2021.08. 21.

OTP Bank Liga: DVSC – Zalaegerszeg

OTP Bank Liga: DVSC – Zalaegerszeg

Az NB1 negyedik fordulóját rendezik a hétvégén. A Ferencváros most is halasztott, viszont a még veretlen újonc, a DVSC játszik, otthon fogadják a Zalaegerszeg csapatát.

DVSC - ZTE
2021.08.21. 16:00

  • Dzsudzsák Balázst csak dicsérni lehet! Az NB2 után az élvonalban is vezére a csapatnak, irányító szerepkörben játszik kiválóan! Nem csak a játék szervezésében veszi ki a részét, hanem igazi vezérként irányít az öltözőben és a pályán is, ezen kívül már most két gólt szerzett. Mindhárom eddigi fordulóban sok gól esett a Loki meccsein. A csapat nem csak betolja a buszt a kapu elé és őjonc módjára csak megúszni akarja a mérkőzéseket, hanem felveszi a kesztyűt és legyen szó bárkiről, támadni próbálnak, gólokat próbálnak szerezni.
  • A ZTE-nek nehéz három meccsel kezdődött a bajnokság. A nyitófordulóban a Fehérvár ellen még otthon tartottak egy pontot, de utána a remekül játszó Mezőkövesd ellen, majd a Puskás Akadémia ellen sokgólos vereség lett a vége. A Puskás ellen ráadásul a vihar miatt egy későbbi időpontban fejezték be a találkozót. A zalaiak, hasonlatosan a DVSC-hez, nem csak a védekezést próbálják tolni,még az ilyen erős csapatok ellen sem, mint az imént felsoroltak, hanem bátran támadnak, ahogyan azt az egykori kiváló támadó Waltner Róbert megköveteli. És ez így van jól! Nagyon látványos, közönségszórakoztató meccseket játszanak.
  • Ők ketten most minden bizonnyal sokgólos meccset játszanak, ahol mindkét fél szerez gólt. A meccs kimenetelére nem vállalkoznék.
tipp
DVSC - ZTE
Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5 | Igen és több, mint 2,5 | 1.73 | (8/10)

kapcsolódó meccs

DVSC - ZTE

2021. 08. 21. 16:00 | NB I Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
atti77 2021-08-21 19:56:37
Majd jön a Paks, Kisvárda, FRADI, nem mondom, de kipukkadnak, szépen-lassan ezzel az állománnyal... FFU............
atti77 2021-08-21 19:50:18
Ennyi... He-He-He..
atti77 2021-08-21 18:16:26
Hál Istennek, a Hurkások szívtak!!!
atti77 2021-08-21 14:28:14
Hát a szerencsétlen Dzsuzsákot annyira nyomják, de neki a tudása ennyi esztendővel már a vége, menjen nyugdíjba, hozzáteszem / én nem szerencsétlenkednék a fiatalok között, mikor agyonra kereste magát/ ez az állomány majd most mutassa meg mit tud, eddig 2 könnyű meccsük volt, szépen-lassan mennek a gödörbe!!!!
zsoma88 2021-08-21 11:04:26
!

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2021.08.21. 16:00
DVSC - ZTE
Mindkét csapat szerez gólt
Igen
1.50 1 - 2
Tét 1000
Nyeremény 1500
Muramasa 2021-08-21 11:02:21
Itt meg csak az jutott eszembe, h mennyire befolyásolhatja az a gyenge 500km busszal a Zegieket a góllövő kedvükben...
Hajrá itt is! 🍀
Tamas198309 2021-08-21 12:20:17
Sztem már tegnap elutaztak , szóval semennyire...
atti77 2021-08-21 14:39:39
Jogos a 2 pont, a ZTE remélem ad nekik!!!

további tippjeink a Foci világából

Két ellentétes utat bejáró csapat találkozik. A remek edzőt választó Nyíregyháza még kiesőjelölt, de már megindultak felfelé, míg a rossz edzőt választó DVTK már hetek óta lefelé tart. Jövőre megcserélődhetnek a szerepek, ha nem hoznak jó döntéseket Diósgyőrben! A mai meccsen tétje csak a Szparinak van, hiszen a kiesés ellen harcolnak, de mivel ez egy kelet-magyarországi vérbeli derbi, itt a DVTK sem fog lagymatag focit bemutatni. Legalábbis a szurkolók nem ezt várják el!

Az NB1 hajrájában két ellentétes célokkal küzdő csapat találkozik ma Zalaegerszegen. A hazaiak a kiesés ellen harcolnak gőzerővel, míg az Újpest egy edzőváltás után alapos reinstall-állapotban van. Damir Krznar vezetőedző most méri fel, kire és hogyan számíthat a jövő szezonban! Motivációban tehát nem lesz hiány egyik oldalon sem!

A forduló mérkőzése ez, ahol a még talán bajnoki címre is pályázó Paks a jelenlegi listavezetőt, a Ferencvárost fogadja. Az ellentét újkeletű, hiszen amíg az MTK, vagy az Újpest sok évtizedes ellenfele a Fradinak, a Paks csak az utóbbi jó egynéhány évben mutat ilyen markáns eredményeket. Bognár Györgynek azonban mindennél fontosabb cél az, hogy elgáncsolja a Fradit a bajnoki cím felé vezető úton. Vajon sikerül-e?