2025.02. 20.

Európa Liga: Viktoria Plzen - Ferencváros

Európa Liga: Viktoria Plzen - Ferencváros

Kongatják a vészharangot a Fradi háza táján, hiszen a bajnokságban már ötpontos hátrányban vannak a trónkövetelő Puskás Akadémia mögött, az EL-ben pedig egy nagyon nehéz találkozó vár rájuk Plzenben. Lássuk részletesen!

  • Kezdjük a csehekkel. A Plzen számára a hazai pálya komoly erőt adhat, hiszen eddig soha nem kapott ki második mérkőzésen otthon egy európai párharcban. Formájuk biztató, hiszen az utóbbi három hazai találkozójukon 12 gólt szereztek, főként a Ceske Budejovice elleni 7-2-es győzelemnek köszönhetően. A hétvégén a Teplice ellen nyertek, a meccsen Rafiu Durosinmi duplázott, ráadásul Koubek mester rotált, így a Fradi ellen a legerősebb csapat fut majd ki a pályára! Jó hír a csehek számára, hogy visszatér Svetozar Markovic és Daniel Vasulin is, míg támadóik, Matej Vydra és Prince Adu frissen és pihenten várhatják a mérkőzést. A középpályán Pavel Sulc lesz a főszereplő, aki az elmúlt szezonban 30 gólban vállalt szerepet, és idén is már kétszámjegyű gól- és gólpasszmutatóval rendelkezik. Nagyon erős csapat a Plzen, főleg hazai körülmények között. A múlt héten a Groupamában láthatóan megelégedtek volna egy döntetlennel is, ez viszont nem jött össze. Ma egy egészen más Plzent láthatunk majd, sajnos.
  • Ez az írásom is objektív lesz, továbbá nem fogok szidalmazni egyetlen másik csapatot sem. Biztosan sok magyar polgártársam fog örülni a meccs után, hogy búcsúznia kell az általuk gyűlölt Ferencvárosnak. Ez a gyűlölet jobban számít ezeknek az embereknek, mint az, hogy a saját csapatuknak szurkolnak! Nem tudom megérteni ezt a felfogást, szerintem lelki szegénységről, sőt esetenként ostobaságról tesz tanúbizonyságot. De lássuk a lényeget eme rövid bevezető után.
  • A Fradi továbbra is komoly gondban van, ami elsősorban lelki eredetű. Hiába dominál a csapat a bajnokikon (A Puskás ellen a második félidőben, a Paks ellen a 20. perctől beszorították az ellent) Robbie Keane kinevezése óta az idegenbeli forma gyenge, eddigi három vendégszereplés során mindössze egy pontot szerzett a csapat, ráadásul minden sorozatot figyelembe véve hat mérkőzés óta nem tud nyerni a Fradi idegenben. Az Európa Ligában sem szerepeltek jól a zöldek házon kívül. A legutóbbi két vendégmeccsen 5-0-ra kikaptak a PAOK-tól és 2-0-ra az Eintracht Frankfurttól. A támadójáték megvan de a hatékonyság hiányzik! Az utóbbi hét meccsen csupán hét gólt szereztek, és ezek közül négy alkalommal gólképtelenek maradtak. A legnagyobb problémát azonban a kulcsjátékosok hiánya okozhatja! S csapat gólkirálya, Varga Barnabás eltiltás miatt nem léphet pályára, míg az első számú kapus, Dibusz Dénes továbbra is sérüléssel bajlódik. Igaz, a villámigazolással érkező Gróf Dávidon semmi nem múlt és várhatóan ma sem fog. A csapat legerősebb része jelenleg a védelem, hiszen a Gartenmann-Cissé középső védőpáros, esetenként kiegészítve a brazil Raul Gustavóval jól dolgozik, nem lehet rájuk panasz. Még a középpályán is megvan a munka minősége, de a támadók, Varga Barnit kivéve, kifejezetten gyengék, vagy pechesek! Üdítő kivétel Csirkovics, aki a Topolyából érkezett, ő azonban még nincs teljesen beépítve, viszont nem csodálkoznék, ha ma szerepet kapna. Valami váratlant kell elővenni Keane-nek, ez pedig érzésem szerint Keita lesz. Ha nem is az egész meccsre, de, szerintem ma megkapja a lehetőséget a korábbi BL- és Premier Liga-győztes középpályás. Talán még a Tipplap legelvetemültebb Fradi-gyűlölői is egyetértenek abban, ha Keita jól játszik, akkor mindenképpen erősítést jelent majd.
  • A kapuban nyilván Gróf lesz majd, rajta, mint említettem, semmi nem fog múlni. Én ma is három középső védővel (Cissé, Gartenmann,Rau Gustavo) állítanám ki a csapatot a két szárnyvédő Makreckis és Ramirez lenne. Középen szerintem ott lehet Abu Fani mellett Keita és Romao is, ez a hármas nagyon komoly minőség lenne! Ha Keita nem kezd, akkor vagy Rommens, vagy Zachariassen kerül a középpálya robotolós részébe. A két támadónak én mindenképpen Pesicet és Saldanhát raknám fel. A brazil egyre többet dolgozik, viszont a védekezésben ő gyakorlatilag nulla. Ma pedig erre is szükség lesz! A legközelebbi átigazolási időszakban kell hozni egy nagyon komoly csatárt, aki Vargát tudja tehermentesíteni, valamint baloldali szárnyvédőt is. De ez a jövő zenéje.
  • Összességében ez a nemzetközi kupasorozat is eredményes és dicséretes volt, hiszen egy újabb lépcsőfokot is megtettek: Sikerült megnyerni az első egyenes kieséses meccset! Kívánom, hogy több magyar csapat is csatlakozzon és jussanak ki bármelyik európai kupasorozat főtáblájára, ugyanis az emelné a magyar labdarúgást még magasabb polcra, a gyűlölködés és az ellenszurkolás nem fogja. Bárcsak okozna csodát a Fradi ma, ahogy már tette korábban a történelme során, de ha szigorúan sportfogadó szemmel nézzük a mai meccset, akkor bizony vereség a vége.

