2020.09. 20.

Seria A.: Kedvencünkre fogadunk!

Seria A.: Kedvencünkre fogadunk!

Ma délután a MAPEI-stadionban a Sassuolo a Cagliarit fogadja. A vendégek nyáron edzőt váltottak, és a tavalyinál jobb szereplésben bíznak. Mutatjuk a részleteket!

Labdarúgás, Olasz A, 2020.09.20. 18:00, Sassuolo - Cagliari

  • A hazai együttes tavaly üde színfoltja volt a bajnokságnak, végül a 8. pozícióban zárt, 38 mérkőzésen 69-63-as gólkülönbséget produkált, amely egészen beszédes adat. Otthon és idegenben egyaránt felvállaták a zöld-feketék a nyílt játékot, így rendre eseménydús kilencven perceket produkáltak. A nyáron extra változás nem történt a keretben, De Zerbiék így ezúttal is hozzák szokásos formájukat, azaz Támadás!
  • A Cagliari meglehetősen hektikus szezont futott. A ma már a Genoát irányító Maran mesterrel vágtak neki a bajnokságnak, sokáig remekeltek, majd mély válságba kerültek. Jött Zenga, akivel valamelyest stabilizálta pozíciójárt a szárd brigád, de a trénerrel nem hosszabbítottak. Most Di Francesco kapta meg a bizalmat, aki szintén a támadófutball híve. A keretben volt mozgás, nagy kérdés, hogy a védelem összeállt-e a bajnoki rajtra. Nainggolan visszatért az Interhez, egyelőre...
  • Tavaly ebben a felállásban 2-2-es végeredmény született, és ma is hasonlóan eseménydús meccsre számítunk. Találatokkal kalkulálunk, itt is, ott is!
tipp
Sassuolo - Cagliari
Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5 | Igen és több, mint 2,5 | 1.82 | (1/10)

kapcsolódó meccs

Sassuolo - Cagliari

2020. 09. 20. 18:00 | Olasz A Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
DonGoool 2020-09-20 16:20:22
Reméljük, hogy a Sassuolo folytatja a szórakoztató támadófocit!
Hajrá gólok!!!

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2020.09.20. 18:00
Sassuolo - Cagliari
Ázsiai Gólszám 2,75
Több, mint 2,75
1.72 1 - 1
2020.09.20. 20:45
Juventus - Sampdoria
Döntetlennél a tét visszajár
Juventus
1.12 3 - 0
2020.09.20. 16:45
Ajax - RKC Waalwijk
1X2 + Gólszám 2,5
Hazai és több
1.13 3 - 0
2020.09.20. 19:30
CSZKA Szófia - Ludogorec Razgrad
Kétesély
Döntetlen vagy Ludogorec Razgrad
1.40 2 - 2
2020.09.20. 18:00
Viking Stavanger - Aalesund
Ázsiai Gólszám 3
Több, mint 3
1.42 5 - 2
2020.09.20. 17:30
Oulu - KPV Kokkola
Döntetlennél a tét visszajár
Oulu
1.32 1 - 2
Eredő odds 5.71
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 5710
Tomáš Pingi Nagy 2020-09-20 08:46:43
Na ezt nagyon varom en is, Cagliari drukker vagyok, Jott Godin interbol, Sottil, Fiobol, Maran Ajaxbol, de ami oriasi baj lesz nincs Radja, Szürt tamadott es o alkotta meg az ősszes tamadast. Nem lesz, igy Di Francesco mester taktikaja tamadni tamadni tamadni, nem lesz ki szürjon...szerintem baj lesz a vedelemmel, es mig o az edzonk, addig minden meccsen, mind ket csapat lő golt....lehet rakni

további tippjeink a Foci világából

Óriási téttel bíró rangadóra kerül sor szombaton a Stadio Olimpicóban, ahol a Bajnokok Ligája-helyekért küzdő Lazio és Juventus csap össze – a két patinás klub pontazonossággal áll a Serie A negyedik helyéért folytatott kiélezett harcban, így egy vereség akár végzetes is lehet.

Igazi rangadót rendeznek a San Siróban, a szezon hajrájában javuló formát mutató AC Milan a Bajnokok Ligája-helyekért küzdő Bolognát fogadja. A mérkőzés nem csupán a három pont miatt fontos, hanem a közelgő Olasz Kupa-döntő miatt is, ahol a felek jövő héten ismét találkoznak, csak akkor már egy trófea lesz a tét.

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com