
A címvédő Spanyolország Rotterdamban, a De Kuip stadionban lép pályára Hollandia ellen a negyeddöntő első mérkőzésén. A kétmeccses párharc győztese a Franciaország–Horvátország összecsapás továbbjutójával találkozik majd a júniusi elődöntőben.
- A holland válogatott felemás teljesítménnyel jutott tovább a csoportjából, hiszen hat mérkőzésen mindössze két győzelmet arattak, három döntetlent értek el, és egyszer kikaptak, éppen az élen végző Németországtól. A csapat egyik fő problémája a védelem volt, hiszen hat meccsen hét gólt kaptak, ami a legtöbb a Nemzetek Ligája ezen szakaszában. Ugyanakkor hazai pályán kifejezetten erősek, legutóbbi hét mérkőzésükön veretlenek maradtak, és ezeken a találkozókon összesen 24 gólt szereztek, ami átlagosan több mint három találat meccsenként. Ronald Koeman csapatának legnagyobb feladata, hogy stabilizálja a hátsó alakzatot, miközben támadásban kihasználja a hazai pálya előnyét.
- A spanyol válogatott jelenleg Európa uralkodó csapata, hiszen nemcsak a Nemzetek Ligáját, hanem a 2024-es Európa-bajnokságot is megnyerte. Luis de la Fuente együttese kiváló formában van, hiszen az utóbbi 15 mérkőzésükből 14-et megnyertek, és csak egyszer játszottak döntetlent. A Nemzetek Ligája csoportkörében kiemelkedően teljesítettek, hat mérkőzésükből ötöt megnyertek, és 16 pontot szereztek, nyolcpontos előnnyel végezve az élen. A kiváló formában lévő címvédő sorozatban a hatodik győzelmére készül a Nemzetek Ligájában, és ha folytatni tudják eddigi magabiztos teljesítményüket, akkor jó esélyük van az előny megszerzésére idegenben is.
- Hollandia hazai pályán erős, és képes lehet megnehezíteni Spanyolország dolgát, de a vendégek jelenlegi formája és tapasztalata miatt ők számítanak esélyesebbnek. Mindkét csapat nagyon erős támadásban, ezért a gólváltás mellett az over 2,5 is jó megoldás lehet. Sőt, együtt a kettő is!
Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
tippszelvény
Dánia - Portugália
Dánia vagy Döntetlen
Olaszország - Németország
Olaszország vagy Döntetlen
Görögország - Skócia
Görögország
Hollandia - Spanyolország
Igen
tippszelvény
Hollandia - Spanyolország
Vendég és igen
tippszelvény
Hollandia - Spanyolország
Igen és több, mint 2,5