2019.11. 05.

Napoli- Salzburg: Újabb remek meccset játszanak?

A Bajnokok Ligája negyedik játékhetében az E-csoportban a Szoboszlai Dominikkel felálló Salzburg ismét megpróbálhatja meglepni a Napoli. Lássuk, sikerül-e?!

LABDARÚGÁS, BL, E CSOPORT | 2019.11.05. 21:00
NAPOLI - SALZBURG

  • Idén már negyedik alkalommal találkoznak a felek, hiszen tavasszal az El-ben a nyolcaddöntőben kerültek össze, ahol egy 3-0-s hazai Napoli siker után az osztrákok odahaza 3-1-re verték kiváló játékkal és Szoboszlai gólpasszával az olaszokat, de ez végül nem ért továbbjutást.
  • Két hete is szépen helytálltak odahaza, hiszen Haaland révén kétszer is egyenlítettek, de Insigne találatára már nem volt válaszuk. A Liverpool ellen is szenzációsat nyújtottak a 4-3-as vereség alkalmával. 
  • A norvég Haaland vezeti a góllövőlistát Lewandowski előtt a BL-ben, a Salzburg pedig 11 gólt lőtt három kör alatt, mégis csak három pontja van. 
  • Odahaza azt gondolom, ahogy tavasszal is úgy most is nyerni fog a Napoli annak ellenére is, hogy nincs jó formában a Serie A-ban, de a Liverpool legyőzésével bizonyítottak, hogy mire képesek otthon.
tipp
Napoli - Salzburg
1X2 | Napoli | 1.83 | (8/10)

kapcsolódó meccs

Napoli - Salzburg

2019. 11. 05. 21:00 | BL, E csoport Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
szityubogar 2019-11-05 17:24:33
Sok gólos meccset és hazai sikert várok.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2019.11.05. 21:00
Napoli - Salzburg
1X2 + Mindkét csapat szerez gólt
Hazai és igen
2.55 1 - 1
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 2550

további tippjeink a Foci világából

Két ellentétes utat bejáró csapat találkozik. A remek edzőt választó Nyíregyháza még kiesőjelölt, de már megindultak felfelé, míg a rossz edzőt választó DVTK már hetek óta lefelé tart. Jövőre megcserélődhetnek a szerepek, ha nem hoznak jó döntéseket Diósgyőrben! A mai meccsen tétje csak a Szparinak van, hiszen a kiesés ellen harcolnak, de mivel ez egy kelet-magyarországi vérbeli derbi, itt a DVTK sem fog lagymatag focit bemutatni. Legalábbis a szurkolók nem ezt várják el!

Az NB1 hajrájában két ellentétes célokkal küzdő csapat találkozik ma Zalaegerszegen. A hazaiak a kiesés ellen harcolnak gőzerővel, míg az Újpest egy edzőváltás után alapos reinstall-állapotban van. Damir Krznar vezetőedző most méri fel, kire és hogyan számíthat a jövő szezonban! Motivációban tehát nem lesz hiány egyik oldalon sem!

Ezek az ötletek kiválóan alkalmasak arra, hogy egy kétmeccses duplázóban az egyik tagot adják. Az odds alacsonyabb, viszont ezzel párhuzamosan a kockázat mértéke is csökken. A Serie A mai kora délutáni mérkőzésén az Udinese fogadja a már biztosan kiesett Monzát. Míg a hazaiak egy stabil középcsapatként a top 10-be kerülésért küzdenek, a vendégek nem nevezhetőek semmilyen szempontból élvonalbeli csapatnak.