
Ezek az ötletek kiválóan alkalmasak arra, hogy egy kétmeccses duplázóban az egyik tagot adják. Az odds alacsonyabb, viszont ezzel párhuzamosan a kockázat mértéke is csökken. A Marseille hazai pályán fogadja a Nantes csapatát a hétvégén a Stade Vélodrome-ban, Roberto De Zerbi együttese jelenleg a második helyen áll a tabellán, de már 13 pont a lemaradásuk a listavezető Paris Saint-Germain mögött. Nem lesz könnyű meccs, hiszen a harmadik helyen álló Nice már csak három pontra van tőlük.
Marseille – Nantes
2025. március 02., vasárnap,20:45
Labdarúgás - Francia bajnokság
Tipp: Marseille nyer
Odds: 1,43
Stake: 8/10
Indoklás:
- A Marseille ebben a szezonban idegenben teljesített jobban, hiszen nyolc ponttal többet szerzett vendégként, mint hazai pályán, holott mindössze egy mérkőzéssel játszott többet idegenben. Azonban az utóbbi hetekben hazai pályán némileg stabilizálódtak, hiszen már hat mérkőzés óta veretlenek otthon a bajnokságban. Ugyanakkor az is tény, hogy 11 hazai mérkőzésükből haton pontokat veszítettek, ami jelentősen hátráltatta őket a PSG üldözésében. Ennek ellenére az idei szezon jelentős javulást hozott a tavalyi nyolcadik helyhez képest, amikor négy különböző edző vezette őket. De Zerbi támadó felfogása kifizetődött, hiszen a Marseille 50 góljával a második legtöbb találatot jegyzi a bajnokságban. A csapat egyik kulcsembere Mason Greenwood, aki 14 góljával a második helyen áll a Ligue 1 góllövőlistáján, csak a PSG sztárja, Ousmane Dembélé előzi meg. A csapat célja egyértelmű: gyorsan feledtetni az Auxerre elleni súlyos vereséget, és a gyengélkedő Nantes ellen visszatérni a győztes útra.
- A Nantes jelenleg csak öt ponttal van a kiesőzóna fölött, így számukra minden pont létfontosságú a bennmaradásért folytatott harcban. A szezonjuk rendkívül hullámzó, amit jól mutat, hogy bár eddig csak öt győzelmet arattak, kilenc döntetlennel is rendelkeznek, ami eddig életben tartotta őket. Az utóbbi 11 bajnoki mérkőzésük során mindössze háromszor kaptak ki, ugyanakkor csak háromszor tudtak győzni, ami rávilágít arra, hogy túl sok mérkőzésen nem tudják a maguk javára billenteni az eredményt. Idegenben különösen sebezhetőek, hiszen eddig csak kétszer nyertek vendégként a szezon során. Az utóbbi idegenbeli fellépésük katasztrofálisan sikerült, hiszen 7-1-es vereséget szenvedtek Monacóban, ami súlyosan rontotta a már amúgy is gyenge védekezési statisztikájukat. 23 bajnoki mérkőzésük alatt 40 gólt kaptak, ezzel pedig a Ligue 1 negyedik leggyengébb védelmével rendelkeznek. Bár az idény során sokat pletykáltak Antoine Kombouaré menesztéséről, a vezetőség egyelőre megtartotta őt a kispadon. Nantes az utóbbi hetekben javuló formát mutatott, és a Lens elleni győzelemmel is bizonyította, hogy képes bravúrokra, de egy Marseille elleni idegenbeli siker hatalmas meglepetés lenne.
- Mire számíthatunk mindezek alapján? A Marseille toronymagas esélyese a mérkőzésnek, hiszen támadójátékuk az egyik legerősebb a ligában, míg a Nantes védelme az egyik leggyengébb. A vendégek legutóbbi idegenbeli veresége Monacóban is megmutatta, hogy ha szétesik a csapatuk, súlyos vereségekbe futhatnak bele. Bár a Nantes az elmúlt időszakban stabilabbnak tűnt, a Marseille otthonában nagyon nehéz dolguk lesz. Hazai győzelem születik.
Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!