2019.04. 18.

Napoli-Arsenal: Fordítanak-e az olaszok?

pletszo
Napoli-Arsenal: Fordítanak-e az olaszok?

Az Európa-liga negyeddöntőjében a legnagyobb rangadónak tartott Arsenal-Napoli párharcban az odavágón 2-0-ás előnybe kerültek az ágyúsok. Vajon ez elegendő lesz számukra az elődöntőhöz?

LABDARÚGÁS, EL | 2019.04.18. 21:00
NAPOLI - ARSENAL

  • Egy héttel ezelőtt Londonban az Arsenal nagyon hamar előnybe került a Napolival szemben Ramsey révén, majd az első félórán belül Koulibaly öngóljával már kétgólos volt az előnyük. Ezt a mérkőzés végéig megőrizték, így nagyon kedvező helyeztől várják a visszavágót. A San Paolóban azonban így is nagyon nehéz dolguk lesz, hiszen ott pokoli hangulatot képesek teremteni a déliek. Továbbá intő jel lehet az Arsenal számára, hogy az El kieséses szakaszában mindkét idegenbeli meccsét elbukta és sem a BATE, sem a Rennes, még csak megközelítőleg sem képvisel olyan minőséget, mint a Napoli. Ancelotti csapata pedig a tavaszi idényben a Salzburgot és a Zürichet is könnyedén verte Nápolyban.
  • Mindkét csapat bajnoki győzelemmel hangolt a meccsre. A Napoli Veronában verte 3-1-re a Chievót, míg az Arsenal a Watford otthonából hozta el a három pontot. Azt gondolom, hogy a továbbjutás ilyen előnyről meglesz az Arsenal számára, azonban Nápolyban nyerni fognak az olaszok.
tipp
NAPOLI - ARSENAL
NAPOLI | 1.70 | (5/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A forduló mérkőzése ez, ahol a még talán bajnoki címre is pályázó Paks a jelenlegi listavezetőt, a Ferencvárost fogadja. Az ellentét újkeletű, hiszen amíg az MTK, vagy az Újpest sok évtizedes ellenfele a Fradinak, a Paks csak az utóbbi jó egynéhány évben mutat ilyen markáns eredményeket. Bognár Györgynek azonban mindennél fontosabb cél az, hogy elgáncsolja a Fradit a bajnoki cím felé vezető úton. Vajon sikerül-e?

Hát papíron még mindkettőnek van matematikai esélye a célját elérni- (MTK: 3. hely, Kecskemét: bent maradás), de gyakorlatilag, mindketten bukták ezt a projektet. A bács-vármegyei vendégek hátránya már túl sok ahhoz, hogy behozzák, míg a fővárosi kék-fehérek riválisa az a Győri ETO, amely jelen pillanatban a legjobb formában lévő magyar csapat az NB1-ben. Kérdés az, ki nyeri a csalódottak csatáját ma a Hungária körúton!

Egy rendkívüli téttel bíró meccs következik az NB1 hajrájában, ahol a megmaradó egy kieső hely elkerüléséért harcoló Debrecen a favágás fővárosába, Felcsútra látogat, ahol a bajnoki címért küzdő Puskás Akadémia lesz az ellenfele. Vajon beigazolódik a papírforma, vagy El Maestrónak lesz valami megoldása a, hogy is fogalmazzak finoman, kemény- és harcos futballt játszó Puskás Akadémia ellen.