Címke: Beharangozó, labdarúgó-cikkek

A legutóbb alkalommal megtippeltem az adott nap BL meccseit, gondolván arra, hogy a pocsék kínálatot érdemes lehet feledtetni egy kis tétes buliszelóval, vagy a kisebb szorzókat egy nagytétesre rápasszintani. A 12 kiírt találkozóból 11-nyifejet hajtott irományomnak, és úgy döntött, igazat ad nekem. Csak egy legény maradt a vidéken, aki belepiszkított a levesbe, ma pedig pont velük fogok foglalkozni, reménykedve, hogy azóta az ürítési folyamataik befejeződtek, és most már pénzt és sikert hoznak nekem is , és evvel maguknak is.

2014.07. 20. Napi tuti
Ismételten a fehérorosz bajnokságba látogatunk, hogy egy jót és leginkább biztosat fogadjunk, hiszen lehet egy szorzó akármilyen kicsi, ha a tipp 100%-osnak tűnik, akkor minden forintot megér. A két Jedlik Ányos találmányának nevével fémjelzett gárda fog összecsapni, a hozzánk közelebb fekvő Brest fog a tőle 250 kilométerre levő Minszkbe utazni, és mondanám, hogy győzelem reményében, ám ez esetben valótlant állítanék.

A reggeli információáradat hatására úgy gondoltam, írok még egy szösszenetet. STOP A mai napon egészen tűrhető események vannak. STOP Természetesen a cél a skandináv világ marad. STOP Az oldal alján egy-egy sorban megosztanék veletek egy-egy gondolatot, egy-egy meccsről. STOP Távirati stílus vége STOP.

2014.07. 19. 2 piros, 1 nyeremény
Mára ismét egy hatalmas volumenű összecsapással készülök, hiszen a finn 3. osztály északi csoportjának mai találkozója az az esemény, melyet minden sportfogadó betéve ken és vág. Félre a Houseizmussal, a jó sportfogadónak nem a jó meccsekre kell fogadnia, hanem a biztosakra. Szóval inkább végigszenvedek 90 percet, hogyha a végén a gatyámban valami vastagabb lesz, minthogy erekciót szenvedjek egy jóízű focirangadó után, ahol igaz, hogy szép és izgi volt a játék, de nyerni nem nyertem, inkább csak buktam. Szóval irány lapfölde, keressük meg Joulupukki nyerő szelvényét együtt.

"THE KIBITZER’S COMPOUND " ;  avagy "A KIBIC SZELVÉNYE” Végéhez értünk a második szériának is. Kicsit szomorú vagyok mert egyenlőre nem kértem Főszerkesztő Urat,hogy adjon újabb lehetőséget,mert egész szeptemberig egyéb elfoglaltságaim miatt nem is igazán érek rá, ehhez pedig idő kell leginkább. Döntést már nem nehéz hozni mert olvasgatás közben megérlelődik már a tipp. Kibickedek majd ha időm engedi a trükkökben – ahol rendszeresen megégetem magam - és nem fogom kímélni szerzőtársaimat sem ha valamivel nagyon nem értek egyet. És mi lesz ma? Benézünk a svéd másodosztályba, játszunk egy hendis Ír bajnokit és két meccset Izlandról ,ahol vendéggyőzelmet várok.  

Már csak három kör van vissza Dortmundban. Az első két kör nyolc meccse fele-fele arányban osztozott a döntetlenekben és a győzelmekben, ami statisztikailag mindenképp furcsa a számomra. A harmadik és negyedik kör viszont már visszabillentette a mérleg nyelvét a több döntetlen felé, ugyanis itt már nyolc meccsből hét zárult döntetlennel.

2014.07. 17. Egy meccs – egy unit
Ebben a rovatban 100 unittal indulunk, a könnyebbség és a fogadhatóság kedvéért nálam a unit most legyen 100 forint (a játék a lényeg), de természetesen mindenki a saját pénztárcája és fogadókedve alapján dönt erről. A lényeg egyszerű minden meccset szólóban kell kötni egy unittal, a mérleget mindig feljegyezzük. A cél, hogy a bankrollt megsokszorozzuk.

Véghajrájához közeledik ez a szériám és akár még plusszos is lehet a végére, ugyanis alig több,mint 1%-os a veszteségünk az utolsó előtti napon. Nem szoktam feszült lenni ettől a játéktól, - minden tippet abban a hiszemben rakok bele a válogatásba, hogy annak illene beérni - de most kicsit még a szokásosnál is jobban átrágtam őket. A kínálat nagy ma is, meglátjuk sikerül-e jól merítenem belőle. Hozok két Brazil bajnokit "topesélyessel" - Seria A ha úgy tetszik-egy kupameccset sógoréktól remek oddsal, és egy BL selejtezőt ahol nem lehet kérdés a kimenetel,viszont nem is arra teszek.  

2014.07. 16. 2 piros, 1 nyeremény
Ritka esett forog fenn. Nem vagyok egy mellverős fajta, de… Ugyanis a tegnapi BL írásommal olyan szorzókat találtam el mennyiségben és minőségben is, amiket nem fogadtam meg természetesen pont aznap. Azt hiszem, a 12-ből 11 találat elég beszédes. Ettől függetlenül örülök annak, hogy több meccsem is pontosan betalált, és az elgondoltak alapján alakult, remélhetőleg így szerezve nektek egy-egy jó szorzót, napot, vagy fogadást. Mára teljesen más szempontok alapján írok. Mármint a meccsek kiválasztása a más szempontú, ugyanis próbálok olyan csapatok ellen fogadni és tippet adni, akik legutóbbi 90 percük alkalmával minimum 2 játékosukat is lap miatt elbukták. Ez mostanra két meccset jelent, szóval irány Amerika, és senki ne szurkoljon a hazaiaknak!

2014.07. 15. BL-selejtezők
Ha kedd, akkor BL, ezt megtanulhattuk. Igaz, ilyenkor még hozzá kell azt tenni, hogy a selejtezőkörről beszélünk, jól is néznénk ki, hogyha a Cliftonville játszana elődöntőt a DVSC-vel mondjuk. Szóval alant pár gondolatot, érdekességet olvashattok a mai selejtezős meccsekről, remélhetőleg evvel is tudunk segíteni nektek a döntésben (avagy nem döntésben).