2023.10. 29.

OTP Bank Liga: Ferencváros – Újpest

OTP Bank Liga: Ferencváros – Újpest

A magyar labdarúgás legnagyobb derbije. Itt teljesen mindegy, melyik csapat hol áll, itt csak egy dolog számít: A győzelem! Ráadásul az Újpest idén kifejezetten látványos és főleg hatékony focit játszik, megvan az esélye annak, hogy felnőnek a feladathoz. Remek focicsemege lesz, nem érdemes kihagyni!

  • Az Újpest remekül szerepel Nebojsa Vignjevic vezetésével az idei szezonban. A tabellán a harmadik helyen állnak 20 ponttal és teljesen megérdemelten. A szerb mester megtalálta azt a taktikát, ami eredményes, ráadásul megvan hozzá a megfelelő játékosállomány. Gyors szélsők, labdabiztos középpályások, és van válogatott játékosa is Csoboth Kevin révén. Ami ma az ő malmukra hajthatja a vizet, az hogy ők egy teljes hetet pihenni tudtak, míg a Fradi csütörtökön este még Belgiumban játszott EKL-meccset, péntek hajnalban tudtak nyugovóra térni. Nekik két nap áll rendelkezésre a regenerálódásra. Ráadásul a Fradiban több játékos is válogatott, így több meccset játszanak sorozatban, mint a többiek. Jó példa Varga Barnabás, aki meg is sérült ennek köszönhetően! És ne legyen kétségünk afelől, hogy az Újpest rettenetesen motivált lesz! Neki fognak menni a Ferencvárosnak és bizony van esély arra, hogy meglepjék a zöldeket. A Fradinak nem szabad félvállról venni ezt a meccset, akárhogyan is csütörtökön még játszottak! Nyilván lesz rotáció, de ésszel a Fradinál és minden vonalban lesznek majd fontos játékosok. Dibusz biztosan véd, mivel Cissé kiesett, Abena megint játszani fog, ahogyan Sammy Mmaee is. De esély van Wingo játékára is és Civic és Pászka is készen áll. Elöl pedig talán lehetőséget kapnak a sérülésből felépülő játékosok is. 
  • Mindent összevetve kiegyenlítettebb meccs várható, mint az elmúlt években, de azért így is a Ferencváros az esélyesebb. Viszont az Újpest is képes lesz gólt szerezni. A gólváltás jó megoldás a fogadás szempontjából.
tipp
Ferencváros – Újpest
Mindkét csapat szerez gólt | 1.70 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
bugajakab 2023-10-29 10:36:17
Az "ics" vonal bexarik a Fradinal,a szerb center csütörtökön,akar fel sem ment volna,Civic meg maga a katasztrófa.Sajna a Fradi kezd elfaradni,ha Balogh játszik akkor nyer a Fradi,ha nem G.G.2,5 fölött,vagy G.G. és vendég,vagy döntetlen.
cucu 2023-10-29 16:45:23
Ki az a Balogh?
Rainman 2023-10-29 09:12:48
ma a rangadok napja van, Magyar derby (mindket csapat szerez golt adom enis), manchesteri derby, na de lesz egy holland is, tudom nem ide tartozik, de nem született cikk róla Psv Ajax ról valaki velemeny?
barcelona 2023-10-29 10:06:56
A Psv most sokkal jobb, mint az Ajax. Bár rangadóknál nem biztos, hogy nagyon számít. Ha muszáj lenne fogadni rá, akkor hazai. Esetleg hd. Gólt hétközben sem rúgott az Ajax
Szasa 2023-10-29 07:38:47
Sziasztok!
Az újpest jó formában van és kipihent ez tény, a fradi fáradt de viszont a forma nagyszerű! Jó mérkőzést várok és győzelmet. GG abszolút osztom! Hajrá Fradi!
kohalmi82 2023-10-29 05:07:45
Azt hogy az Újpest neki megy a fradinak azt kétlem, de egy jó meccs mindenképpen várható. GG reális, és talán valahogy vendéggyőzelem születik. Hajrá ilák.
surda64 2023-10-29 05:56:18
G G Jó....Hajrá Violák!!!!
tibcsi68 2023-10-29 12:36:02
Hajrá!
Ronnie 2023-10-29 01:30:29
Wingo? Civic? Anyám, borogass. Csak ne kapjunk ki. 3-1, 3-2, mindenki jól érezte magát, köszönjük a figyelmet.
Mindkettő szerez gólt + 2,5 gól fölött.

további tippjeink a Foci világából

Két ellentétes utat bejáró csapat találkozik. A remek edzőt választó Nyíregyháza még kiesőjelölt, de már megindultak felfelé, míg a rossz edzőt választó DVTK már hetek óta lefelé tart. Jövőre megcserélődhetnek a szerepek, ha nem hoznak jó döntéseket Diósgyőrben! A mai meccsen tétje csak a Szparinak van, hiszen a kiesés ellen harcolnak, de mivel ez egy kelet-magyarországi vérbeli derbi, itt a DVTK sem fog lagymatag focit bemutatni. Legalábbis a szurkolók nem ezt várják el!

Az NB1 hajrájában két ellentétes célokkal küzdő csapat találkozik ma Zalaegerszegen. A hazaiak a kiesés ellen harcolnak gőzerővel, míg az Újpest egy edzőváltás után alapos reinstall-állapotban van. Damir Krznar vezetőedző most méri fel, kire és hogyan számíthat a jövő szezonban! Motivációban tehát nem lesz hiány egyik oldalon sem!

A forduló mérkőzése ez, ahol a még talán bajnoki címre is pályázó Paks a jelenlegi listavezetőt, a Ferencvárost fogadja. Az ellentét újkeletű, hiszen amíg az MTK, vagy az Újpest sok évtizedes ellenfele a Fradinak, a Paks csak az utóbbi jó egynéhány évben mutat ilyen markáns eredményeket. Bognár Györgynek azonban mindennél fontosabb cél az, hogy elgáncsolja a Fradit a bajnoki cím felé vezető úton. Vajon sikerül-e?