2020.01. 30.

Francia kupacsata! Nice-Lyon.

Francia kupacsata! Nice-Lyon.

A francia kupa legjobb 16 csapata között az egyik slágermeccs mindenféleképpen a Lyon nizzai vendégjátéka.

  • Remek formában a hazai gárda, december eleje óta nem veszítettek el mérkőzést, minden sorozatot figyelembe véve. Az elmúlt 5 kiíráshoz képest már előreléptek, hisz folyamatosan a január eleji fordulóban buktak el, ebből két alkalommal túlórás ütközetben. Patrick Vieira csapata a bajnokságban csak a 12. helyen pihenőzik, 8 győzelmükből 6 született az Allianzban. Hazai környezetben kifejezetten erősek, s noha biztosan lesz változás a komplett kezdőcsapatukhoz képest, ma sem hinném hogy könnyen adnák a bőrüket.
  • A Lyon támadójátéka az egyik legerősebb a francia élvonalban, a Psg. illetve a Monaco után a harmadik legtöbb rúgott góllal bírnak, a legutóbbi kupafordulóból is a Nantes vendégeként mentek tovább négy szerzett találattal. Decemberben szenvedtek utoljára vereséget, akkor a Rennes-től kaptak ki egy a hajrában esett találattal, azóta viszont minden sorozatot figyelembe véve 8 ütközetet hoztak le veretlenül. A formájuk önmagáért beszél, és bár akadnak hiányzók sérülés miatt, gondolok itt Depayra többek között, mégis egy ütőképes kezdőt rakhat össze a szakvezetés.
  • A lergfrissebb emlékük novemberből való egymással, akkor Garcia együttese pályaválasztóként tudott nyerni 2-1-re, azt gondolom, hogy ma a kimenetel sokkal képlékenyebb, és a gólokban több potenciál rejtőzik.
tipp
Nice - Lyon
Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 1.75 | (4/10)

kapcsolódó meccs

Nice - Lyon

2020. 01. 30. 20:55 | Francia Kupa Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Az olvasók kedvenc rovatában vegyes szelvényeket próbálunk összehozni, amelyben két-három mérkőzést kombinálunk majd egy ajánlatba. Az eredő szorzó 1,7 és 2,5 között lehet, a meccskínálat függvényében. A cél, hogy minél alacsonyabb kockázati tényezővel lehessen játékba küldeni a szelvényt akár papíros változatban, akár a neten. Fosszuk ki az irodákat együtt!

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
Ezek az ötletek kiválóan alkalmasak arra, hogy egy kétmeccses duplázóban az egyik tagot adják. Az odds alacsonyabb, viszont ezzel párhuzamosan a kockázat mértéke is csökken. A francia élvonal 32. fordulójában két középcsapat, Toulouse és Rennes csap össze egy olyan mérkőzésen, amely a szezon ezen szakaszában már nem bír komoly tétjelleggel. Mindkét klub távol a kiesés rémétől, ugyanakkor lemaradva az élmezőnytől. Két motiválatlan csapat találkozik ma.