
Kétgólos vereség után sokat gyengült a magyar válogatott esélye arra, hogy a Nemzetek Ligája A-csoportjában maradhat. Nyilván a remény hal meg utoljára és a csordultig telt fantasztikus Puskás Arénában extra teljesítmény fog nyújtani a Szoboszlai-vezette alakulat. A kérdés az, hogy le tudják-e dolgozni a kétgólos hátrányt.
- Marco Rossi csapata elég sok lehetőséget alakított ki Törökországban, de a befejezések pontatlansága miatt nem tudott előnyt kovácsolni a helyzeteiből, miközben a vendégek kimagasló hatékonysággal értékesítették saját lehetőségeiket. A magyar védelem sajnos különösen sebezhetőnek bizonyult az elmúlt találkozókon, hiszen az utóbbi három mérkőzésen nyolc gólt kaptunk, és az elmúlt tíz meccsünkön csupán egy alkalommal sikerült legalább két góllal nyernünk. A Nemzetek Ligája A-ligájában való bennmaradás tétje hatalmas, és a srácok formája nagyon nem jó. A legutóbbi tíz mérkőzésből csupán kettőt nyertünk meg, ötöt elveszítettünk és három döntetlennel zárult. És hová tűnt a Puskás varázsa és ereje? A hazai mérleg is romlik, hiszen az elmúlt négy hazai találkozónkon nem tudtunk nyerni. Az igaz, hogy előtte kilencből kilencszer győztesen hagytuk el a Puskás gyepét, ebbe talán lehet kapaszkodni. A szurkolókon ma sem fog múlni semmi, de egy dolgok megfigyelhető és nyilván ez természetes is. Nem lehet minden meccsünkön felülmúlni egy alapvetően erősebb csapatot! Törekedni kell rá, harcolni, futni és akarni az utolsó percig kötelező, de sajnos ez nem mindig fog az eredményekben is megmutatkozni. Az első meccs pedig megmutatta, hogy a török alakulat erős. De vertünk mi már meg erősebbet is!
- Törökország magabiztosan érkezik Budapestre, hiszen a 3-1-es előny sokat ér és a gárda története során először juthat fel a Nemzetek Ligája A-divíziójába. A félholdas csapat támadásban nem mutatott kiemelkedőt az első mérkőzésen, mindössze egy nagy helyzetet alakítottak ki, három kaput találó lövéssel, de a második játékrészre alaposan feljavultak és Kerem Aktürkoğlu és İrfan Kahveci góljaival eldöntötték a találkozót. Vincenzo Montella csapata az előző tíz mérkőzéséből hatot megnyert, de azért vannak gyenge pontjaik is, hiszen novemberben 3-1-re kikaptak Montenegrótól a Nemzetek Ligájában, és az utóbbi tizenegy idegenbeli mérkőzésükből öt alkalommal vereséget szenvedtek.
- Törökország előnyben van, így valószínűleg átengedi a kezdeményezést Magyarországnak, és kontrákból próbál veszélyeztetni. A magyar csapat támadó potenciállal rendelkezik, de a gyenge helyzetkihasználás és a védelem bizonytalansága megnehezíti a továbbjutást. Mi támadunk majd keményen, aminek gól lehet a következménye, míg a törökök villámgyors ellentámadásokból sajnos szintén eséllyel szereznek gólt. Minimum három gólt várok ma is és nagyon reménykedek abban, hogy győzelemmel és felemelt fejjel távozhatunk ma a pályáról. Ha meg csoda történik és továbbjutunk, akkor lesz csak igazán parádés hangulat!
Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
De most komolyan kérdezem,a Varjú Benedek miért nincs a keretben?!?!
Bírom a Fiola-t,de na…Màr nem megy neki…
Fiataloknak kell lehetőséget adni,és a Varjú jó!Inkább ő legyen a válogatottban,mint a Kata…
Na mind1
Sokkal értelmesebb!
Itt úgyis az a lényeg bármit ír ember(kihagyom az az szót nehogy megjegyezd) valaki tuti beleköt🤣🤣🤣
Már beírni sincs sokszor kedvem, mert valaki mindig helyre igazít.
Magyarország,így szeretlek,én a pesti bunkó tahó🤣✌️
És azt sem értem, hogy a számokat miért nem betűvel írod és a . után miért nem hagysz szóközt, de gondolom ez is valami pesties tájszólás.
🤣✌️
prigioni
2025-03-13 21:35:16
Így lett tripla szívás. Beraktam 9 ezerrel a pron 2.harmad 0.5 gól felettet, és utolsó harmad 6.percében 1.5 gól felé azt is 9 ezerrel.
Megjegyzem, ma mindenképpen hokit akartam, de az UTE se lett volna jó.
tippszelvény
Magyarország - Törökország
Vendég és igen
tippszelvény
Magyarország - Törökország
Törökország
Kicsit bàtrabban kell jàtszaniuk a fiúknak ès ebben benne van lekontràznak a törökök.
3.5 overt tippelek màra!
tippszelvény
Magyarország - Törökország
Nem
Ràadàsul nem rosszul!
Hàrmat kapott de nem sok esèlye volt ezeknèl.
A harmadik màr-màr strandfocis gólnàl plàne.
Szerintem ez nem taktikai döntés volt, hanem erkölcsi. Dibuszra mindig lehetett számítani, Gulácsi meg gondol egyet, fontosabb a saját karrierje és lemondja időlegesen a szereplést! Teljesen jó döntés volt Rossitól!
tippszelvény
Magyarország - Törökország
Igen és több, mint 2,5
Spanyolország - Hollandia
Több, mint 2,5
Franciaország - Horvátország
Igen
E. Mertens - I. Swiatek
Kevesebb, mint 12,5
Igen kettőt. A skótok és a bosnyákok ellenit. Emellett volt 5 vereség és három döntetlen