2022.09. 02.

OTP Bank Liga: Mezőkövesd – Zalaegerszeg (Ismét harapnak a Moniz-fiúk?)

OTP Bank Liga: Mezőkövesd – Zalaegerszeg (Ismét harapnak a Moniz-fiúk?)

A Mezőkövesd szoros meccsen 1-0-ra kikaptak a Puskás Akadémiától, ezek után lefelé kezdtek el liftezni a tabellán. A Zalaegerszeg remek játékkal verte meg a Debrecent hazai pályán. Mezőkövesden a pályaválasztás miatt kicsit kiegyenlítődnek az esélyek, de még így is a vendégek tűnnek esélyesebbek.

  • Ricardo Moniz egy rendkívül sokmozgásos, agresszív egészpályás letámadáson alapuló rendszert honosított meg Zalegerszegen, amelyet még nem tudnak úgy tolerálni a többi csapat játékosai és a játékvezetők sem, mint ahogyan kellene. Ez a rendkívüli presszing sokszor megy át túlzott agresszivitásba, helyenként durvaságba is, amelyek válaszai sem maradnak el. Ezért a Zete játékában és meccsein mindig ott van a sok lap lehetősége! De a zalai egyesület kétarcú még. Kecskeméten gyenge játékkal kaptak ki, legutóbb pedig olyan simán és látványos játékkal verték meg a Debrecent, ami most optimistává tesz velük kapcsolatban.
  • A Mezőkövesd erősen próbálkozik, mondhatni azt is, hogy szenved. Egy meccsen jött ki az, amit Supka Attila szeretne a csapattól látni, az a hazai pályás Debrecen elleni 4-2-es győzelem volt. Azt látom, hogy fölösleges lenne Supka Attilát elküldeni, mert amit lehet, azt ő kihozza a csapatból. Ez a Kövesd egyelőre ennyit tud, szerencsés esetben erős középcsapatként nem kell aggódniuk a kiesés miatt. De ehhez minden egyes pontra szükség lesz, lépésről-lépésre, meccsről-meccsre haladva. Otthon a hasonló kvalitású ZTE ellen kötelező lenne a győzelem.

Ennek megfelelően a hazaiak támadnak majd, a ZTE lendületes kontrajátéka pedig biztosan gólt ér majd. Tippem: Mindkét csapat gólt szerez

tipp
Mezőkövesd - ZTE
Mindkét csapat szerez gólt | Igen | 1.54 | (8/10)

kapcsolódó meccs

Mezőkövesd - ZTE

2022. 09. 02. 20:00 | NB I Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Ronnie 2022-09-03 00:31:26
Tuti kib*sszák szegény Supkát holnap, pedig rajta valóban nem múlik semmi.
Zúzó 2022-09-02 14:58:09
1góllal jobb edző Supka, mint Moniz. A játékosanyag meg egálban van.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2022.09.02. 20:00
Mezőkövesd - ZTE
2. félidő - Hendikep 0:1
Döntetlen
3.50 0 - 5
Tét 100
Kihagyott nyeremény 350
Vác_all_in 2022-09-02 11:37:41
Ami az N1-es versenyt illeti azt ma nem rakjátok ki? Mert ha nem akkor írok a tegnapihoz
Vác_all_in 2022-09-02 11:37:50
NB1

további tippjeink a Foci világából

A már említett hármas versenyben a bajnoki aranyért ott van a Puskás Akadémia is. Az elmúlt két bajnokin csak egy pontot szereztek, ezzel pedig magukra húzták a Fradit és a Paksot. Ma kötelező a győzelem a felcsúti brigádnak, különben lecsúszhatnak az első helyről. Szerencséjükre a ZTE ellen reális esélyük van erre!

A kiesés ellen küzdő Nyíregyháza a 10. helyről utazik a 4. helyen tartózkodó MTK otthonába. Eléggé egyoldalú meccsnek tűnik, de vajon sikerül-e Tímár Krisztiánnak kitalálni valamit, amivel ellensúlyozza a hazaik fölényét?

Nagyon komoly csatározás van most a bajnoki címért, három csapat is egyformán esélyes az aranyéremre. A Paks tegnapi hentelésével feljött a második helyre, így a Fradi ma a 3. helyen fogadja a kiesés ellen küzdő Kecskemét csapatát.