2025.01. 29.

A Nap Tippje: PSV Eindhoven - Liverpool (Szoboszlaival, vagy nélküle a Bajnokok Ligájában?)

A Nap Tippje: PSV Eindhoven - Liverpool (Szoboszlaival, vagy nélküle a Bajnokok Ligájában?)

A Bajnokok Ligája csoportkörének utolsó fordulójában a PSV Eindhoven látja vendégül az eddig hibátlan Liverpoolt. Az angol csapat a tökéletes mérleg megőrzéséért és a csoportelsőség bebiztosításáért lép pályára, míg a PSV a biztos továbbjutás mellett hazai veretlenségének megőrzésére törekszik. Vajon a hazaiak megtörik a Liverpool lendületét, vagy az angol gárda tovább írja történelmi sikerszériáját? Esetleg egy békés döntetlen lesz?

  • A PSV Eindhoven 2025-ben eddig hullámzó teljesítményt nyújtott, bár szezonjuk első felében dominánsak voltak, az év eleji két bajnoki botlás – egy döntetlen az AZ ellen és vereség a Zwollétól – kissé megingatta formájukat. A másodosztályú Excelsior ellen is csak hosszabbításban tudtak győzni 5-4-re, miközben hátrányból kellett fordítaniuk. A Bajnokok Ligájában azonban még mindig számolni kell velük, hiszen 11 hazai európai mérkőzés óta veretlenek. Ugyanakkor a holland gárdának komoly kihívást jelenthet az erős angol ellenfél, hiszen legutóbbi hazai vereségük egy angol csapat, a Leicester City ellen történt 2022-ben. Fontos megjegyezni, hogy a holland pontvadászat rendkívül kiélezett. A PSV jelenleg vezet 49 ponttal, de a második helyen álló Ajax 45 pontjával egy meccsel kevesebbet játszott! És a PSV következő bajnokija idegenben lesz a Nijmegen ellen.
  • A Liverpool idén is kiemelkedő formában játszik, és a Bajnokok Ligája eddigi hét mérkőzéséből mind a hetet megnyerte. Az angolok idegenbeli teljesítménye különösen kiemelkedő, hiszen a 2021-22-es szezon óta a legjobb győzelmi aránnyal rendelkeznek a Bajnokok Ligájában. Bár Arne Slot csapata biztos továbbjutó, a száz százalékos alapszakasz vonzó lehet, így várhatóan komolyan veszik a találkozót, annak ellenére, hogy a sűrű menetrend miatt némi rotáció várható a kezdőcsapatban. Különösen azért, várható több kulcsjátékos, közte Szoboszlai Dominik pihentetése, mert a Premier Ligában hétvégén a Bournemouth otthonába látogatnak.
  • A találkozó esélyese a Liverpool, hiszen nemcsak az eddigi hibátlan Bajnokok Ligája-teljesítményük, hanem idegenbeli dominanciájuk is mellettük szól. Bár a PSV hazai pályán hosszú ideje veretlen, a mai meccsen a döntetlennek is nagyon tudnának örülni, ami talán a Liverpoolnak sem lenne világvége. Mindkét csapat erős támadásban, így egy gólos döntetlent meg lehet próbálni 4,25-ért

KÉRJÜK, SEGÍTSD A MUNKÁNKAT ÉS A TIPPMEZŐRE VAGY ERRE A FELIRATRA KATTINTVA, REGISZTRÁLJ A MEGÚJULT TIPPMIXPRÓRA AHHOZ, HOGY JÁTSSZ! KÖSZÖNJÜK!

tipp
PSV Eindhoven - Liverpool
Döntetlen és több, mint 1,5 gól a meccsen | 4.35 | (7/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Ghostface 2025-01-29 20:41:17
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.01.29. 21:00
PSV - Liverpool
Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5
Igen és több, mint 2,5
1.60 3 - 2
Tét 1000
Nyeremény 1600
bazsi411@gmail.com 2025-01-29 11:05:31
Mai bohóc, hátha jön 1,3 milla. :D

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.01.29. 21:00
Aston Villa - Celtic
1X2
Aston Villa
1.39 4 - 2
2025.01.29. 21:00
Girona - Arsenal
1X2
Arsenal
1.52 1 - 2
2025.01.29. 21:00
Barcelona - Atalanta
1X2
Döntetlen
4.30 2 - 2
2025.01.29. 21:00
Salzburg - Atl. Madrid
1X2
Atl. Madrid
1.31 1 - 4
2025.01.29. 21:00
Sturm Graz - RB Leipzig
1X2
RB Leipzig
1.70 1 - 0
2025.01.29. 21:00
Juventus - Benfica
1X2
Döntetlen
3.20 0 - 2
2025.01.29. 21:00
PSV - Liverpool
1X2
PSV
2.30 3 - 2
Eredő odds 148.93
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 148930
bazsi411@gmail.com 2025-01-29 10:59:19
A Liverpool fél kezdő csapat nem játszik. Nyer a PSV.
Palaja 2025-01-29 14:28:51
A B csapat se gyenge, plusz a 20 milla euro elég motiváló a Poolnak szerintem. 😉
LTamas 2025-01-29 09:58:30
mai mix

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.01.29. 21:00
Barcelona - Atalanta
Gólszám 2,5
Több, mint 2,5
1.25 2 - 2
2025.01.29. 21:00
Brest - Real Madrid
Döntetlennél a tét visszajár
Real Madrid
1.10 0 - 3
2025.01.29. 21:00
Leverkusen - Sparta Praha
Félidő/végeredmény
Leverkusen/Leverkusen
1.33 2 - 0
2025.01.29. 21:00
Internazionale - Monaco
Döntetlennél a tét visszajár
Internazionale
1.22 3 - 0
2025.01.29. 21:00
PSV - Liverpool
Gólszám 1,5
Több, mint 1,5
1.13 3 - 2
2025.01.29. 21:00
Bayern München - Slovan Bratislava
Kezdőként hány gólt szerez?
Kane, Harry 1+
1.17 3 - 1
Eredő odds 2.95
Tét 1000
Nyeremény 2950

további tippjeink a Foci világából

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
Éppen csak lemaradt a legjobb 8-ről a talján együttes, míg a Bruges jobb gólkülönbségének köszönhetően csusszant be a ráját
Éppen csak lemaradt a legjobb 8-ről a talján együttes, míg a Bruges jobb gólkülönbségének köszönhetően csusszant be a ráját
A Celtic és a Bayern München találkozik az új lebonyolítású BL, immáron egyenes kieséses szakaszában. Az első ránézésre megállapított minőségkülönbség létezik, a Bayern komoly európai rutinnal rendelkezik, ám idegenbeli formája hagy némi kívánnivalót maga után, így a Celtic Parkban nem számíthat könnyű mérkőzésre.
A Celtic és a Bayern München találkozik az új lebonyolítású BL, immáron egyenes kieséses szakaszában. Az első ránézésre megállapított minőségkülönbség létezik, a Bayern komoly európai rutinnal rendelkezik, ám idegenbeli formája hagy némi kívánnivalót maga után, így a Celtic Parkban nem számíthat könnyű mérkőzésre.