2020.12. 01.

Bajnokok Ligája: Görögök a Velodromban

Bajnokok Ligája: Görögök a Velodromban

Az Olympique Marseille csapata az egyik alakulat a Bajnokok Ligájában, amely még nem szerzett pontot. Ma ismét nekifutnak, ezúttal a görög bajnok, az Olympiakosz ellen kell kifutni a hazai stadion, a marseille-i Velodrome gyepére. Ez a stadion még szurkolók nélkül is rendkívül impozáns, az pedig biztos, hogy mindkét csapat beleveti magát a küzdelembe. Nézzük, mire fogadjunk!

MARSEILLE - OLYMPIAKOSZ
2020.12.01. 21:00

  • A Marseille eddig a legerosszabbul szereplő BL-csapat. Négy meccs, négy vereség, 0 lőtt és 9 kapott gól. Mindez eléggé megrendítette a szakvezetés helyzetét, amit az utóbbi öt meccsen veretlenül megvívott bajnoki mérkőzés sem javít sokat. Papíron még elérhező a harmadik pozíció és az EL-részvétel, de ahhoz egyrészt ma meg kell verni az Olympiakoszt, másrészt az utolsó meccsen szintén meg kellene verni a Manchester Cityt is. 
  • A görögök megverték a Marseille-t az első csoportmeccsen 1-0 arányban, majd utána három vereség következett. A piros-fehérek számára két viszonylag jobb meccs következik, hiszen Marseille után fogadják a Portót és az athéni kikötővárosban eséllyel meg is verhetik. 
  • Ami pedig a sérülteket illeti, a hazaiaknál Balerdi, Radonjic biztosan hiányozni fog, Sanson játéka kétséges, az Olympiakosznál pedig Randjelovic és Valbuena sérült, Bruma játéka sem biztos. 

Fontos meccs ez a hazaiaknak és nem tudom elképzelni, hogy egyetlen pontot sem szereznek a BL-csoportban. Ezért azt gondolom, ma összejön a győzelem. Aki pedig a biztosra megy, az az 1X-et is választhatja 1,30 körüli szorzóért.

tipp
Marseille - Olympiakosz
1X2 | Marseille | 2.27 | (8/10)

kapcsolódó meccs

Marseille - Olympiakosz

2020. 12. 01. 21:00 | BL, C csoport Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A PSG elleni elődöntő visszavágója előtt a londoniak 1-0-s hátrányban vannak, így minden tőlük telhetőt meg kell tenniük, hogy megismételjék a Real Madrid elleni bravúros idegenbeli fordítást. A PSG viszont története egyik legjobb hazai formáját mutatja a BL-ben, és egy újabb finálé küszöbén áll. De még nem lépett be a küszöbön!

Az Internazionale és a Barcelona kedden este ismét összecsap a Bajnokok Ligája elődöntőjének második mérkőzésén. Az első felvonásban hatgólos, drámai döntetlent játszottak Spanyolországban. Lamine Yamal úgy néz ki a sárga hajával, mintha egy tál tésztát borítottak volna a fejére, de amit a labdával tud, azt Messivel kell egy szintre helyezni!

Tizenöt évvel azután, hogy legutóbb találkoztak a Bajnokok Ligája elődöntőjében, Barcelona és az Internazionale ismét összecsap, ezúttal a Montjuic Stadionban. A katalánok célja, hogy visszavágjanak az olaszoknak a 2010-es kudarcért, és kiharcolják a döntőbe jutást, ahol az Arsenal vagy a Paris Saint-Germain várhat rájuk.