2020.09. 26.

Napi Duplázó 2020.09.26 (2,07)

Napi Duplázó 2020.09.26 (2,07)

Az olvasók kedvenc rovatában közel duplázó szelvényeket próbálunk összehozni, amelyben két-három mérkőzést kombinálunk majd egy ajánlatba. A cél, hogy minél alacsonyabb kockázati tényezővel lehessen játékba küldeni a szelvényt akár papíros változatban, akár a neten.

Bundesliga duplázó

  • A Bundesliga erőviszonyai nem sokat változtak tavaly óta. Az uralkodó, a Bayern München, aki tavaly MINDENT megnyert, amit csak lehetett és ehhez tegnap hozzátette a Szuperkupát is. Ezek után Németországban a csapatoknak a második helyért lehet csak harcolni. Ebben pedig a Dortmund az első. a sárga-feketék az első meccsen sima 3-0-lal rendezték le a Mönchengladbachot, akiket idén is sokkal inkább a tabella első felébe várok, mint a hátsóba! A norvég csodagyerek Erling Haaland egy duplával kezdett. Ma az Augsburg ellen meccselnek szintén otthon, akik legutóbb a rémgyenge Union Berlint verték 3-1 arányban. Nos a Dortmund ellen nem lesz esélyük. 
  • És már el is érkeztünk a második meccsemhez, amelynek két szereplőjéről már az imént szót ejtettem. Az inkább a tabella első felébe várható Mönchengladbach, a Dortmund elleni fiaskó után javítani akar majd, ami menni fog, hiszen hazai körülmények között abszolút esélyes az Augsburg ellen is zakózó, rémgyenge Union Berlin ellen. Két hazai, megvan a dupla. Mit gondoltok?

tipp
Augsburg - Dortmund 1X2 Dortmund 1.43
Mönchengladbach - Union Berlin 1X2 Mönchengladbach 1.45

2.07 | (9/10)

kapcsolódó meccsek

Augsburg - Dortmund

2020. 09. 26. 15:30 | Bundesliga 1. Tovább a meccshez

Mönchengladbach - Union Berlin

2020. 09. 26. 15:30 | Bundesliga 1. Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Neverlose 2020-09-27 10:43:32
.. 🤦‍♂️😭😭😭😭😭

további tippjeink a Foci világából

Két méretes zakóba futott bele a szünet előtt a frankfurti alakulat, amely ma egyik kedvenc létesítményében szerepelhet. Mutatjuk a kombi tippet!
Két méretes zakóba futott bele a szünet előtt a frankfurti alakulat, amely ma egyik kedvenc létesítményében szerepelhet. Mutatjuk a kombi tippet!
A Köln eddig remekül szerepel a bajnokságban, az Augsburg sokkal szeszélyesebb, de közös a két gárdában, hogy támadásban erősek bizony.
A Köln eddig remekül szerepel a bajnokságban, az Augsburg sokkal szeszélyesebb, de közös a két gárdában, hogy támadásban erősek bizony.
Ezek az ötletek kiválóan alkalmasak arra, hogy egy kétmeccses duplázóban az egyik tagot adják. Az odds alacsonyabb, viszont ezzel párhuzamosan a kockázat mértéke csökken! A a hazai veretlenség megőrzéséért lép pályára a Lipcse és az erőviszonyok alapján erre minden esélye meg is van.