2024.12. 08.

OTP Bank Liga: DVSC – Újpest

OTP Bank Liga: DVSC – Újpest

A Ferencváros ellen 5-4-re nyert a Loki legutóbb, ezzel az új edző megszerezte első pontjait a csapattal. Érdekes meccs volt, de a három pontot sosem kell magyarázni. De mi lesz a Fradi legádázabb ellenfele ellen?

  • Igazi vízilabda-meccsen szerezte meg első győzelmét Nestor El Maestro, és aki így nevezi el saját magát, az kellően hiú ahhoz, hogy a Fradi elleni siker után már igazi Májsztrónak tartsa magát! Legyőztük a Fradit, királyok vagyunk, ezek után az Újpest nem okozhat különösebb problémát! Pedig hát ez a Fradi-elleni győzelem sokkal nagyobb mértékben volt a zöldek hibái miatt, mint a Loki ellenállhatatlan jó játéka miatt! Szalai Gábor miatt három gólt is kapott a bajnokcsapat, ráadásul a fiatal középhátvéd még ki is állíttatta magát! Ezek után is meccsben volt a Fradi, de mindenképp dicséret illeti a debrecenieket, mert nagyon harcosak voltak. Csakhogy két dolgot nem szabad elfelejteni! Az öt gólból hármat Bárány szerzett, aki most nem lesz ott a pályán, valamint 10 emberrel szemben játszottak és a Fradi előretört, mert még emberhátrányban is nyerni akart! A kínálkozó kontrákat pedig a Debrecen jól kihasználta. Az Újpest ezzel szemben be fog állni magabiztos védekezésbe, a rutinos, remek védői nem fognak olyan hibát elkövetni, mint Szalai Gábor a Fradiban! Maestro, azt hiszi, a bab is hús és nekivezeti a Lokit a liláknak. Ez lesz a vesztük! Az Újpest támadói nagyon gyorsak és agilisak, szépen lekontrázzák majd a maestrókat és megszerzik a győzelmet. Vendégsikert várok.

A TIPPMIXPRO MINDEN ÚJ REGISZTRÁLÓNAK 5000 FORINTOT ÍR JÓVÁ, FELTÖLTÉSI KÖTELEZETTSÉG NÉLKÜL! HA MÉG NEM TETTED, KÉRJÜK ITT REGISZTRÁLJ, EZZEL IS SEGÍTVE MUNKÁNKAT! 

tipp
DVSC – Újpest
Újpest nyer | 2.75 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
zsoma88 2024-12-08 15:38:19
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2024.12.08. 17:00
DVSC - Újpest
1X2
Újpest
2.50 1 - 2
Tét 1000
Nyeremény 2500
eden12 2024-12-08 13:37:23
✌️

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2024.12.08. 17:00
DVSC - Újpest
1X2 + Gólszám 3,5
Döntetlen és több
10.50 1 - 2
Tét 100
Kihagyott nyeremény 1050
Niké 2024-12-08 11:59:05
Az Újpest is kèpes leadni a pontokat.
Elkezdtèk a Karàcsonyi pont ajàndèkozàst.
Tegnap vèletlenül az ETO agyon verte a Puskàst felcsúton.
Kecskemèt biztosan kiesik,de a többi bàrmi lehet.
Legalàbb a Màjsztrót megtartjàk!

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2024.12.08. 17:00
DVSC - Újpest
1X2
DVSC
2.50 1 - 2
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 2500
pirid 2024-12-08 10:54:04
Bárány D. kiesett, rajta kívül Dominguesben lehet ma benne a gól. Piscitelli kiválóan véd, egyelőre nekem ez egy 0-0/ 1-0 mérkőzés valamelyik fél javára.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2024.12.08. 17:00
DVSC - Újpest
Gólszám 2,5
Kevesebb, mint 2,5
1.98 1 - 2
Tét 100
Kihagyott nyeremény 198
prigioni 2024-12-08 11:27:11
Nem biztos hogy kiesett Bárány. Kapott egy maszkot a törött járomcsontjára. De nem emiatt, én érzek legalább 3 dugattyút.
Zsoltiiv 2024-12-08 09:42:15
Nem követem a Magyar Klub focit, de megpróbálok egy ilyet.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2024.12.08. 17:00
DVSC - Újpest
1X2
DVSC
2.50 1 - 2
Tét 900
Kihagyott nyeremény 2250
tom21 2024-12-08 08:11:48
Döntetlen lesz 1-1

