Sportág: Német
2019.02.
01.
Bundesliga 2: Duisburg – Darmstadt
A sereghajtó Duisburg helyzete még nem teljesen kilátástalan a német másodosztályban, Torsten Lieberknecht a zebrák szakvezetője szerint sok van még a csapatában, és a Bochum elleni összecsapás második félidejében több bíztató jelet is tapasztalt. Zsinórban öt vesztes bajnoki után próbál végre pontot, pontokat szerezni a hazai gárda, ám a Darmstadt biztosan nem lesz könnyű ellenfél.

2019.01.
31.
Bundesliga 2: Gólokban bízunk a két éllovas meccsén!
Nagy rangadóval záródik a Bundesliga első tavaszi fordulója, a bajnoki cím egyik fő várományosa látogat a negyedik helyen tanyázó Union Berlinhez. A fővárosiak mindössze 5 pontra állnak a mai ellenfelüktől, így ez a találkozó mondhatni duplán felértékelődik. Ősszel fordított pályaválasztás mellett 1-1-re végeztek, hasonló színvonalú ütközet ma is kinézőben van, gólokkal tarkítva.

30.
Bundesliga 2: Előre a bajnoki címért Hamburgban!
A Bundesliga 2 tabellája, mint minden évben, idén is baromi szoros. A Hamburg, a Köln és a St. Pauli megy az élvonalba kerülés lehetőségéért, de az Union Berlin sincs annyira még lemaradva. A téli pauza után az éllovas HSV ma a 15. helyezett Sandhausent fogadja. Elvileg kötelező lenne a hazai siker!

29.
Bundesliga 2: Ismét győzelmi úton a Fürth?
A Bundesliga második vonalában az egykor szebb napokat látott Fürth fogadja a tökutolsó Ingolstadt csapatát. Két gyengébb formában lévő csapat találkozik, ráadásul a téli pauza után először! Lássuk, mire számíthatunk.

26.
Gladbach-Augsburg: Tovább száguldanak a hazaiak?
A német Bundesliga 19. fordulója egy kiváló mérkőzéssel indult pénteken este, lássuk milyen lesz a folytatás! A harmadik helyen álló Gladbach a kiesés elől menekülő Augsburgot látja vendégül.

Tovább robog a Dortmund-expressz?
A listavezető BVB győzelemmel kezdte a szezon második felét, ráadásul a Lipcse elleni idegenbeli siker az értékes skalpok közé tartozik. Ezzel továbbra is 100%-os a sárga-fekete alakulat a tabella első 5 jelenlegi helyezettje ellen, míg a kapujuk hatodik alkalommal maradt érintetlen. A sima hazai nagyon keveset ér, mi viszont egy esélyes 1,9-es szorzót találtunk!

25.
Bundesliga: Hertha BSC – Schalke
A berliniek már csak négy pontra vannak a negyedik helytől, az elmúlt fordulóban a kötelező, de annál nehezebb feladatot teljesítették Nürnbergben, és ha lehet így fogalmazni ma este még nagyobb lépcsőfokot kellene megugraniuk a legutóbbi játéknapon szintén nyerni tudó Schalke ellen.

20.
Bundesliga: Schalke - Wolfsburg
Tedesco együttese ősszel nagyon elmaradt a 17-18-as szezontól, de továbbjutottak a BL- ben, és azért abban biztosak lehetünk, hogy a Bundesligában tavasszal eredményesebbek lesznek, mint a szezon első felében. Ezúttal az erőn felül produkáló Wolfsburg látogat hozzájuk, akik ellen lehozhatnak egy jelzésértékű győzelmet a liga számára.

Jól jött a téli szünet a Werdernek, egy remek bajnoki kezdés után erős visszaesést lehetett náluk tapasztalni az őszi hajrában, az utolsó 8 bajnokijukon mindössze csak egyszer tudtak nyerni.

19.
Bundesliga: Leverkusen - Mönchengladbach
Borzalmasan kezdte a szezont a gyógyszergyári alakulat, ám az őszi hajrá viszonylag már formásabbra sikerült, de az utolsó 5 bajnokin szerzett 10 pont sem tudta megmenteni Heiko Herrlichet az állásából történő felmentéstől, a téli szünet óta Peter Bosz, a Leverkusen vezető edzője. Új seprű, jól seper?