2025.03. 28.

OTP Bank Liga: Kecskemét – Debrecen

OTP Bank Liga: Kecskemét – Debrecen

Az NB1 idei legnagyobb kiesési rangadója! 20-20 ponttal állnak ők ketten az utolsó két helyen, a Nyíregyháza 4 ponttal-, a ZTE pedig 5 egységgel előzi őket. Nagyon jó eséllyel közülük kerül ki a két kieső. Ennél nagyobb motiváció kevés meccsen lesz, mint ma.

  • A mérkőzésen a két csapat közti minőségi különbség fog dönteni. Ebben pedig a Debrecen több emelettel feljebb van! A Loki mostani kerete, ha a minőséget nézzük, az első hatban van, nem pedig itt, a kiesés küszöbén! Ezzel a kerettel nem szabadna kiesni, ha mégis megtörténik, akkor az El Maestro mester hibája lesz. Pedig az erősítést ő hozta össze és, rendkívül jól sikerült! Minden poszton, minden sorban rutinos, NB1-es szinten kiváló játékosok várnak bevetésre. Elöl pedig Maurides-hez fogható csatár nem sok csapatban van. Jó, Varga Barnit nem adnám oda érte, de a Pesic-Civic duót párban azonnal! A kapuban van probléma, sérülések miatt úgy fest sem a fiatal Hegyi Krisztián-, sem pedig Megyeri Balázs nem tud játszani. De ennek ellenére is azt várom, hogy idegenben is a Kecskemétre kényszerítik akaratukat.
  • Kecskeméten Gera Zoltán remekül összerakta azt, amije van! Megtalálta a helyét mindenkinek és még a stratégia is jó, csak korlátozott a kerete hozzá! Sajnos finggal nem lehet tojást festeni, ahogy mondani szokták, és hát ez a kecskeméti gárda a leggyengébb az NB1-ben és olyan különbséget kell behozni, amit szerintem nem tudnak. Persze lehet, hogy tévedek, de így látom. Most jönnek a Loki meccsei! A KTE biztosan támadni fog otthon, megpróbálja rákényszeríteni akaratát, Mauridesék pedig a kontrákból szét fogják cincálni szegény Kecskemétet. Vendégsikert várok. Ha a Kecskemét beáll védekezni és úgy próbál meg kontrázni, akkor talán szorosabb is lehetne, de nem gondolom, hogy Gera ezt a megoldást választja.

KÉRJÜK, SEGÍTSD A MUNKÁNKAT ÉS A TIPPMEZŐRE VAGY ERRE A FELIRATRA KATTINTVA, REGISZTRÁLJ A MEGÚJULT TIPPMIXPRÓRA AHHOZ, HOGY JÁTSSZ! KÖSZÖNJÜK!

tipp
Kecskemét – Debrecen
DVSC nyer | 2.70 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Pákász 2025-03-28 20:22:00
Nagyon meg lesz csapkodva szegény Kecskemét! Sokkal erősebb a Loki és nem fog kiesni sem! A nehéz meccseit zömmel letudta, most jöhetnek a pontok. A ZTE vagy a Nyíregy esik ki a Kecsó mellett.
Zsoli 2025-03-29 04:38:13
befostak
prigioni 2025-03-28 20:29:38
Sztem Nyíregy
Pákász 2025-03-28 20:56:34
:D Kicsit a vágyaid is beszélnek belőled :D
A Nyíregynél Tímár miatt szorítok nekik, a ZTE-t mint csapatot bírom, de ezt a Márton Gábort nem csípem. De nem rossz szakember, ezt el kell ismerni. Én is inkább a Nyíregy kiesését látom esélyesebbnek.
prigioni 2025-03-28 21:46:25
Tavasszal 2 meccsen szereztek gólt, a két keleti rangadón. A kezdeti lendület elfogyott, és a kezdés se Tímár érdeme volt sztem.
eden12 2025-03-28 18:07:56
✌️

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.03.28. 20:00
Kecskemét - DVSC
Kétesély
Kecskemét vagy Döntetlen
1.39 1 - 3
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 1390
UltrasKispest 2025-03-28 17:53:32
Ezt a Kecsót eddig két ember rakta össze jól, és még véletlen sincs köztük az edzőként mindenhol megbukó Gera. Amúgy Szivics meg Szabó
surda64 2025-03-28 19:26:12
👏👏👏👍👍👍
Zsoli 2025-03-28 17:03:46
hatalmas eső lesz ma.. itt bármi lehet
Niké 2025-03-28 11:51:38
Öt veresèggel ès egy döntetlennel a zsàkban nem esèlyesek Kecskemèten.
Kecskemèt otthon megint úgy jàr maximum mint a Fehèrvàrral ahol 2-0-ról tudtak leikszelni.
Kapusa sincsen a Debrecennek!
Meccsenkènt nyelnek majd hàrmakat!
Ma ez nàlam szintèn inkàbb hazai.
Gera sem a legjobb màgus de ez a Màjsztró mèg nàla is rosszabb.
Gólokkal kombinàlok màra a Kecskemèt sikert.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.03.28. 20:00
Kecskemét - DVSC
1X2 + Gólszám 2,5
Hazai és több
4.25 1 - 3
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 4250
Niké 2025-03-28 11:54:35
Különben mindkèt gàrda kiesèsèt vàrom!
Egy ikszel mindketten közelebb kerülnek ehhez,de a Debrecenben nem làtok gólokat.
Kecskemèt azèrt lövögeti a góljaikat.
Zsoli 2025-03-28 03:53:23
ez sima hazai

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.03.28. 20:00
Kecskemét - DVSC
1X2
Kecskemét
2.65 1 - 3
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 2650
Pákász 2025-03-28 06:37:54
Értem. És mennyit raknál rá élesben, Zsoli?
Zsoli 2025-03-28 08:27:49
most csak egy tízest :D
Zsoli 2025-03-28 08:40:54
https://imgur.com/a/6q2P0tH

további tippjeink a Foci világából

Két ellentétes utat bejáró csapat találkozik. A remek edzőt választó Nyíregyháza még kiesőjelölt, de már megindultak felfelé, míg a rossz edzőt választó DVTK már hetek óta lefelé tart. Jövőre megcserélődhetnek a szerepek, ha nem hoznak jó döntéseket Diósgyőrben! A mai meccsen tétje csak a Szparinak van, hiszen a kiesés ellen harcolnak, de mivel ez egy kelet-magyarországi vérbeli derbi, itt a DVTK sem fog lagymatag focit bemutatni. Legalábbis a szurkolók nem ezt várják el!

Az NB1 hajrájában két ellentétes célokkal küzdő csapat találkozik ma Zalaegerszegen. A hazaiak a kiesés ellen harcolnak gőzerővel, míg az Újpest egy edzőváltás után alapos reinstall-állapotban van. Damir Krznar vezetőedző most méri fel, kire és hogyan számíthat a jövő szezonban! Motivációban tehát nem lesz hiány egyik oldalon sem!

A forduló mérkőzése ez, ahol a még talán bajnoki címre is pályázó Paks a jelenlegi listavezetőt, a Ferencvárost fogadja. Az ellentét újkeletű, hiszen amíg az MTK, vagy az Újpest sok évtizedes ellenfele a Fradinak, a Paks csak az utóbbi jó egynéhány évben mutat ilyen markáns eredményeket. Bognár Györgynek azonban mindennél fontosabb cél az, hogy elgáncsolja a Fradit a bajnoki cím felé vezető úton. Vajon sikerül-e?