Év végi meccsbesűrűsödés jön a Fradi számára, hiszen ma Debrecenbe mennek, vasárnap a Zalaegerszeg érkezik Budapestre, következő csütörtökön pedig irány Thesszaloniki és az év utolsó EL-mérkőzése. Jansen mester sok mindenben nagyon jó, de pont abban kevésbe, amire ma is nagyon nagy szükség lesz. Ez pedig a hatékony rotálás!
- Merthogy a Fradi kétarcú. Az EL-ben remekül játszik, míg az NB1-ben gyenge. Ahogy a Malmőt megverték a Groupamában, az valóban fantasztikus volt, nem csak az eredmény, hanem a mutatott játék is. Erre hétvégén elmennek Újpestre és egy-, a Malmőtől jóval gyengébb gárdát nem tudnak megverni. És nem az a baj, hogy becsúszik néha egy döntetlen meg vereség, hanem az a baj, hogy az évek óta fennálló NB1-es dominancia megkopott! A csapatok pedig érzik a vérszagot és azonnal jóval nagyobb lesz a hangjuk és jóval keményebben küzdenek is. Ennek a folyamatnak pedig az a vége, hogy a Fradi nem nyeri meg a bajnokságot! Jómagam már most sem mernék erre fogadni, pedig évek óta nem volt kérdés. A mai meccsen-, és remélem, hogy Jansen is így gondolja, a legerősebb kezdőcsapattal kell pályára küldeni a Ferencvárost, hogy kérdés ne férjen hozzá, hogy mi lesz a meccs vége. Mert a Puskás nyomul, és már nem sokáig lehet a veszített pontokra hivatkozni.
- A DVSC háza táján nagy a baj. Nestor El Maestro pedig máris megtalálta a megoldást, egy korábbi játékosának leigazolásával, méghozzá Bulgáriából. Ahol örülnek neki, hogy végre valaki elviszi tőlük az embert… Mondjuk egészen biztos vagyok benne, hogy ma egy rettenetesen harapós, jó játékot nyújtó Lokit láthatunk majd, mégpedig azért, mert hiányzik a győzelmi kényszer! Nekik nem a Fradit kell megverni, ha nem sikerül, nincs semmi baj, ha viszont igen az nagy dicsőség! Éppen ezért nehéz meccset várok a Fradi szempontjából, ahol egyáltalán nem biztos a győzelem. Múltkor a Malmö-meccs után nagyon bíztam abban, hogy a derbit megfelelően komolyan veszik. Nem sikerült. Miért sikerülne ma? A DVSC betolja a buszt a kapu elé, ahogy ez lenni szokott, azt pedig mostanában nem tudja feltörni a Fradi. A gólokra teszek, mégpedig arra, hogy nem lesz kettőnél több.
Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
Abban igazad van, ha csak 10-en állunk fel, nélküle, akkor több esélyünk lett volna :D
1 millió euró az "értéke", nem kéri valaki? Holnaptól akciós lesz.
tippszelvény
DVSC - FTC
Igen
tippszelvény
DVSC - FTC
Vendég és több
tippszelvény
DVSC - FTC
Döntetlen
tippszelvény
DVSC - FTC
DVSC
tippszelvény
DVSC - FTC
DVSC vagy Döntetlen
A mai meccsre (is) simán tenném az 1X-et, de ez a Maestro akkora nyomorult, hogy akár több góllal győzhetünk is, így majd inkább élőben fogadok.
ami még idén játék lesz az a darts vb és arról lesz külön napi elemzés is általam, jó magam is versenyszerűen űzöm 7 éve. pár éve az egyik vbre volt külön elemző cikk ahova lehetett volna jönni megvitatni a dolgokat de sajnos nem volt rá igény úgy alakult :( miközben pedig tényleg sokan szeretik asportágat a tipplapon is
Azért volt fura, mert mégis egy vilagesemény ugye. Nekem csak abból a szempontból lett volna érdekes, hogy melyik csapatnak mikor nem kell már a győzelem, mert tovabbjutott és pihentetnek vagy ki hiányzik stb. Sajnos nem vagyok sokszor képben, pedig ugye ezek lényegesek, hogy nyerjünk. A dartsnál próbáltam a fogadásokat, de nekem nem jött be, mert számomra túl kiszámíthatatlan. De nem értek hozzá, csak egy-egy nevét ismerek, aztán amikor számomra full ismeretlen úgy elverte egyes sztárokat, hogy hozzászagolni sem tudtak, fel is adtam 😀