2022.10. 09.

OTP Bank Liga: Ferencváros – DVSC (Nagy meglepetésre készülnek Debrecenben!)

OTP Bank Liga: Ferencváros – DVSC (Nagy meglepetésre készülnek Debrecenben!)

Gödörben van a Fradi. Előbb Kecskeméten kapott ki az újonctól, ami szégyen a számára nézve, majd a szokásosnál gyengébb játékkal csúnya vereséget szenvedett Belgrádban az EL-ben. Ezek után jön a Debrecen, amely edzőváltáson esett át és első megállapításra sikerült egy jó szakembert választania a hajdúsági alakulatnak.

  • A Ferencváros nem játszott olyan jól Belgrádban, mint az előző két EL-fordulóban, megérdemelt a veresége, de azt is hozzá kell tenni, hogy a négy gólból a 11-es nem feltétlenül volt jogszerű, a három másik találatból kettő egy olyan különlegesen eltalált labda volt, ami nagyon ritka. Különösen Kanga találata volt káprázatos. Még a Százholdas pagonyban is látszódott, az biztos. A kecskeméti vereség már más volt. Akármennyire is a nemzetközi mérkőzésre koncentrál a csapat, azt gondolom, a Ferencvárosnak semmilyen körülmények között nem lenne szabad vereséget szenvedni Kecskeméten. Ez a két vereség sorban már nevezhető hullámvölgynek, amiből ki kell jönnie a csapatnak. Ráadásul a jövő héten is lesz egy Crvena Zvezda elleni meccs, amely még fontosabb, mint a belgrádi, sőt talán a legfontosabb meccs. Kovacevicen kívül mindenki játékra kész, Pászka nem a legegészségesebb.
  • A DVSC kiváló eredményekkel rendelkező és jó képességű edzőt szerződtetett a szerb Srdjan Blagojevic személyében. Képzett, szigorú szakember. Mindjárt az első meccsen látszott, mit is akar játszatni csapatával, nyilván még rengeteg hiba is csúszott a játékba, de ez ennyi közösen eltöltött idő után természetes. Ahogy a Loki az első félidőben játszott és támadott, az szép jövőre adhat reményt a szurkolóknak!
  • Azt gondolom, a Zvezda elleni visszavágó megint fontosabb lesz a Fradinak, mint az NB1 és ennek köszönhetően, ha meg tudják ismételni a Honvéd elleni első félidős játékot, meglephetik a bajnokot. Mert az, amit a Fradi Kecskeméten nyújtott nagyon kevés lesz! Sőt annál több is kevés lesz a Debrecen ellen most! Nem fogok a csapatom ellen tippelni, de ez az a meccs, amiben komoly elsélyei vannak olyan meglepetésnek, amit senki nem vár! Én a gólváltásra tippelek!
tipp
FTC - DVSC
Mindkét csapat szerez gólt | Igen | 1.90 | (8/10)

kapcsolódó meccs

FTC - DVSC

2022. 10. 09. 18:00 | NB I Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
toto25 2022-10-09 12:30:22
Szerintem ma látunk egy jó kis támadófocit.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2022.10.09. 18:00
FTC - DVSC
1. félidő - Gólszám 1,5
Több, mint 1,5
2.11 2 - 0
Tét 100
Kihagyott nyeremény 211
cucu 2022-10-09 11:22:12
Szerintem az a kérdés,hogy a fradi mennyire készül inkább csütörtökre vagy úgy állnak a meccshez,hogy megmutatják nincs baj és elporolják a debrecent rendesen.De erre csak a meccs ad majd választ:)
kohalmi82 2022-10-09 06:34:41
Drukkolok a dvsc - nek továbbra is hogy nb1 - es csapatuk legyen. Annak pedig kifejezetten hogy ma legalább egy X et elérjenek.

további tippjeink a Foci világából

A már említett hármas versenyben a bajnoki aranyért ott van a Puskás Akadémia is. Az elmúlt két bajnokin csak egy pontot szereztek, ezzel pedig magukra húzták a Fradit és a Paksot. Ma kötelező a győzelem a felcsúti brigádnak, különben lecsúszhatnak az első helyről. Szerencséjükre a ZTE ellen reális esélyük van erre!

A kiesés ellen küzdő Nyíregyháza a 10. helyről utazik a 4. helyen tartózkodó MTK otthonába. Eléggé egyoldalú meccsnek tűnik, de vajon sikerül-e Tímár Krisztiánnak kitalálni valamit, amivel ellensúlyozza a hazaik fölényét?

Nagyon komoly csatározás van most a bajnoki címért, három csapat is egyformán esélyes az aranyéremre. A Paks tegnapi hentelésével feljött a második helyre, így a Fradi ma a 3. helyen fogadja a kiesés ellen küzdő Kecskemét csapatát.