2021.12. 10.

Ligue 1: Nantes – Lens

Ligue 1: Nantes – Lens

A francia élvonalból a 13. helyen álló Nantes az 5. helyen álló Lenst fogadja hazai pályán.

Nantes - Lens
12. 10. 21:00 Francia bajnokság
Tipp: Vendég
Odds: 2.59
Stake: 8/10
Indoklás:

Lehet, hogy a Lens három döntetlent is beszedett zsinórban, de mégsem mondhatjuk azt, hogy gyengén játszottak. Mindhárom remi esetében balszerencsések voltak, különösen a legutóbbi összecsapáson domináltak az éllovas PSG ellen, sőt 1-0-ra is vezettek, mindössze néhány másodperc volt hátra a játékvezető által kiszabott hosszabbításból, ám egy drámai és késői egyenlítés két ponttól megfosztotta őket. A Lens mutatott játéka viszont abszolút bizakodásra ad okot a mai meccset illetően. A Nantes legutóbb nyert a Lorient ellen, de az a csapat mögöttük van a tabellán és bár nyert a Nantes, illik elmondani, hogy a meccsen nagyobb részt birtokolta a Lorient a labdát és amíg a hazaiak 17 kapura lövést produkáltak, a Nantes csak 5-öt és ebből az az egy találta el a kaput, ami gól lett. A Lens végre nyerni akar, a három balszerencsés X után és ma erre a legnagyobb esélye van!

tipp
Nantes - Lens
1X2 | Lens | 2.59 | (8/10)

kapcsolódó meccs

Nantes - Lens

2021. 12. 10. 21:00 | Francia bajnokság Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Fleakzy 2021-12-10 12:05:36
Sztem betalal a Nantes

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2021.12.10. 21:00
Nantes - Lens
Mindkét csapat szerez gólt
Igen
1.71 3 - 2
Tét 100
Nyeremény 171

további tippjeink a Foci világából

Az olvasók kedvenc rovatában vegyes szelvényeket próbálunk összehozni, amelyben két-három mérkőzést kombinálunk majd egy ajánlatba. Az eredő szorzó 1,7 és 2,5 között lehet, a meccskínálat függvényében. A cél, hogy minél alacsonyabb kockázati tényezővel lehessen játékba küldeni a szelvényt akár papíros változatban, akár a neten. Fosszuk ki az irodákat együtt!

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
Ezek az ötletek kiválóan alkalmasak arra, hogy egy kétmeccses duplázóban az egyik tagot adják. Az odds alacsonyabb, viszont ezzel párhuzamosan a kockázat mértéke is csökken. A francia élvonal 32. fordulójában két középcsapat, Toulouse és Rennes csap össze egy olyan mérkőzésen, amely a szezon ezen szakaszában már nem bír komoly tétjelleggel. Mindkét klub távol a kiesés rémétől, ugyanakkor lemaradva az élmezőnytől. Két motiválatlan csapat találkozik ma.