2025.01. 19.

A Nap Tippje: Ipswich Town - Manchester City (Egy heti 500.000 fontos szerződés margójára!)

A Nap Tippje: Ipswich Town - Manchester City (Egy heti 500.000 fontos szerződés margójára!)

A Manchester Citynél úgy gondolták, hogy Erling Haalandot röghöz kötik. Megkínálták egy 2034-ig tartó-, heti 500.000 fontos (mai árfolyamon 244.500.000 forint) szerződéssel, amit a nagyra nőtt norvég örömmel el is fogadott. Ez a bér azt jelenti, hogy Haaland percenként, 24.255 forintot tesz zsebre. Akkor is ha alszik, vagy éppen a nagydolgát végzi a mellékhelységben! Mit gondoltok erről a jelenségről?

De lássuk a meccset is, hiszen ez lett az egyik Nap Tippje nálam.

  • A Manchester City három győzelemmel a háta mögött érkezett a Brentford otthonába, ahol egy fordulatos döntetlent játszottak. A második félidőben Phil Foden két góljával úgy tűnt, a vendégek könnyedén behúzzák a meccset, de Yoane Wissa és Christian Norgaard révén a Brentford drámai hajrában egyenlíteni tudott. Ez a pontvesztés megakadályozta, hogy a City beérje a Chelsea-t a tabellán, így három pont hátrányban maradtak a Bajnokok Ligája-helyet érő Newcastle United mögött. Ennek ellenére a City ötmeccses veretlenségi sorozatban van, amely jelentős javulás az őszi gyenge formájukhoz képest. Az Ipswich Town az elmúlt időszakban vegyes eredményeket produkált. Egy hárommeccses veretlenségi szériát követően, amely során legyőzték a Chelsea-t is, a Brighton elleni vereség kijózanító valóságot hozott számukra. Ez a kudarc azt eredményezte, hogy jelenleg a kiesőzónában találják magukat, rosszabb gólkülönbségük miatt.
  • Összefoglalva az egyik kiesőjelölt a bajnoki címre csak azért nem esélyes City ellen, mert volt egy nagyon rossz sorozatuk! A Manchester City egyértelmű esélyese a meccsnek. Az Ipswich valószínűleg védekezőbb felállást választ, ahogyan azt az Arsenal ellen is tette korábban, de a City kreatív támadójátéka várhatóan megtalálja a réseket a védekezésükön. Ha az Ipswich megpróbálja kiegyenlíteni az esetleges hátrányt, a City számára még több terület nyílhat, amit Guardiola csapata hatékonyan kihasználhat. A City minimum két góllal nyeri a meccset, amiért 1,92-őt adnak a bukik.

KÉRJÜK, SEGÍTSD A MUNKÁNKAT ÉS A TIPPMEZŐRE VAGY ERRE A FELIRATRA KATTINTVA, REGISZTRÁLJ A MEGÚJULT TIPPMIXPRÓRA AHHOZ, HOGY JÁTSSZ! KÖSZÖNJÜK!

tipp
Ipswich Town - Manchester City
Manchester City -1 | 1.92 | (7/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
eden12 2025-01-19 17:23:57
✌️

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.01.19. 17:30
Ipswich - Manchester City
1X2 + Mindkét csapat szerez gólt
Vendég és igen
2.75 0 - 6
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 2750
eden12 2025-01-19 17:23:36
✌️

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.01.19. 17:30
Ipswich - Manchester City
Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5
Igen és több, mint 2,5
1.96 0 - 6
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 1960
Niké 2025-01-19 16:21:03
Amilyen fos a city ès az Ipswich otthon amennyirre hasít ide az iksznek örülne Guardiola.
Chelsea nem vèletlenül lett leverve itt!
Jordan 2025-01-19 11:29:56
Persze, hogy City, remélem x lesz.
tom21 2025-01-19 11:17:29
A jelenségről annyit,hogy.... Ez Tipikus magyar hozzáállás!

további tippjeink a Foci világából

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Ruud van Nistelrooy különleges mérkőzés elé néz, hiszen a Leicester City menedzsereként egykori klubja, a Manchester United ellen vezeti csapatát a King Power Stadionban.

Közkedvelt fogadási forma az, amikor egy adott meccsen mindkét féltől várjuk azt, hogy betaláljon az ellenfél hálójába. Általában jó szorzókat adnak rá, így könnyedén beilleszthetőek egy kétmeccses szelvénybe, de gyakran single is megállják a helyüket. Ez lesz mára egy jó BTTS!