2021.11. 12.

Eddig nem kímélték egymást a felek...

Eddig nem kímélték egymást a felek...

A League I-ban ma a Bolton a Crewe együttesét látja vendégül. A korábbi ütközeteik rendre eseménydúsak voltak... Fotó: pixabay.com

Bolton-Crewe, 11.12., 21.00, League I.

  • Az egykor szebb napokat látott Wanderers jelenleg a harmadik vonal középmezőnyében szerepel. A gárda súlyos anyagi válságba került tavaly, alapembereit kellett eladnia, most is jobbára kölcsönjátékosok alkotják a keretet. A fehér-feketék 19 egységgel a 16. pozíciót foglalják el a tabellán, otthonukban nem igazán félelmetes 2-3-2-es sort felvonultatva. A bajnokságban immár öt furduló óta nem győztek, ebben a periódusban négyszer is kikaptak.
  • A Crewe menthetetlennek tűnik... A brigád 16 fellépésen mindösszesen 9 pontot gyűjtött - így nincs semmi meglepő, hogy sereghajtóként várja a folytatást. Az alakulat formája rettenetes, mondjuk ezt annak ellenére, hogy a hétközi kupameccsen győzött. A bajnokságban egyetlen sikerét lassan két hónapja aratta, idegenben pedig a túrákon három remi mellett ötször megégett, 4-13-as gólkülönbséggel.
  • Az egymás elleni közös múltban azonban találtunk érdekességet: az elmúlt két étvizedben bármilyen tétmeccsen ha találkozott a Bolton a Crewe alakulatával, mindig jött az over opció! Most is erre a tippre megyünk rá, a srácok nem szakítanak a hagyományokkal!
tipp
Bolton - Crewe
Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 1.76 | (1/10)

kapcsolódó meccs

Bolton - Crewe

2021. 11. 12. 21:00 | Angol Liga 1. Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A vendégek megnyerték a ligát, a hazaiak a középmezőnyben zárnak. Tét nincs, ettől függetlenül jó kis csörtét várunk.
FociAngolLiga 1
Tipp
A vendégek megnyerték a ligát, a hazaiak a középmezőnyben zárnak. Tét nincs, ettől függetlenül jó kis csörtét várunk.
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A League One véghajrájában a Mansfield Town a Field Mill stadionban fogadja a Peterborough United csapatát. A mérkőzés különösen érdekesnek ígérkezik, hiszen két legendás edző, Nigel Clough és Darren Ferguson csap össze a kispadokon. A találkozón mindkét csapat szeretne szépen búcsúzni a szezontól, de az aktuális formák alapján nem egyenlőek az esélyek.

Egy labdarúgó-mérkőzésen a gólokra is fogadhatunk. Kedvelt módszer az OVER-UNDER. Egy alap határszám mindig adott ez a 2,5 gól. Általában jó szorzókat adnak rá, így könnyedén beilleszthetőek egy kétmeccses szelvénybe, de gyakran single is megállják a helyüket.