
A házigazda elkapta a fonalat, a vendégek viszont csak esnek-kelnek az utóbbi időben. Kombi tippel érkezünk.
- A De Graafschap megtáltosodott az utóbbi időben. a bajnokságot jól kezdte a gárda, de a télen nagyobb gödörbe került, így az egyenes ágon való feljutásról, olybá tűnt, kénytelen lemondani. Ám az utolsó négy bajnokiját kivétel nélkül behúzta, így most 52 egységgel a 6. pozíciót foglalja el a tabellán. Ez a helyezés play offot ér, ám a 2. Hágától is csak 6 pont a lemaradása, azaz egy jó hajrával még akár előzhetnek is a kék-fehérek. Otthobi teljesítményükben egyébként bízhatnak, 11-1-3-as mérlegükhöz 40-18-as gólkülönbség jött össze.
- A maastrichti együttes éppen ellentétes formát mutat. A piros-fehérek négyszer kaptak ki sorozatban, az utolsó három ütközetükben gólt sem tudtak szerezni, így nem meglepő, hogy már csak a 14. pozíciót foglalják el a tabellán. 33 pontot húztak be eddig, idegenben viszont ebből csak 8-at. Az MVV eddig mindössze egyszer tudott nyerni távol otthonától, még december elején a Jong AZ-nál, azóta kevés sikerélmény érte. Lassan két hónapja nem talált be a túrákon.
- A De Graafschap a meccs esélyese, és ahogy tavaly és tavalyelőtt is, ismét a sikerüket várjuk - gólos meccsen. A H mellé érdemes behúzni a +2.5-öt is!
Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!