2021.08. 22.

Ligue 1: Girondins Bordeaux – Angers

Ligue 1: Girondins Bordeaux – Angers

A francia élvonal hamradik fordulójában a két meccs után még nyeretlen Girondins Bordeaux ma a még veretlen Angers csapatát fogadja. Felemásan kezdett a két csapat és most ez az a meccs, ahol nem az eredményekből kell kiindulni!

BORDEAUX - ANGERS
2021.08.22. 15:00

  • Tavaly mindketten erős középcsapatnak minősültek, egymás szomszédságában végeztek a 12. és a 13. helyen úgy, hogy közöttük csak egy pont volt a Bordeaux javára. Idén az átigazolások után viszont nagyobb lett a különbség. Nézzük a Transfermarkt adatait. A Bordeaux 88,8 millió eurós kerettel rendelkezik, az Angers-nak 69 milliót ér a játékosállománya. És van egy nagyon komoly előzmény!
  • A francia klubok gazdasági helyzetét monitorozó szövetség, a DNCG első fokon úgy ítélte meg, hogy mind a Bordeaux, mind az Angers háttere nem kielégítő ahhoz, hogy indulhassanak a Ligue1-ben, így az első ítélet szerint kizárásra kerültek. Ám az augusztus elején lefolytatott második vizsgálat szerint a második meghallgatásuk már sikeresen zárult. A Girondins amerikai tulajdonosi köre már 2021 elején jelezte hogy nem finanszírozzák tovább a klubot, amely nem ment tönkre, mert a Lille korábbi elnöke, Gérard Lopez látott benne fantáziát és feltőkésítette. Elsősorban kölcsönben érkeztek labdarúgók, de tehetséges focisták jöttek, akik a PSG-ben, a Salzburgban és a Boavistában játszottak korábban, valamint leigazolták Issouf Sissokhót is. Mindezeknek köszönhetően a Bordeaux készen áll arra, hogy megvesse a lábát az első osztályban és ne essen ki. Viszont rosszul kezdtek, a Clermonttól kikaptak az első körben, viszont a második fordulóban Marserille-ben játszottak értékes döntetlent!
  • Az Angers nagyon jól kezdett. Előbb 2-0 arányban nyertek a Strasbourg ellen, majd megverték 3-0 arányban a Lyont, ami meglepetés eredmény. Azzedine Ounahi remekül játszott, gólja mellett kapufát lőtt, remekül lefogta a Lyon védelmét. Mindezeken túl egy olyan csapat, amely elsősorban a védekezésének és a fegyelmezett játékának köszönheti majd a helyezését. Nem fognak mindig brillírozni és az idegenbeli meccseken nem lesz könnyű dolguk.
  • Ma egy tipikus francia eredményt várok. Vagy küzdelmes döntetlen kevés góllal 0-0 vagy 1-1, vagy pedig mindkét oldalon lesz találat és meghajszolják egymást.

tipp
Bordeaux - Angers
Döntetlen vagy mindkét csapat szerez gólt | Igen | 1.55 | (8/10)

kapcsolódó meccs

Bordeaux - Angers

2021. 08. 22. 15:00 | Francia bajnokság Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Az olvasók kedvenc rovatában vegyes szelvényeket próbálunk összehozni, amelyben két-három mérkőzést kombinálunk majd egy ajánlatba. Az eredő szorzó 1,7 és 2,5 között lehet, a meccskínálat függvényében. A cél, hogy minél alacsonyabb kockázati tényezővel lehessen játékba küldeni a szelvényt akár papíros változatban, akár a neten. Fosszuk ki az irodákat együtt!

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
Ezek az ötletek kiválóan alkalmasak arra, hogy egy kétmeccses duplázóban az egyik tagot adják. Az odds alacsonyabb, viszont ezzel párhuzamosan a kockázat mértéke is csökken. A francia élvonal 32. fordulójában két középcsapat, Toulouse és Rennes csap össze egy olyan mérkőzésen, amely a szezon ezen szakaszában már nem bír komoly tétjelleggel. Mindkét klub távol a kiesés rémétől, ugyanakkor lemaradva az élmezőnytől. Két motiválatlan csapat találkozik ma.