2020.07. 20.

Serie A: Csúcstalálkozó Torinóban!

Serie A: Csúcstalálkozó Torinóban!

Az olasz élvonalban még öt forduló van hátra. A Juventus már biztosan BL-csoportkörös, ám a bajnoki cím még nincs meg! Az Inter csak hat pont távolságra van, ami egy tartósabb hullámvölgy esetén nem behozhatatlan! Persze erre nem fogadnánk nagy pénzzel, nem úgy a mai találkozóra, a Lazio ellenében hazai pályán!

LABDARÚGÁS, OLASZ A 
2020.07.20. 21:45
JUVENTUS - LAZIO

  • Mindkét csapat hullámvölgyben van! Ez a Juventusra még nem hatott annyira veszélyesen, hiszen komoly előnyük volt, ami a Milan elleni vereség, majd a két döntetlen (Atalanta, Sassuolo) hatására csak apadt, de még nem fogyott el. Nem így a korábban stabilan második helyezett Lazio esetében! Az égszínkékek három vereség (Milan, Lecce, Sassuolo), majd egy döntetlen (Udinese) következtében a második pozícióból visszacsúsztak a negyedikbe! 
  • A hazaiaknál a bevezetőben említett hétpontos előny miatt azért el lehetne kezdeni hátrafelé is pillázni, hiszen az Inter nagyon jó csapat (több gólt lőtt és kevesebbet kapott, mint az Öreg Hölgy!). A csapat kiválóságait, élén a 28 gólos Ronaldóval nem sorolnám fel, viszont az fontos lehet, hogy sem Khedira, sem Bernardeschi sem bevethető még. 

A Lazio esetében az idei remek teljesítmény elsősorban a 29 gólos Ciro Immobilének köszönhető, de kellett Simone Inzaghi remek taktikája is. A római alakulatnál viszont sok a sérült! Correa, Lulic, Marusic, Lucas, Patric és Radu sem bevethető. 
A Juventus számára fontos lenne nyerni, hiszen még öt forduló van hátra, nehogy a tuti bajnokság a végére szorossá váljon. A vendégek esetében pedig egyfelől a presztízs miatt, másrészt a becsület miatt sem ártana jól teljesíteni. Jó iramú meccset és gólváltást várok!

tipp
Juventus - Lazio
Mindkét csapat szerez gólt | Igen | 1.63 | (8/10)

kapcsolódó meccs

Juventus - Lazio

2020. 07. 20. 21:45 | Olasz A Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Joe.71 2020-07-20 09:13:38
2

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2020.07.20. 21:45
Juventus - Lazio
1X2 + Mindkét csapat szerez gólt
Hazai és igen
3.00 2 - 1
Tét 1000
Nyeremény 3000

további tippjeink a Foci világából

Ezek az ötletek kiválóan alkalmasak arra, hogy egy kétmeccses duplázóban az egyik tagot adják. Az odds alacsonyabb, viszont ezzel párhuzamosan a kockázat mértéke is csökken. A Serie A mai kora délutáni mérkőzésén az Udinese fogadja a már biztosan kiesett Monzát. Míg a hazaiak egy stabil középcsapatként a top 10-be kerülésért küzdenek, a vendégek nem nevezhetőek semmilyen szempontból élvonalbeli csapatnak.

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A Bajnokok Ligája-elődöntő elképesztő győzelme után az Inter most a bajnoki remények életben tartásáért lép pályára Torinóban. A hazai pályán stabil Torino ellen nem vár könnyű mérkőzés a milánóiakra, akiknek minden pontra szükségük van, ha utol akarják érni az éllovas Napolit.

Óriási téttel bíró rangadóra kerül sor szombaton a Stadio Olimpicóban, ahol a Bajnokok Ligája-helyekért küzdő Lazio és Juventus csap össze – a két patinás klub pontazonossággal áll a Serie A negyedik helyéért folytatott kiélezett harcban, így egy vereség akár végzetes is lehet.