Címke: Csont nélkül, kosárlabda-cikkek

A Rostock hazai pályán fogadja az egyre jobb teljesítményt nyújtó Braunschweig csapatát. A találkozónak komoly tétje van, hiszen Rostock még harcban áll a rájátszást érő helyekért, míg Braunschweig a tabella első három helyéért küzd. A hazaiak igyekeznek visszatalálni győztes útra két vereség után, de ehhez stabil védekezésre és pontos támadójátékra lesz szükségük.

Az Alba Berlin formába lendült az idény hajrájára, és immár reális esélye van a rájátszás elérésére, míg a már kiesett Göttingen egy edzőváltás után próbál tisztességgel búcsúzni az élvonaltól. A meccsen egyértelműen a hazai csapat az esélyes, ráadásul motivált, hiszen tétje van a meccsnek számukra, míg a Göttingen már csak a becsületéért küzd.

A play-inért küzdő Bonn hazai pályán fogadja a tabella élén álló, de formáját kereső Bayern Münchent. A Bonn hazai pályás erős formája, valamint a motivációja miatt kiegyenlített küzdelem várható!

A német kosárlabda-bajnokság egyik legellentétesebb formában lévő párharcát rendezik Ulmban, ahol a második helyezett hazaiak fogadják a kiesés elől menekülő, gyenge formát mutató Bamberget.

Különböző formák és eltérő célok! A Hamburg a mélypontból próbálna kilábalni, míg a Chemnitz lendületből érkezik, és egyre közelebb kerül a Bundesliga élmezőnyéhez. A tét egyértelmű, a vendégeknek győzniük kell a kiemelésért.

Két playoffra hajtó csapat, de ellentétes formában! A Ludwigsburg lendületből, a Syntainics felemás játékkal érkezik a kulcsfontosságú összecsapásra. A tét nagy, a tempó gyors lesz, pontgazdag mérkőzés várható!

A playoffért harcoló Wurzburg magabiztosan várhatja a mélyrepülésben lévő Heidelberget. Az előzetes esélylatolgatás alapján pörgős, támadásban gazdag összecsapás várható!

Litvániában nemezti sport a kosárlabda, nagyon sokan kosaraznak a gyerekek közül, így a sportág maga is erős szinten van. A litván csapatok ott vannak mindegyik európai sorozatban, a legjobb litván játékosok és edzők élcsapatokban pattogtatnak szerte a világon. Ma téthelyzetben fogadja a Juventus a bajnokság második helyén álló Rytast, a hazaiaknak égető szükségük van a győzelemre a rájátszás reményében, míg a vendégek már biztosan ott vannak a top 2-ben, így könnyen rotálhatnak vagy lazábban vehetik a találkozót.

A török kosárlabda-bajnokság egyik legnagyobb minőségi különbségét felvonultató mérkőzése jön! A már bajnoki alapszakaszt megnyerő, és az Euroliga Final Four résztvevő Fenerbahce hazai pályán fogadja a kiesés szélére sodródott, válságban lévő Karsiyakát. A célok és csapatok különbsége óriási, de a speciális körülmények mégis adhatnak némi izgalmat ennek a papíron egyoldalú találkozónak. Nézzük, mik ezek!

Egy végletekig kiélezett párharc záró felvonására kerül sor Monacóban, ahol a házigazda egy utolsó lehetőséget kap, hogy hazai pályán kiharcolja a Final Four-ba jutást. A sorozat negyedik mérkőzésén Barcelona életben maradt, így az egyik legizgalmasabb Euroliga negyeddöntő ötödik mérkőzésére kerül sor. A tét hatalmas, a feszültség tapintható lesz! Vajon Monaco tanult-e a tavalyi összeomlásból, vagy Barcelona lendülete viszi tovább őket Abu Dhabiba?