2021.05. 22.

Sarokba szorítva! Bremen - Gladbach.

Sarokba szorítva! Bremen - Gladbach.

Utolsó fordulójához érkezett a német labdarúgó élvonal is, s bár bajnokunk már van, néhány kérdőjel még maradt.

Ezek közül az egyik az általam választott találkozó, ahol két nagy múltú zöld mezes alakulat méri össze erejét, s hajt a győzelemért egészen más-más célok elérése érdekében. 

Még anno középiskolásként valamikor a 90-es évek első felében, vagy közepén számomra szenzációs műsor volt a német SAT 1 csatornán futó Ran. Akkor ott abban az időben a Herzog, Basler, Bode, Eilts, Rufer fémjelezte Werdert imádtam, s nem mellesleg remekül is szerepeltek. Azóta persze voltak jóval jobb szezonjaik, és akadta rosszabbak is, de valahogy soha nem gondoltam arra hogy idáig jutnak, hogy az utolsó fordulóban a bennmaradásért kell küzdeniük. Pedig már az elmúlt szezonban is pengeélen táncoltak az osztályozóval. Most akár még az sem lesz meg, és lehet Baumannéknak újratörölni a táblát a Weser partján, hisz ha kiesnek akkor azzal is számolniuk kell, hogy több értkes játékosuk távozni fog. Pechükre a Gladbach nem egy könnyű ellenfél, ráadásul az edzőjük is szépen búcsúzna, tehát Rashicáék feladata több mint nehéz. A mögöttük álló Köln a már kieső Schalke ellen jó eséllyel lép pályára, míg az előttük álló Bielefeld Stuttgartban meccsel, szenzációs izgalmak várhatók. 

Főként a motiváció, az esetleges fordulatok, a másik pályákról érkezett hírek mind befolyással lehetnek a meccsre, ahol a 9 szöglet nem tűnik nagy kihívásnak, a legutóbbi találkozójukon 12 volt. 

tipp
Bremen - Mönchengladbach
Szögletszám 8,5 | Több, mint 8,5 | 1.69 | (10/10)

kapcsolódó meccs

Bremen - Mönchengladbach

2021. 05. 22. 15:30 | Bundesliga 1. Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
TomSanders 2021-05-22 17:35:42
Necces volt, de Grat!:)
TomSanders 2021-05-22 18:25:20
Bocs, eredmenyek.com szarul írta..... :(

további tippjeink a Foci világából

Az olvasók kedvenc rovatában vegyes szelvényeket próbálunk összehozni, amelyben két-három mérkőzést kombinálunk majd egy ajánlatba. Az eredő szorzó 1,7 és 2,5 között lehet, a meccskínálat függvényében. A cél, hogy minél alacsonyabb kockázati tényezővel lehessen játékba küldeni a szelvényt akár papíros változatban, akár a neten. Fosszuk ki az irodákat együtt!

A házigazda borzalmas formát mutat hetek óta, a vendégeknek nagyon kellene legalább egy pont a mai meccsen.
A házigazda borzalmas formát mutat hetek óta, a vendégeknek nagyon kellene legalább egy pont a mai meccsen.
Ezek az ötletek kiválóan alkalmasak arra, hogy egy kétmeccses duplázóban az egyik tagot adják. Az odds alacsonyabb, viszont ezzel párhuzamosan a kockázat mértéke is csökken. Az idény hajrájához érkezve egy sorsdöntő találkozót rendeznek a Bundesligában, ahol az európai kupahelyekre hajtó Augsburg fogadja a kiesés ellen menekülő Holstein Kielt.