Minden újonnan regisztráló felhasználó 5.000 Ft-os üdvözlő bónuszban részesül a TIPPMIXPRÓN! Részletekért kattints! 

tipp
Viktoria Plzen - Ferencváros
Plzen nyer | 1.72 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Pákász 2025-02-20 23:03:29
Hát ez sajnos ennyi. Most kell felállni, lelkileg összeszedniük magukat és arccal a bajnokságra összpontosítani! Sorban, minden meccset meg kell nyerni. Akkor nem lesz baj, mert a Puskás fog bukni. Nincs még veszve semmit, de ehhez meg kell újulni.
zsoma88 2025-02-21 00:15:47
össze kell szoknia a társulatnak jövőre meg lesz az
Niké 2025-02-20 23:32:20
Pozitívat mondjàk az EL szereplèse nekem a tovàbbjutàssal azok.
Èn 3 nyert meccsèt nem làttam bennük ès inkàbb 0-5 pont közè raktam ès nem gondoltam kèpesek bekerülni a 24-be.
Amint írtad màr egy ràjàtszàsos sikerrel is büszkèlkedhetnek.
Az màs kèrdès ordító leszàllóban vannak.
Gólra vajmi kevès alkalmuk adódott!
Folytatàsban kiderül merre indulnak el mert amit mutatnak azzal mèg hàtrèbb csúsznak ès nem a csalódàst hozó ezüsttel zàrnak.
eden12 2025-02-20 20:20:42
Hali!

X
1-1
2-2

Teljesen normális,hogy a bajnoksag helyett ide koncentrálnak szerintem,ebben van a della.

