen áll a tabellán, két forduló után négy ponttal és 3:2-es gólkülönbséggel, ami megegyezik a mai ellenfél, Eibar eredményével. Levante az első fordulóban idegenben győzte le a sokkal erősebbnek taksált Gijont 2:1-re, ahol a vendégek már az első félidő végére 2:0-s előnybe kerültek. A Gijon a második játékrészben mindent megpróbált, de a végére maradt a levantei győzelem. A következő mérkőzésükön Levante hazai pályán 1:1-es döntetlent játszott a Cadiz FC-vel, annak ellenére, hogy egészen a 81. percig vezettek, amikor Alcaraz büntetőből kiegyenlített.
- Mindkét csapat veretlen az idei szezonban, és valószínűleg ezt a sorozatot szeretnék folytatni hétfő este is. Szoros meccsen a hazai pálya előnye miatt az Eibar kissé előnyben van.
Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
tippszelvény
Eibar - Levante
Igen