2020.12. 03.

Európa Liga: Visszafogott németek Nizzában?

Európa Liga: Visszafogott németek Nizzában?

Nice - Leverkusen mérkőzést játszanak az Európa Liga C-jelű csoportjában, ahol eddigre már eldőltek a lényegi dolgok. Matematikai esélyek még vannak, de a labdarúgásban ezek a matematikai esélyek nagyon ritkán jönnek be. Lássuk, mire érdemes fogadni.

NICE - LEVERKUSEN
2020.12.03. 21:00

  • Ahogyan a német foci erősebb a francia labdarúgásnál, úgy erősebb a Leverkusen alakulata a Nice csapatánál. A PSG-t alapvetően nem kell beleszámítani ebbe az összehasonlításba, hiszen az eurómilliókból felpumált fővárosi csapat mára már Európa egyik élgárdája lett. De a Nice nem ilyen! A Nice a bajnokságban sem fakít nagyon, hiszen a 11. helyen áll, valamint az Európa Ligában sem túl jó. Egyedül a Hapoel Beer Sheevát tudták megverni hazai környezetben, ez a meccs pedig kötelező volt. De semmi  meglepetés, semmi erőn felül teljesítés! Jól mutatja ezt a gólarány is. Hat lőtt és tizenkettő kapott találat. Ez talán mindent elmond a Nice erejéről. 
  • A Leverkusen a német bajnokság egyik élcsapata. A Bundesliga esetében a Bayern Münchennel kell úgy eljárnunk, mint a PSG-vel a francia pontvadászatban. Szóval a Leverkusen eddig  jól játszik a bajnokságban, 3. hely, ötmeccses veretlenség, valamint remekel az Európa Ligában is, ahol 9 ponttal másodikak, de ugyanennyi van az éllovas Slavia Prahának is. És hogy mégis miért ilyen magas a szorzója a Leverkusennek erre a meccsre? 
  • Mert tökéletesen elég nekik a döntetlen is Franciaországban! Ugyanis az egyetlen vereségüket Prágában szenvedték el, valamint az utolsó körben Németországban játszanak a csoportelsőségért a Spartával. Szóval azt gondolom, ma nem egy győzelemre törekvő gyógyszergyári alakulatot láthatunk majd. Ami pedig a sérülteket illet. Nizzában hat játékos maródi, viszont a Leverkusennél 9. Ez is egy visszafogott német csapatot feltételez. 

A Nizza támatgat majd, a Leverkusen védekezik. Döntetlenkörüli eredményt várok, ahol nem lesz három gólnál több. 

tipp
Nice - Leverkusen
Gólszám 3,5 | Kevesebb, mint 3,5 | 1.50 | (8/10)

kapcsolódó meccs

Nice - Leverkusen

2020. 12. 03. 21:00 | EL, C csoport Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
t97abb 2020-12-03 06:44:38
Pont itt ne lenne sok gol?
dotpot 2020-12-03 12:31:12
A Kusen már továbbjutott és olyannyira foghíjas a csapat, hogy a hétvégi Hertha elleni bajnokin 6 cseréjük volt csak abból 2 kapus illetve egy 17 éves csatár.
Láttam azt a meccset, szenvedős unalmas teljen már le az idő meccs volt.
Nekem ez ma 1X, de a 3,5-nél kevesebb is jó opciónak tűnik.

további tippjeink a Foci világából

A továbbjutás már csaknem teljes mértékben eldőlt, ám a múlt csütörtökön a hajrában érkezett Saltnes, aki 3-1-re kozmetikázta az eredményt. A londoniakra ma északi túra vár.
A továbbjutás már csaknem teljes mértékben eldőlt, ám a múlt csütörtökön a hajrában érkezett Saltnes, aki 3-1-re kozmetikázta az eredményt. A londoniakra ma északi túra vár.
Az Old Trafford ad otthont a Manchester United – Athletic Bilbao Európa-liga elődöntő visszavágójának, ahol a hazaiak már-már döntős helyzetből várhatják a találkozót. Az első meccsen aratott 3-0-s idegenbeli győzelem nyomán a Vörös Ördögök szinte biztos továbbjutóként léphetnek pályára, de az Athletic Bilbao mindent megtesz majd, hogy történelmet írjon és ledolgozza a háromgólos hátrányát.

A londoniak botrányosan szerepelnek a Premier League-ben, az EL-ben viszont csak eljutottak az elődöntőig.
A londoniak botrányosan szerepelnek a Premier League-ben, az EL-ben viszont csak eljutottak az elődöntőig.