Egyébként a bajnokságot is meg fogják nyerni🤣

(MTK szurkoló vagyok),nem gyűlölök senkit,Fradi összes idei nemzetközi meccsén kint voltam…✌️
UltrasKispest 2025-02-20 18:29:41
Nem akarok itt semmilyen feszültseget szítani, de azért azon a fradisták ne sírjanak, hogy ha esetleg az orszag "másik fele" utálja őket, és örülne a kiesésüknek. Ez teljesen természetes, és pont a zöldek [tisztelet a kivételnek] viselkedéséből, felsőbbrendűség érzéséből fakad, amire rátesz a jópár éve tartó kivételezett státuszuk, és ahogy mindezt kezelik.
Szóval ezen azért nincs mit csodálkozni, amúgy meg a fradisták helyében ezen nem picsogni kell, hanem pont leszarni, ki mit gondol. Engem például k...ra nem érdekel, ki szurkolt nekünk, amikor a semmiből váratlanul bajnokok lettünk, mint ahogy az sem, hogy most ki sajnál/örül a szégyenteljes helyzetünknek, csak az érdekel, amit a kispesetiek gondolnak/éreznek.
Na ennyi, jussatok tovább...de a legfontosabb, hogy hozza a mixemet :)
seantaylor21 2025-02-20 19:45:06
én ugy fogalmaznék hogy ez nem egy szerethető fradi a nem fradisták által. ott a magyar szív meg jó látni magyar csapatot európában de nem ez a fradi az akit szívesen megnéz a nép
bazsi411@gmail.com 2025-02-20 19:07:59
Én egyáltalán nem nézem az nb1-et, mert számomra élvezhetetlen a mutatott játék. De ha valamelyik magyar csapat nemzetközi kupában indul, akkor szurkolok neki, mert magyar csapat. És leszarom, hogy fradista vagy kispesti, stb. Szerintem ez a normális hozzáállás és nem egymás utálata csak azért, mert valaki fradinak vagy kispestnek szurkol.
zsoma88 2025-02-20 20:13:13
ez lenne a jó hozzáállás
Pákász 2025-02-20 19:02:41
Szia! Már régen "láttunk" errefelé!
Mindenkire értem én ezt a szurkolói gyűlöletet. Vonatkozik a fradistákra is.
Na mindegy, csak néha kijön belőlem. És kifejezetten nem örülök a Honvéd helyzetének! A Honvédnak az NB1-ben lenne a helye.
aniduula 2025-02-20 16:54:05
şansını dene

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.02.20. 21:00
Plzen - FTC
1X2
Plzen
1.70 3 - 0
2025.02.20. 21:00
Shamrock Rovers - Molde
1X2
Molde
1.59 0 - 1
2025.02.20. 18:45
Roma - Porto
Ki jut tovább?
Roma
1.40 3 - 2
2025.02.20. 18:45
Heidenheim - FC Köbenhavn
Kétesély
Heidenheim vagy Döntetlen
1.52 1 - 2
2025.02.20. 19:10
M. Berrettini - J. Draper
A mérkőzés győztese
J. Draper
1.62 1 - 2
Eredő odds 9.32
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 9320
Lalika 2025-02-20 16:14:23
Első mérkőzésen 6:2 majd 2:6 lett a szöglet arány.
Fogadás készítővel: Plzen első félidő 2.5 felett és Fradi második félidő 1.5 felett szöglet 3.05 :)
Lalika 2025-02-20 22:54:43
2 szögletet se tudtak rúgni...ez is jelent valamit...
seantaylor21 2025-02-20 15:49:07
én úgy vagyok vele, hogy nem egy atyaúristen ez a Plzen, hogy ne lehetne továbbjutnia a Fradinak ellenük, ráadásul az előny is a zöld-fehéreknél. Ha nem az a stílus lesz ahol a fradit belefuttatják simán a késbe, akkor itt biza küzdve akarva megcsinálja a FTC
(egy lila fehér)
zsoma88 2025-02-20 15:40:33
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.02.20. 21:00
Plzen - FTC
Ki jut tovább?
FTC
1.80 3 - 0
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 1800
Bazs95 2025-02-20 14:47:07
Meglátjuk.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.02.20. 21:00
Plzen - FTC
Hazai csapat - Gólszám 1,5
Több, mint 1,5
1.70 3 - 0
Tét 1000
Nyeremény 1700
Niké 2025-02-20 10:19:02
Idèn reàlis a bajnoki cím elbukàsa így mivel EL-t nem nyernek ma inkàbb kiesnek.
Varga Barni hiànya is a hazaiak felè húzza az esèlyeket.
Pàkàsz nem az a baj Keita nem jelentene nèmi pluszt hanem màr Màrcius van ès egy gramm meccsen mèg egy percet sem jàtszott!
Eljött vàrost nèzni ès az itteni lànyokkal hetyegni amit a nèmetek fizetnek.
Biztos Zabunda trónörökköse ès itt keresi a kiràlynôjèt!(Eddie Murphy Amerikàba Jöttem)
EL-ben màr aligha lèp pàlyàra bajnoki meg talàn az MK-ban egy-kèt meccsen Bajnerozik megtaposoltatja Keane.
Meccsról annyit mèg netàn hosszbbítàsra jó a Fradi az a plusz 30 percben inkàbb a Plzen hazai pàlyàja èrvènyesül.
Nehèz a Fradi mellett èrvelni, amilyen pocsèk formàban vannak mèg hàrom tizi ès kiàllítàs is kevès szàmukra.
Ezzel elmondtam mindent!

