2020.07. 21.

Serie A: Támadófoci a köbön!

Serie A: Támadófoci a köbön!

Az olasz első osztályban is van még két forduló a bajnokságból és még nagyon nem dőltek el a dolgok. Az 5. és 6. Európa Ligás két helyért három csapat fut ádáz versenyt, a Roma, a Napoli és a Milan. ÉS bár a Napoli a kupagyőzelem okán már biztosan EL-tag, mégsem mindegy ki hányafik helyen végez. Jelenleg pedig a Rossoneri áll úgy, hogy hetedik helyen van. Miért ne akarnának minél följebb, minél jobb helyen végezni? Lássuk hát a mai meccset.

LABDARÚGÁS, OLASZ A 
2020.07.21. 21:45
SASSUOLO - MILAN

  • A Sassulolo csapat a MAPEI cég támogatásával évekkel ezelőtt elindult a harmadik ligából és meg sem állt a Serie A-ig. Mára pedig már az egyik legszebb, leglátványosabb támadófocit játsza. A támadások hatékonyságában felveszi a versenyt a legnagyobb csapatokkal is, hiszen 65-nél több gólt csak négy alakulat szerzett idén eddig. De a tabella ezen részében (8. hely) a hatvanöt találat abszolút kiemelkedő eredmény! Teljesen ismeretlen játékosok nőtték ki magukat és lettek ismertek az európai focikedvelők között. Jeremie Boga, az elefántcsontparti támadó középpályás 11 gólt, a két olasz csatár, Domenico Berardi 13 és Francesco Caputo 18 a támadósorban életveszélyes. 
  • A Milan pedig amióta visszatért Ibrahimovic magára talált. Sorban verte meg a nagycsapatokat, Juventus, Lazio, aztán X a Napolival, majd nagyon megverték a Parmát, főleg legutóbb a Bolognát. Amíg a védők Ibrát próbálják tartani, addig a mögötte érkező Rebic-Calhanoglu kettős virgonckodik és sorra szerzi a gólokat. Összeállt a Milan a szezon végére, 56 ponttal állnak, ahogy a Nápoly, kiderül a hátralévő két fordulóban, hogy elérik-e a hőn áhított célt. 

Mindenesetre ez a meccs a Sassulolo ellen idegenben nagyon nehéz lesz, biztos vagyok abban, hogy sok gól lesz és mindkét oldalon várható találat. 

tipp
Sassuolo - Milan
Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5 | Igen és több, mint 2,5 | 1.61 | (8/10)

kapcsolódó meccs

Sassuolo - Milan

2020. 07. 21. 21:45 | Olasz A Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Ahmigo 2020-07-21 15:41:37
Egyébként a tipp jó, szerinem is sok gól lesz
Ahmigo 2020-07-21 15:41:03
Nem úgy van, hogy 4 forduló van hátra?

további tippjeink a Foci világából

Óriási téttel bíró rangadóra kerül sor szombaton a Stadio Olimpicóban, ahol a Bajnokok Ligája-helyekért küzdő Lazio és Juventus csap össze – a két patinás klub pontazonossággal áll a Serie A negyedik helyéért folytatott kiélezett harcban, így egy vereség akár végzetes is lehet.

Igazi rangadót rendeznek a San Siróban, a szezon hajrájában javuló formát mutató AC Milan a Bajnokok Ligája-helyekért küzdő Bolognát fogadja. A mérkőzés nem csupán a három pont miatt fontos, hanem a közelgő Olasz Kupa-döntő miatt is, ahol a felek jövő héten ismét találkoznak, csak akkor már egy trófea lesz a tét.

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com