2023.04. 27.

A Szentek utolsó esélye?

A Szentek utolsó esélye?

A sereghajtó, ha ma nem nyer, szinte biztosan búcsút int a Premier League-nek. Érdekes meccset várunk!

Southampton - Bournemouth, 2023.04.27. 20:45, Labdarúgás, Premier Liga

  • Nehéz helyzetben várják a bajnokság hajráját a Szentek. 24 egységgel az utolsók, helyzetük azonban így sem reménytelen, hiszen a vonal fölött tanyázó együttesektől 4 pont a lemaradásuk. A gárda viszontnagyon gyenge szériában van, és ha ezen nem tud javítani, akkor ebből kiesés lesz.  Március eleje óta nem győzött, azóta már eltelt hét bajnoki. Hazai környezetben 2-4-10-es, igencsak vékony statisztikát produkált, amelyhez 15-30-as gólkülönbség társul.
  • A Bournemouth sem lehet nyugalomban, hiszen 33 pontnál jár, tehát még könnyen bajba kerülhet. A piros-feketék formája szeszélyes, de ami fontos: nem remiznek, és a győzelmek jól hoznak a konyhára. Az utolsó hat bajnokijából hármat is behúzta a fiúk, igaz, hármat elbuktak. Idegenben azért nem mindig éles a brigád, ezt a 4-2-10-es mutatója bizonytja, és nem mellékesen az övék a liga legrosszabb védelme - a túrákon 16-40-es gólkülönbséget produkáltak.
  • Nyílt meccset várunk, az iksz tán a vendégeknek elfogadhatóbb lenne, de veszélyes lenne erre játszaniuk. A gólváltás simán benne van a pakliban!
tipp
Southampton - Bournemouth
Mindkét csapat szerez gólt | Igen | 1.78 | (1/10)

kapcsolódó meccs

Southampton - Bournemouth

2023. 04. 27. 20:45 | Premier Liga Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
tomi70 2023-04-28 09:30:08
Nem gyenge volt a vége, szurkolsz a Soton gólnak a 89. percig, aztán megjön, akkor örülsz, aztán egy perc múlva elveszik, akkor gondolsz egy épületeset...:-)
GABIBUSZ 2023-04-27 22:44:53
Takarodhatnak a másodosztályba oda valók!
Bill 2023-04-27 10:37:09
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2023.04.27. 20:45
Southampton - Bournemouth
1X2
Southampton
2.24 0 - 1
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 2240

további tippjeink a Foci világából

Két európai kupaindulásra esélyes csapat feszül egymásnak a Premier League hajrájában! A nyolcadik helyen álló Bournemouth a hetedik Aston Villát fogadja. Mindkét együttes lendületet vett az elmúlt fordulóban, a hazai gárda történelmi győzelmet aratott az Arsenal otthonában, míg a birminghamiak otthon javították a kupabúcsú okozta sebeket. A tét nagy, ezért feszült, pörgős meccsre van kilátás!

Guardiola mester együttese remek szériát fut, feljött a 3. helyre - megőrizné, vagy akár még előzne is a City. Ma könnyedén gyarapíthatja pontjai számát a halványkék sereg.
Guardiola mester együttese remek szériát fut, feljött a 3. helyre - megőrizné, vagy akár még előzne is a City. Ma könnyedén gyarapíthatja pontjai számát a halványkék sereg.
Extra teher léphetnek pályára ma délután a csapatok a Molineux Stadionban. Van egy megérzésünk!
Extra teher léphetnek pályára ma délután a csapatok a Molineux Stadionban. Van egy megérzésünk!