2021.10. 01.

Ligue 1: Lens – Reims

Ligue 1: Lens – Reims

A francia bajnokságban a 9. fordulóhoz érkeztek a csapatok. A második helyen álló Lens a 11. Reims gárdáját látja vendégül, de üres stadionban csapnak össze a felek!

Lens - Reims
10. 01. 21:00 Francia bajnokság
Tipp: 0-1 hendikepről döntetlen
Odds: 3,50
Stake: 7/10
Indoklás:

A legfontosabb tény, hogy a Lens ma nézők nélkül játszik, ezzel kvázi elvesztve a hazai pálya előnyét. És hogy miért? A Lens – Lille botránymeccsen ugyanis a vendégszurkolók között egy úriember úgy döntött, hogy kézbe veszi legjobb barátját a nadrágjából, hogy némi polírozást kövessen el rajta, ország-világ szeme láttára. Aki képet is akar, az ezen a francia honlapon kikockázva megtekintheti az attrakciót. Ezen kívül volt még némi verekedés és botrány is, szóval a Lens ma üres lelátók előtt fogadja a 11. helyezett Reims csapatát. Pedig a Lens most nagyon jó! Második helyen állnak és ami még fontosabb remek játékkal! A támadás van előtérbe helyezve, Seko Fofana háromgólos, de mellette még hárman dupláztak már. A 3-4-3-as rendszerben a két szárnyvédő fel-alá zakatol segítve a támadásokat és a védekezést egyaránt. A két csatár mögött pedig kissé visszavontan Kakuta érkezik többnyire. Szóval jó kis csapat a Lens, abszolút esélyes nekik idén egy nemzetközi kupás hely, ezzel is visszatérve az európai foci színpadára. A Reims pedig gyengült. Távozott Boulaye Dia, aki már a Villarrealban igykeszik a góllövéssel foglalatoskodni. Rengeteg fiatal játékos érkezett, egyfajta átalakuláson megy keresztül a gárda, ami még bőven tart. Kiegyenlített meccset várok, ahol a Lens-t nem fogja annyira megzavarni az üres stadion, hogy ne nyerjen. De ma reális az egygólos hazai siker.

tipp
Lens - Reims
Hendikep 0:1 | Döntetlen | 3.50 | (7/10)

kapcsolódó meccs

Lens - Reims

2021. 10. 01. 21:00 | Francia bajnokság Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Lalika 2021-10-01 17:42:19
Mivel fogadok rá ilyenkor szokott ki szenvedni az esélyesebb csapat. Egy biztonsági gg+2.5 és akkor mondjuk kivédek egy rossz napot és a hazaiak legalább egy gólra jók. Vagy győznek de az esélytelen is gólt szerez. Max egy henger esetén és valamennyi és nulla mellett bukok.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2021.10.01. 21:00
Lens - Reims
Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5
Igen és több, mint 2,5
2.45 2 - 0
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 2450
SSLDalex 2021-10-01 07:31:56
Remek tipp!
En is azon gondolkodtam ,hogy vajon nyerhet e otthon tobb gollal, de legrealisabb az 1 gólos különbség.
Hajrá!!!🍀🍀🍀

további tippjeink a Foci világából

Az olvasók kedvenc rovatában vegyes szelvényeket próbálunk összehozni, amelyben két-három mérkőzést kombinálunk majd egy ajánlatba. Az eredő szorzó 1,7 és 2,5 között lehet, a meccskínálat függvényében. A cél, hogy minél alacsonyabb kockázati tényezővel lehessen játékba küldeni a szelvényt akár papíros változatban, akár a neten. Fosszuk ki az irodákat együtt!

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
Ezek az ötletek kiválóan alkalmasak arra, hogy egy kétmeccses duplázóban az egyik tagot adják. Az odds alacsonyabb, viszont ezzel párhuzamosan a kockázat mértéke is csökken. A francia élvonal 32. fordulójában két középcsapat, Toulouse és Rennes csap össze egy olyan mérkőzésen, amely a szezon ezen szakaszában már nem bír komoly tétjelleggel. Mindkét klub távol a kiesés rémétől, ugyanakkor lemaradva az élmezőnytől. Két motiválatlan csapat találkozik ma.