2022.04. 09.

OTP Bank Liga: Gyirmót – Puskás Akadémia

OTP Bank Liga: Gyirmót – Puskás Akadémia

A felcsúti gárda legutóbb felemás formát mutatott a Ferencváros ellen. Az első félidőben a Fradi jobb volt, elhúzott 2-0-ra, de a második játékrészben teljesen megérdemelten kiegyenlítettek Szolnokiék. Ma annál a meccsnél jóval könnyebb mérkőzés vár rájuk.

GYIRMÓT - PUSKÁS AKADÉMIA
2022.04.09. 17:00

  • Kicsit finomítok, valamelyest talán könnyebb mérkőzés, hiszen a Gyirmót a kiesés ellen küzd és most már hatpontos hátrányban vannak a még éppen bent maradó Mezőkövesd után. Egyre forróbb a helyzet, minden egyes forduló után közeleg a rettegett vörös vonal, amit ha meghúznak a csapat neve fölött, akkor menthetetlenné válik. Márpedig a Gyirmót nem akar kiesni. Ennek megfelelően még az utolsó pillanatban is igazolt, az ukrán Deszna csapatától érkezett a háború miatt ingyen leigazolható Denys Bezborodko. Nem tudom, mennyire lesz ez elég. Még Csertői Aurél szakértelme is kevésnek tűnik. Hiába lőtt Varga Barnabás 10 gólt, ez most úgy tűnik kevés lesz.
  • A Puskás Akadémiánál a Fradi elleni döntetlen után kijelentették, hogy amíg van matematikai esély a bajnoki címre, addig menni fognak. Alapvetően ez így van jól, hiszen milyen verseny az, milyen profizmus az, ahol nem a legnemesebb célok vannak megfogalmazva, de azért nem ártott volna hozzátenni, hogy erre azért nem olyan nagy az esély. A Puskás is igazolt egy ukrajnai futballistát, mégpedig egy kifejezetten remek támadó érkezett, az iráni Shahab Zahedi bizonyította, hogy nem véletlenül iráni válogatott. Technikás, a labdával jól bánik, gyors. Rendre jókor érkezett a Fradi tizenhatosa elé és elég sok fejfájást okozott a zöld-fehér védőknek. Ma is a legjobbjaival áll fel a Puskás Akadémia és ez a csapat bizony nagyon erős! Mára már csak a Ferencváros kerete erősebb, értékesebb. Az eredményesség még nem áll ezzel arányban, de az ezüstérmet, szerintem nem fenyegeti semmi. Komoly megingás kellene ahhoz, hogy a Kisvárda előzhessen. Mondjuk ma Gyirmóton, de ez nagyon nem valószínű!
  • Annyira jó esélyt adnak a vendégre, hogy nem szabad otthagyni! Kiesés elleni harc ide, idegenbeli összecsapás oda, akkor is a Puskás Akadémia az esélyesebb!
tipp
Gyirmót - Puskás Akadémia
1X2 | Puskás Akadémia | 1.94 | (9/10)

kapcsolódó meccs

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
zsoma88 2022-04-09 16:46:08
!

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2022.04.09. 17:00
Gyirmót - Puskás Akadémia
Vendégcsapat kapott gól nélkül játssza le a mérkőzést
Nem
1.62 1 - 1
Tét 1000
Nyeremény 1620

további tippjeink a Foci világából

A már említett hármas versenyben a bajnoki aranyért ott van a Puskás Akadémia is. Az elmúlt két bajnokin csak egy pontot szereztek, ezzel pedig magukra húzták a Fradit és a Paksot. Ma kötelező a győzelem a felcsúti brigádnak, különben lecsúszhatnak az első helyről. Szerencséjükre a ZTE ellen reális esélyük van erre!

A kiesés ellen küzdő Nyíregyháza a 10. helyről utazik a 4. helyen tartózkodó MTK otthonába. Eléggé egyoldalú meccsnek tűnik, de vajon sikerül-e Tímár Krisztiánnak kitalálni valamit, amivel ellensúlyozza a hazaik fölényét?

Nagyon komoly csatározás van most a bajnoki címért, három csapat is egyformán esélyes az aranyéremre. A Paks tegnapi hentelésével feljött a második helyre, így a Fradi ma a 3. helyen fogadja a kiesés ellen küzdő Kecskemét csapatát.