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.02.20. 21:00
Plzen - FTC
Ki jut tovább?
Plzen
1.89 3 - 0
Tét 1000
Nyeremény 1890
Niké 2025-02-20 10:38:47
Keitàról mèg annyitt ez rosszabb Saldanhànàl is!
Ott sem az volt a baj nem volt jàtèkban hogy nehezen egyetlen szezon alatt 90 percet vègig bírjon kellett majdnem az egèsz szezon.
Az ilyen lusta pókhasú fiúk korràbban nem voltak ekkorra szàmban jelen.
Mostanàban ezek nagyon pènzmosós igazolàsok!
Ez az elkeserítô!
Kubatov magàt neveznè azzal is beljebb lennènek!
Niké 2025-02-20 10:29:06
A Ferencvàrosi csapat mellè na az szólhat az NB1-es bajnoksàgban idèn mèg nem nyertek míg az EL-ben kètszer is.
Trollkodhatok azzal ez nem meglepetès hiszen a Mennyei kemènyebb mint a PL.
Tavalyi zàràsuk is hasonló volt amikor a Debrecen ötöt vert ès hasonlóak míg az EL-ben a Nizza, Dinamo Kijev ès Malmö nem talàlt be nekik ès a zömèt fölènyesen vertèk.
Pákász 2025-02-20 14:12:12
Szia!
Keitával kapcsolatban, akkor arra mi a magyarázatod, hogy nem ment el az arabokhoz nagyságrendekkel több pénzért? Ott még meleg is van, nem kellene melegen tartani és a németeknek sem kellene fizetni a fizetése egy részét.
Más. Keita keményen dolgozik, úgy tudom és egy felkészülési meccsen már játszott. Elég sokat kihagyott és volt egy sérülése is. Értem, amit mondasz, de nem gondolom, hogy így van. Szerintem ő még el akarja magát adni komolyabb helyekre és ehhez mutatni kell valamit! Legalább hozzáállásban kell mutatni. Egy arab csapat sem vesz meg egy lusta pókhasú fiút, ahogy te fogalmaztál. Mindenképpen kiváncsi vagyok, mi lesz vele.
Gyurka72 2025-02-20 10:08:02
Pákász azt meg tudod mondani, hogy Naby Keita eddig miért nem lépett pályára? Azért Ő nagy név, már csak a beállítása jó hatással lehetne a csapatra.
Pákász 2025-02-20 14:13:23
Mert még nincs azon a szinten. Azt tudni róla, hogy edz rendesen. Volt korábban egy sérülése is és a németeknél már egy ideje nem játszott. Szerintem fog játszani, az NB1-ben biztosan. Ma még nem hinném.
Gyurka72 2025-02-20 17:05:36
Köszi a választ. Bár nem értem, mert a cikkben azt írod, hogy a váratlan húzás Kieta beállítása lesz, itt meg azt válaszoltad, hogy ma nem hiszed, hogy beáll.
Pákász 2025-02-20 19:03:16
Reménykedem, hogy egy félidőt már képes lenne vállalni. A padon most már ott szokott lenni!
Niké 2025-02-20 10:20:08
Szerintem 35 fok alatt nem jàtszik!
Most egy a lènyeg melegen kell tartani!
Niké 2025-02-20 10:23:17
Nem tudom nyàrig van kölcsönben mert akkor lassan mehet vissza Brèmàba ahol legalàbb egy fèlèvig nem rontotta a levegôt.
Bakancslistàjàn kipipàlhatja itt is jàrt!
Niké 2025-02-20 10:46:27
Na egy ève lesz itt!
Van egy fèlève valamit mutatni!
Erre a pàr meccsre màr nem szàmolok vele.
Max nyàron merre nyaral lesz hír.
Csuti86 2025-02-20 07:13:23
Adnà az isten hogy besz.pja megint a tipped!!!🙏🏻
Pákász 2025-02-20 07:19:35
Adja, Csuti! Én is ezt szeretném!
Ronnie 2025-02-20 20:03:24
Én is, olyannyira, hogy szabad szemmel jól látható összeggel tettem a Plzen továbbjutását. Mint mindig, kabalából ezúttal is a Fradi ellen fogadtam, zöld-fehér drukkerként.
És mégsem hasadt fel a téridő-kontinuum! :D

