2019.10. 31.

Pioli első sikerét aratja?

Pioli első sikerét aratja?

Eddig nem úgy alakulnak a dolgok a Milannál, ahogy azt eltervezte a klubvezetés. Az edzőváltás óta sem nyert a csapat - ma elméletileg megoldható feladat vár a piros-feketékre. A SPAL érkezik a San Siróba...

Labdarúgás, Olasz A, 2019.10.31. 21:00, Milan - SPAL Ferrara

  • Az eredménytelenség miatt néhány hete az edzőváltás mellett döntöttek Milánóban: Pioli mester ület le a padra, ám a rutinos tréner eddig nem tudott csodát tenni. A Lecce elleni hazai 2-2 után Rómában megadta magát a fárda 2-1-re a farkasoknak. Rafael Leaoék előtt adódtak gólszerzési lehetőségek, de ezek - egy kivételével - kimaradtak. A kissé hite hagyott együttes otthon sem brillírozik az idei kiírásban, 1-1-2-es sorukhoz 4-7-es gólkülönbség társul. Most 10 ponttal a 12. pozícióból várják sorsuk jobbra fordulását. Ma az mindenképpen a gárda mellett szól, hogy Ricardo Rodriguezen kívül valamennyi játékos bevetésre készen áll.
  • A SPAL igencsak kétarcú együttes, a kék-fehérek mind a 7 pontjukat Ferrarában zsebelték be, vendégként mind a négyszer kikaptak, és még csak gólt sem lőttek! Leonardo Semplici fiai vasárnap a Napolival találkoztak otthon, és értek el 1-1-es eredményt. Viszont kieső helyen tanyáznak, és, hogy elmozduljanak e pozíciókból, muszáj lesz idegenben is pontot, pontokat szerezniük. Ehhez viszont gólt kellene lőniük - eddig a Bologna-Sassuolo-Juve-Cagliari négyes ellen ez nem jött össze. Viszont minden sorozat megszakad egyszer... Ma Mohamed Fares, D'Alessandro és Di Francesco marad ki sérülés miatt, elől a Petagna-Paloschi páros élvezi a bizalmat.
  • Azt gondoljuk, hogy a SPAL ma megszerezheti első idegenbeli találatát, és persze azért a Milan-csatárokban is bízunk. A gólváltás kimondottan jól fizet - ezt húzzuk a meccsre!
tipp
Milan - SPAL Ferrara
Mindkét csapat szerez gólt | Igen | 1.90 | (5/10)

kapcsolódó meccs

Milan - SPAL Ferrara

2019. 10. 31. 21:00 | Olasz A Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
horváthpilu 2019-10-31 10:25:02
Abban nem vagyok biztos, hogy a ma este 110%-osan koncentráló és 110%-osan motivált Milan ellen betalálnak a vendégek. Nálam 2-0 ez a meccs.

további tippjeink a Foci világából

Óriási téttel bíró rangadóra kerül sor szombaton a Stadio Olimpicóban, ahol a Bajnokok Ligája-helyekért küzdő Lazio és Juventus csap össze – a két patinás klub pontazonossággal áll a Serie A negyedik helyéért folytatott kiélezett harcban, így egy vereség akár végzetes is lehet.

Igazi rangadót rendeznek a San Siróban, a szezon hajrájában javuló formát mutató AC Milan a Bajnokok Ligája-helyekért küzdő Bolognát fogadja. A mérkőzés nem csupán a három pont miatt fontos, hanem a közelgő Olasz Kupa-döntő miatt is, ahol a felek jövő héten ismét találkoznak, csak akkor már egy trófea lesz a tét.

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com