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2024.12.08. 17:00
DVSC - Újpest
Mindkét csapat szerez gólt
Igen
1.64 1 - 2
Tét 1000
Nyeremény 1640
kohalmi82 2024-12-08 05:32:34
Legyen igazad. Ha már ennyit utazik a csapat, győzelemmel térjenek haza. :)
surda64 2024-12-08 06:12:14
Hajrá!....Violák!!!
Lalika 2024-12-08 06:57:53
De hát 5-öt vertünk a Fradinak! Hova ez a nagy önbizalom??? :D :D :D
Ronnie 2024-12-08 18:46:23
3-at "vert" Bárány, akinek élete legjobb 20 perce volt (ilyen se lesz többet, ezt megígérem) az U14-es színvonalú Szalainak, aztán emberelőnyben rúgtatok még 2-t.
Ja, és szintén emberelőnyben kaptatok 4-et.
Kell az önbizalom, csak legyen mögötte fedezet :D
Pákász 2024-12-08 10:50:08
Valóban ötöt rúgni a Fradinak az dicséretes dolog! Ez az öt nagyban köszönhető Báránynak, aki valóban remekül focizott, valamint nagyban köszönhető Szalainak, aki viszont mindent elrontott, amit lehetett! A 20. percben le kellett volna cserélni! Utána pedig egy ki-kik meccsen egy emberrel többen valóban nyert a DVSC. Ma nem lesz Bárány és egy egészen más felfogású Újpest lesz a másik oldalon!
surda64 2024-12-08 07:23:24
Ma Nem fogtok.....

további tippjeink a Foci világából

A szégyenfoltot le kell mosni minél hamarabb! Van olyan, hogy kikap egy csapat, főleg idegenben és egy erősebb ellenféltől. De olyan nincs, hogy nem harcolnak megalkuvás nélkül! És félek, a csütörtöki teljesítmény kapcsán szegény Simon Tibor nem bólogatott volna elégedetten, hogy igen, így kell harcolni és akkor ki lehet kapni. Szóval nincs mese, az a minimum, hogy a Fradi ma megveri a Nyíregyházát, de sokkal jobban tenné, ha olyan teljesítményt is odatenne, hogy ne merüljenek fel bennünk olyan kérdések, hogy meddig kell még Pascal Jansennek a helyén maradnia?
A szégyenfoltot le kell mosni minél hamarabb! Van olyan, hogy kikap egy csapat, főleg idegenben és egy erősebb ellenféltől. De olyan nincs, hogy nem harcolnak megalkuvás nélkül! És félek, a csütörtöki teljesítmény kapcsán szegény Simon Tibor nem bólogatott volna elégedetten, hogy igen, így kell harcolni és akkor ki lehet kapni. Szóval nincs mese, az a minimum, hogy a Fradi ma megveri a Nyíregyházát, de sokkal jobban tenné, ha olyan teljesítményt is odatenne, hogy ne merüljenek fel bennünk olyan kérdések, hogy meddig kell még Pascal Jansennek a helyén maradnia?
Két lila-fehér klub találkozik az NB1 17. fordulójában. De amíg az Újpest felfelé tör a tabellán, addig a Kecskemét úgy tűnik, gyógyíthatatlan és ki fog esni. Vagy várható feltámadás Gera Zoltán csapatától?
Két lila-fehér klub találkozik az NB1 17. fordulójában. De amíg az Újpest felfelé tör a tabellán, addig a Kecskemét úgy tűnik, gyógyíthatatlan és ki fog esni. Vagy várható feltámadás Gera Zoltán csapatától?
Az NB1 jelenlegi gólkirály-jelöltje a 38 éves Böde Daniel, aki a Paks csapatában sokadik virágzását éli. De vajon elég lesz-e Böde rutinja a Puskás ellen a napfényes Felcsúton?
Az NB1 jelenlegi gólkirály-jelöltje a 38 éves Böde Daniel, aki a Paks csapatában sokadik virágzását éli. De vajon elég lesz-e Böde rutinja a Puskás ellen a napfényes Felcsúton?