2021.04. 22.

A BL-re hajtanak a felek

A BL-re hajtanak a felek

Ma a Lazio Nápolyban lép pályára. A tét hatalmas, hiszen mindkét alakulat az első négybe jutna. Fotó: pixabay.com

Napoli - Lazio, 2021.04.22. 20:45, Labdarúgás, Olasz A

  • A déliek 60 ponttal az 5. helyről várták a játéknapot. Kemény heteken vannak túl a kékek, és összességében csak egy Juve elleni vereség rontja el a képet. Az Interrel remizni tudtak, korábban nyertek a Sampnál. Hazai környezetben 10-2-3-as eredménysort produkáltak, és rendre termékenyek a támadók, igaz, a védelem sem sziklaszilárd (38-15). Ma Lozano eltiltás, Ghoulam és Ospina sérülés miatt nem lehet ott Gattuso keretében.
  • Inzaghi mester együttese is elkapta a fonalat, sorra nyeri a bajnokikat, már ötnél jár. Fel is jöttek 58 egységgel az 5. helyre, és ne feledjük, hogy a fővárosiaknak még van egy elmaradt mérkőzésük. Vendégségben is szpen termelik a pontokat Immobiléék (8-2-5), az utolsó két túrájukon még gólt sem kaptak, mindkét ütközetet lehozák 0-1-re. Ma Caicedo eltiltott lesz, Cataldi és Luiz Felipe pedig továbbra is sérüléssel bajlódik. 
  • Az iksz nem igazán jönne jól egyk félnek sem, éppen ezért bátor futballt várunk a csapatoktól - no és találatokat!
tipp
Napoli - Lazio
Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5 | Igen és több, mint 2,5 | 1.94 | (1/10)

kapcsolódó meccs

Napoli - Lazio

2021. 04. 22. 20:45 | Olasz A Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Igazi rangadót rendeznek a San Siróban, a szezon hajrájában javuló formát mutató AC Milan a Bajnokok Ligája-helyekért küzdő Bolognát fogadja. A mérkőzés nem csupán a három pont miatt fontos, hanem a közelgő Olasz Kupa-döntő miatt is, ahol a felek jövő héten ismét találkoznak, csak akkor már egy trófea lesz a tét.

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Két ellentétes minőséget képviselő csapat találkozik vasárnap a Stadio Castellaniban, míg a Lazio a Bajnokok Ligája-indulást érő helyekért harcol, addig az Empoli a kiesés elkerüléséért küzd!