2020.09. 16.

BL-selejtező: Revans és csoda?

BL-selejtező: Revans és csoda?

A Ferencváros mai győzelme esetén olyan lehetőség előtt áll majd, amely már nagyon régen nem volt a magya labdarúgás történetében. De egyelőre nézzük a mai meccset, amely nagyon nehéz lesz. Az ellenfél ismét-, ahogyan tavaly is volt, a Dinamo Zágráb, itt az idő revansot venni 2019-ért! Hajrá Fradi, hajrá Magyarok!

LABDARÚGÁS, BL-SELEJTEZŐ 
2020.09.16. 19:00
FTC - DINAMO ZÁGRÁB

  • A két csapat keretének értéke némiképpen közeledett egymáshoz. Tavaly óta a Dinamo valamennyit gyengült, a Fradi pedig erősödött, de ez nem jelenti azt, hogy a helyzet kiegyenlített. Még mindig a horvát csapat az erősebb és értékesebb. 
  • A Fradinak mindenképpen jót tett a tavalyi EL-menetelés, minden egyes nemzetközi mérkőzés a rutint jelenti. A Fradi hozzáedződött a nemzetközi mezőnyhöz, ehhez Szergej Rebrov munkája és filozófiája is kellett. 
  • Mentálisan is felnőtt már a budapesti bajnokcsapat a nemzetközi mezőnyhöz. A játékosok hisznek magukban, akarnak és a Celtic-meccsből is látszik, nem igazán ismernek megalkuvást. 
  • Az egymeccses továbbjutás és a hazai körülmények mindenképp a Fradinak kedveznek, de még így is a Dinamo az esélyesebb. És abban egészen biztosak lehetünk, hogy a horvát csapat nem fogja lebecsülni a Fradit. Mert a Celtic, meggyőződésem, hogy alaposan lebecsülte Lovrencsicsékat! 

Nagyon kell a szerencse is. A gólváltásra mindenképp számíthatunk és csak remélni tudjuk, hogy a Fradi ismét csodát csinál.

tipp
FTC - Dinamo Zágráb
Mindkét csapat szerez gólt | Igen | 1.86 | (9/10)

kapcsolódó meccs

FTC - Dinamo Zágráb

2020. 09. 16. 19:00 | BL-selejtező Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
prigioni 2020-09-16 19:32:59
Ez a Somalia egy éhező országról kapta a nevét? Akkor már miért nem Pápua Új-Guinea lett?😂😂😂😂
Livercool07 2020-09-16 14:09:33
Sima lesz

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2020.09.16. 19:00
FTC - Dinamo Zágráb
Pontos végeredmény
Dinamo Zágráb 4:1
50.00 2 - 1
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 50000
zsoma88 2020-09-16 12:55:44
http://kepkezelo.com/images/wcdurztavi6iikczi7qz.jpg
hajduzoli7 2020-09-16 12:19:42
Szerintem egy rendes jáztékidő x lesz gólokkal meg egy Fradi továbjutást remélem :)

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2020.09.16. 19:00
FTC - Dinamo Zágráb
1X2 + Mindkét csapat szerez gólt
Döntetlen és igen
4.60 2 - 1
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 4600
Joe.71 2020-09-16 11:39:14
1

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2020.09.16. 19:00
FTC - Dinamo Zágráb
Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5
Igen és több, mint 2,5
2.62 2 - 1
Tét 1000
Nyeremény 2620
Matthewryz 2020-09-16 08:29:21
Optimista vagyok és kívánom hogy nyerjen a Fradi de nem védekezni jön a Zágráb.... :)

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2020.09.16. 19:00
FTC - Dinamo Zágráb
Vendégcsapat - Gólszám 1,5
Több, mint 1,5
2.15 2 - 1
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 2150

további tippjeink a Foci világából

A PSG elleni elődöntő visszavágója előtt a londoniak 1-0-s hátrányban vannak, így minden tőlük telhetőt meg kell tenniük, hogy megismételjék a Real Madrid elleni bravúros idegenbeli fordítást. A PSG viszont története egyik legjobb hazai formáját mutatja a BL-ben, és egy újabb finálé küszöbén áll. De még nem lépett be a küszöbön!

Az Internazionale és a Barcelona kedden este ismét összecsap a Bajnokok Ligája elődöntőjének második mérkőzésén. Az első felvonásban hatgólos, drámai döntetlent játszottak Spanyolországban. Lamine Yamal úgy néz ki a sárga hajával, mintha egy tál tésztát borítottak volna a fejére, de amit a labdával tud, azt Messivel kell egy szintre helyezni!

Tizenöt évvel azután, hogy legutóbb találkoztak a Bajnokok Ligája elődöntőjében, Barcelona és az Internazionale ismét összecsap, ezúttal a Montjuic Stadionban. A katalánok célja, hogy visszavágjanak az olaszoknak a 2010-es kudarcért, és kiharcolják a döntőbe jutást, ahol az Arsenal vagy a Paris Saint-Germain várhat rájuk.