2021.05. 01.

Sarokba szorítva! Crotone - Inter.

Sarokba szorítva! Crotone - Inter.

Nagyon közel a scudettohoz az Inter, ha ma nyernek akkor már szinte a matematikai előny is meglesz a hátralévő négy fordulóra.

Tehát akár már ezen a hétvégén bajnok lehet Conte együttese, persze még mindig marad bőven forduló, s innen már hatalmas csodára lenne szükség hogy ne a milánói kék-feketék nyakába kerüljön az arany. 

11 pont az előnyük a második Atalantával szemben, ha mindketten nyernek a hétvégén akkor az utolsó négy játéknapra ez már tetemes előny. A már kieső Crotone véleményem szerint kevésbé fogja a megakadályozni a céljaik elérésében Perisicéket, óriási minőségbeli különbség van az alakulatok között. Mivel egyértelmű esélyesei az összecsapásnak Lukakuék, nagy erődemontsrációra, lehengerlő támadásokra, magas labdabirtoklásra van kilátás. Vidal és Kolarovon kívül mindenki bevethető a vendégeknél, a hazaiaknál Di Carmine játéka kérdéses sérülés miatt. 

Kis túlzással a Crotonénak az epizódszerep jut mára, legalább két és félszer többet lesz a játék a vendéglátók kapuja közvetlen előterébe, ami a számításaim szerint bőven több vendég sarokrúgást eredményezhet. 

tipp
Crotone - Internazionale
Szöglet hendikep 2,5 | Internazionale -2,5 | 1.47 | (10/10)

kapcsolódó meccs

Crotone - Internazionale

2021. 05. 01. 18:00 | Olasz A Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
jegenyebela 2021-05-01 20:32:09
Szép volt gratulálok

további tippjeink a Foci világából

Ezek az ötletek kiválóan alkalmasak arra, hogy egy kétmeccses duplázóban az egyik tagot adják. Az odds alacsonyabb, viszont ezzel párhuzamosan a kockázat mértéke is csökken. Az Európa Liga-búcsú után a Roma hazai pályán igyekszik visszatérni a győztes útra, amikor a Cagliarit fogadja hazai körülmények között.

Közkedvelt fogadási forma az, amikor egy adott meccsen mindkét féltől várjuk azt, hogy betaláljon az ellenfél hálójába. Általában jó szorzókat adnak rá, így könnyedén beilleszthetőek egy kétmeccses szelvénybe, de gyakran single is megállják a helyüket. Ez lesz mára egy jó BTTS!