további tippjeink a Foci világából

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
Ezek az ötletek kiválóan alkalmasak arra, hogy egy kétmeccses duplázóban az egyik tagot adják. Az odds alacsonyabb, viszont ezzel párhuzamosan a kockázat mértéke is csökken. A Rangers 3-1-es előnnyel várja a Fenerbahce elleni visszavágót az Európa-liga nyolcaddöntőjében, és Ibroxban szeretnék lezárni a párharcot, hogy bejussanak a negyeddöntőbe, ahol a Roma vagy az Athletic Bilbao vár majd rájuk.
Ezek az ötletek kiválóan alkalmasak arra, hogy egy kétmeccses duplázóban az egyik tagot adják. Az odds alacsonyabb, viszont ezzel párhuzamosan a kockázat mértéke is csökken. A Rangers 3-1-es előnnyel várja a Fenerbahce elleni visszavágót az Európa-liga nyolcaddöntőjében, és Ibroxban szeretnék lezárni a párharcot, hogy bejussanak a negyeddöntőbe, ahol a Roma vagy az Athletic Bilbao vár majd rájuk.
Egygólos hátrányból próbálja kiharcolni a továbbjutást az Athletic Bilbao, amely a San Mamés stadionban fogadja a Romát az Európa-liga nyolcaddöntőjének visszavágóján. Az első meccsen a baszkok ugyan megszerezték a vezetést Inaki Williams találatával, de Angelino gyorsan egyenlített, majd a Yeray Alvarez kiállítása után a Roma a hosszabbításban eldöntötte a mérkőzést Eldor Shomurodov góljával. Az Athletic most hazai pályán próbál fordítani, ahol eddig hibátlan mérleggel rendelkezik az Európa-ligában, míg a Roma Ranieri vezetésével remek formában érkezik a visszavágóra.
Egygólos hátrányból próbálja kiharcolni a továbbjutást az Athletic Bilbao, amely a San Mamés stadionban fogadja a Romát az Európa-liga nyolcaddöntőjének visszavágóján. Az első meccsen a baszkok ugyan megszerezték a vezetést Inaki Williams találatával, de Angelino gyorsan egyenlített, majd a Yeray Alvarez kiállítása után a Roma a hosszabbításban eldöntötte a mérkőzést Eldor Shomurodov góljával. Az Athletic most hazai pályán próbál fordítani, ahol eddig hibátlan mérleggel rendelkezik az Európa-ligában, míg a Roma Ranieri vezetésével remek formában érkezik a visszavágóra.