2021.10. 20.

Bajnokok Ligája: Young Boys – Villarreal

Bajnokok Ligája: Young Boys – Villarreal

Az F-csoportban a 2. helyen álló svájci bajnok a 4. pozícióban lévő Villarrealt fogadja. Jó kis körbeveréses csoport alakul ki, eddig az Atalanta jött ki a legjobban a kvartettből. Lássuk, mire megy a Sárga Tengeralattjáró Bernben.

YOUNG BOYS - VILLARREAL
2021.10.20. 21:00

  • Az első meccsen a Young Boys remek játékkal és nem kis szerencsével megverte a ManUnitedet hazai pályán. Persze ehhez kellett egy kiállítás is, hiszen Ronaldo vezetést szerzett, majd a 35-ik percben kiment Wan-Bissaka és onnan már a sárgamezesek voltak jobbak. De ez semmiképpen nem von le a győzelem értékéből semmit. A második meccsen Bergamóba utazott a svájci gárda, ahol egy nagyon szigorú taktikával tartották féken a nagy fölényben játszó olaszokat. Ennek az eredménye az, hogy csak 1-0 lett a vége. A különbség a pályán nagyobb volt.
  • A Villarreal remizett az Atalantával, majd kikapott Manchesterben a Unitedtől. A mai meccsen a hazai pálya esélye némiképp kiegyenlíti a Villarreal erőfölényét, viszont a sérültek helyzete, meg a spanyolokat segíti. Amíg a Villarrealban csak Dia hiányzik (nem lesz diavetítés), a Young Boysnál viszont hárman biztosan nem játszanak (Lustenberger, Monteiro, Sname), valamint háromnak kérdéses a szereplése (Faivre, Petignat, Zesiger). És ha a névsort megnézzük, vannak benne kulcsjátékosok is.

Mindezek után azt gondolom, a vendégcsapat győzelme reális, de benne van egy döntetlen is, csak az kisebb eséllyel. Az X-et kizárom. 

tipp
Young Boys - Villarreal
Döntetlennél a tét visszajár | Villarreal | 1.60 | (9/10)

kapcsolódó meccs

Young Boys - Villarreal

2021. 10. 20. 21:00 | BL, F csoport Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
zsoma88 2021-10-20 18:46:20
!

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2021.10.20. 21:00
Young Boys - Villarreal
1X2
Villarreal
2.07 1 - 4
Tét 1000
Nyeremény 2070

további tippjeink a Foci világából

A PSG elleni elődöntő visszavágója előtt a londoniak 1-0-s hátrányban vannak, így minden tőlük telhetőt meg kell tenniük, hogy megismételjék a Real Madrid elleni bravúros idegenbeli fordítást. A PSG viszont története egyik legjobb hazai formáját mutatja a BL-ben, és egy újabb finálé küszöbén áll. De még nem lépett be a küszöbön!

Az Internazionale és a Barcelona kedden este ismét összecsap a Bajnokok Ligája elődöntőjének második mérkőzésén. Az első felvonásban hatgólos, drámai döntetlent játszottak Spanyolországban. Lamine Yamal úgy néz ki a sárga hajával, mintha egy tál tésztát borítottak volna a fejére, de amit a labdával tud, azt Messivel kell egy szintre helyezni!

Tizenöt évvel azután, hogy legutóbb találkoztak a Bajnokok Ligája elődöntőjében, Barcelona és az Internazionale ismét összecsap, ezúttal a Montjuic Stadionban. A katalánok célja, hogy visszavágjanak az olaszoknak a 2010-es kudarcért, és kiharcolják a döntőbe jutást, ahol az Arsenal vagy a Paris Saint-Germain várhat rájuk.